2014. február 26., szerda

Help me, please! /again/

Sziasztok!:)
Először is köszönöm a díjakat, de idő hiány miatt egy ideig biztos, hogy nem fogom tudni kitölteni őket!
Na ami most fontos, hogy újra a segítségeteket kérném 2 dologban is! Arra kérnélek titeket, hogy ITT A 9.b VIDEÓját lájkoljátok. Ez az osztály videónk, nem szerepelek benne, de ha nyernénk akkor nagyon hálás lennék nektek. A másik lájkolni való pedig EZ. Zoe Samantha Goldenwin kért meg rá még facebook-on, hogy segítsek neki és osztályának nyerni. Gondoltam itt is megosztom, mivel cserébe én valamit én is kaptam, de ez titok!
Mára csak ennyi lettem volna, köszönjük előre is a segítségeket,

Rose King

2014. február 23., vasárnap

Díj+díj

Sziasztok!:DD
Happy van gyerekek!:DD Indultam egy versenyen ahol 2db díjat is nyertem!:DDDDDD Az egyik a legszebb fejléc, a másik pedig egy különdíjas kategória. Gondoltam megosztom veletek, de a "Díjak" oldalon is megtalálhatjátok a két oklevelet.;)

Rose King

http://directionervagyokvoltamleszek.blogspot.sk/

http://directionervagyokvoltamleszek.blogspot.sk/

2014. február 22., szombat

36.rész



Hellobello!:3
 Az új rész megérkezett!:D Bár nekem annyira nem tetszik, nem vagyok vele megelégedve, de remélem számotokra ez majd nem tűnik fel. A mai napon egy új design-t is készítettem a blogra, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Itt (Katt!) ezen az oldalon blog, illetve fejlécversenyt indítottunk Aprillel akivel várjuk az újabb és újabb jelentkezőket!:D A hetekben megkaptam az új fűzőmet, amit oldalt a régi helyén meg is találhatjátok, kérlek írjátok le, hogy szerintetek milyen lett. Illetve a következő résszel is megpróbálok sietni, amennyire csak lehet. Azt hiszem ennyit akartam közölni így az elején nektek!:)
Jó olvasást és további sok sikert kíván nektek a sulihoz,

Rose King


 Fejemben össze-visszacikázó gondolatok suhantak át. Mindenhol Ő van, akár mire gondolok, Ő jut róla eszembe és testem csak egyre jobban vágyik, szinte már mágnesként vonzódik hozzá. Mikor még nem ismertem sosem gondoltam volna, hogy ilyen nagy kötelék húzna felé, hogy egyszer majd miatta fogok ennyire szenvedni. Persze mikor új barátnője volt sárgultam az irigységtől, de elfogadtam, hogy nekem úgy sem lenne nála esélyem, hisz még nem is ismert, de mikor találkoztunk, már akkor volt valami erő, egy ember feletti erő mi hozzá kötött, csak akkor még nem volt ilyen hatalmas, mint most.
 Gyomrom összeszorult, ahogy erre gondoltam, hisz aznap már tönkre ment az életem, mikor a koncertre elmentem. Meg ismertem őket és most miattuk szenvedek, hisz kinek mesélhetném el mind ezeket? Mondjam a barátaimnak, hogy „Hé, képzeljétek, Harry kavart velem, de aztán összejött Taylorral és most gyűlölöm, mert játszadozott az érzéseimmel. Ja meg amúgy Perrie-k csak próbálkoznak és próbálkoznak, hogy újra kibéküljünk, például azzal, hogy csókolóznunk kellet!”. Nem is tudom, ha ilyeneket mondanék nekik csak egy őrült rajongónak néznének és kiröhögnének, vagy szimplán elküldenének szakorvoshoz.
 Amennyire csak tudtam a műanyag páncélomban összehúzódtam egy gombóccá. A takaró alá bújva próbáltam elhitetni magammal, hogy ez csak egy szimpla ijesztően hosszú rém álom, ami már másfél hónapja tart. Nem, ez nem lehet a valóság, hisz miért lennénk mi barátok, ismerősök? Mondhatni egy átlagos lány vagyok a szürke hétköznapokból, ki elszeretne tűnni a nagy tömeg elöl. Idén kerestem magamnak új iskolát, és amit úgy éreztem tökéletes lesz számomra, oda már föl is vettek engem az ideiglenes ranglistán. Szerencsére most nem kell izguljak hónapokon keresztül, hogy álmaim iskolájába bekerülhessek.
 Egy simítást éreztem meg a karomon, amitől szívem majdnem átszakította a mellkasomat. Hirtelen kaptam a fejem, az ijesztgetőm felé, de mikor megláttam arcát szerencsére elkapott a nyugalom, bár gyors lélegzetem nem ezt árulhatta el számára.
 - Pszt! Nyugi, csak én vagyok. – simogatta tovább a felkaromat és nyugtatóan nézett a szemeimbe.
 Mikor lélegzetvételem a helyére állt felültem és az ágy szélének dőlve néztem a szemébe, ahol úgy éreztem, hogy a nyugalom világa bújt meg.
 - Azt hittük még tanulsz. – törte meg a levegőben a csendet. – Csak szólni akartam, hogy kész a vacsora. – váltott gyorsan témát, miután látta rajtam, hogy csak rosszkedvet csinált számomra a tanulás szó hallatára.
 - Most annyira nem vagyok éhes. – ráztam meg egy kicsit a fejem jobbra, balra és mikor abbahagytam a hasam egy hatalmasat felmordult.
 - Pontosabban vele nem akarsz találkozni. – mondta ki az igazságot, ami ezek szerint ennyire látható volt rajtam. Most fel-és lebólintottam a fejemmel és a tekintetemet is elkaptam az övétől. A földet kezdtem el nézni, hogy eltakarhassam érzelmeimet, melyet a szemem sugároz, illetve az arcom.
 Niall oda húzódott mellém, majd vállaimat átkarolva, magához húzott szorosan. Fejemet vállára hajtottam, majd erősen magához tartva ölelt hosszasan. Cselekedette túl őszinte volt, így a gondjaim, bajaim mintha átáramoltak volna hozzá, éreztem, ahogy egyre jobban megérti sóhajaim súlyát, szenvedésem okát és ezen a testi kontaktus pedig beszélgetésre kényszerített.
 - Olyan mintha kettészakadnék. – szipogtam egy kicsit és éreztem, hogy Niall erősen koncentrálni kezd szavaimra. Szegényre most mindent rázúdítok. – Az eszem van egyedül, míg a többiek a másik csapatban erősítik egymást. Igaz, hogy az agyunkkal irányítjuk a testünket, de lassan úgy érzem veszíteni fog a gyengébbik felem. Egyre többször érzem már azt, hogy nem is ő irányít, hanem a testem. Nem férnek össze egymás mellet, mind a kettő hatalmat, az irányítást akarja, persze ez mind miatta van. Az Ő hibája, hisz most teljesen meg vagyok zavarodva! Fogalmam sincs, hogy szeretem-e még, vagy egyáltalán utálom-e őt. – több szó már nem jött ki a számon, hirtelen megakadtam. Ezen a kérdésen még nem nagyon gondolkodtam, csak ki csusszant a számon, ahogy törtek elő benne az újabb és újabb gondolatok, érzések evvel kapcsolatban.
 Niall megérezhette bennem az újra előtörő erős feszültséget, mivel még erősebben szorított magához és nyugtató szavakat is küldött felém biztatás kép. Hasamban mintha egy csomó képződött volna, úgy tűrte az étel elleni sztrájkomat és mikor egy nagyot korgott ismét, egy pici mosolyt csalt a fiú arcára.
 - Nem hagyhatom, hogy éhes legyél, inkább hozok fel neked vacsorát. – rázott meg egy kicsit mikor nem reagáltam kijelentésére, de evvel a cselekedetével megmosolyogtatott és rá emeltem barna szemeimet. Bólintottam, majd mellőlem felállva indult le egy szinttel lejjebb.
 Niall helyére néztem és meglepődve láttam, hogy telefonja itt maradt fönt velem. Gondolkodtam azon, hogy most is játszak-e vele, vagy inkább hagyjam a helyén, hisz valószínű, hogy véletlen hagyhatta itt. Szemezgettem, szemezgettem vele, míg Niall vissza nem érkezett. Ahelyett, hogy a fiú arcára néztem volna, szemeim a hatalmas tálcán akadtak meg. Tele finomsággal és még annál is több íncsiklandó táplálékkal volt megtelve a tálca. Niall leült mellém, majd a hatalmas lapot a lábainkra helyezve, álltunk neki az evésnek. Fogalmam sincs miket ehettem, de nagyon ízlett, egytől egyig! A tálcának a nagyobbik részét Niall raktározta el, míg a maradék részét én ettem meg. Teli hassal dőltem vissza a földre, hiszen ülve kijött volna minden finom falat mit az előbb lenyeltem. A korzettől is megszabadítottam magamat egy kis időre, míg a pocimban valamiféle hely is lesz. Niall a másik irányba dőlt és perceken keresztül csendben emésztettük az előbb elfogyasztottakat.
 - Túl sok volt! – panaszkodtam a még mindig teli hasamra, miközben átdőltem Niall mellé.
 - Összeszűkült a gyomrod. – mondta csukott szemmel és kezeit a hasán pihentette.
 - Az nem baj, úgy is ki fog egyszer még tágulni. – sóhajtottam fel hangosan, mire Niall kék szemeivel rám nézett. Nem is nézett, inkább erősen megfigyelt.
 - Mikor leszel újra vidám? – kérdése erősen meglepet, de tudtam mire gondol, sosem voltam képes az érzéseimet igazán jól eltakarni.
 - Most boldog vagyok. – erőtettem egy mosolyt, melyben próbáltam azt tükrözni, hogy minden rendben, de ismertem önmagamat, ő is ismert már, egyszerűen túl átlátszó vagyok.
 - Hazudni bűn. – okoskodott a szőke fejével, de végül is igaza volt. Legbelül még mindig, teljesen össze voltam törve és a szilánkok még mindig sebeztek engem. Sóhajtottam egy nagyot és mentséget kerestem kijelentésére.
 - A szerelem meg fájdalmas. – fordítottam a fejemet a plafon felé, hogy könnyeimet visszatartsam, de erősebbek voltak nálam, így ügyesen végig tudtak folyni, amúgy is roncsolt arcomon, azok már rontani nem tudtak a látványomon. A könnyeket elrejtve, letörölve fordultam vissza Niall-höz, kinek arca elmorcosodva figyelt engem. Tudom, hogy nem szeret másokat sírni látni, így bűntudatom támadt, hogy előtte folytak a könnyeim. – Bocsi csak…
 - Nincs semmi baj! Ha így jobb, akkor csak ereszd ki magadból. – mosolygott rám, de nekem bőven elég volt már a sírásból az utóbbi időszakban. A vízcseppek nyomaik már fel is száradtak, így a fiú felé egy megnyugtató mosolyt küldtem. A szőke egy kicsit gondolkozott, miközben engem kémlelt, majd egy mosoly villant az arcára. Érdeklődve néztem rá, de ez az érzés még jobban megnőtt bennem, amikor a telefonját húzta elő. Ekkor már kérdő szempárommal vizslattam, de sokat nem kellet, hogy várakozzak. A galériába lépet be, majd onnan kiválasztva az első számára megtetsző képet pár másodperc alatt a világhálóra töltötte fel. A telefonom is rezget, mi szerint meg is jelölt engem a képen szereplőként.
 - Na? – széles mosolyával figyelt engem és mikor végre koppant nekem, hogy mit tett, az övénél nagyobb görbület terült szét az arcomon.
 - Te bolond vagy! – mondatomban a kacaj bújt meg.
 - Mert föltöltöttem egy képet? – leszedhetetlen mosolya most sem bújt el arcáról.
 - Mert ezt a képet választottad! – mutogattam a képernyőre, melyen szerintem egy borzalmas kép szerepelt. Az arcomat ügyesen eldeformáltam, de Niall is kitett a bolondos arckifejezéséért.
 - Reklamációt nem fogadok el – mondta robot hangon, ami kevésbé sikerült neki. -, csak is vidámságot! – bökte meg a védtelen oldalamat, amitől az erős fájdalom ellenére is hangosan felkacagtam.
 Niall az egész estémet feldobta. Rendeztünk csiki bunyót, illetve sok olyan ’programot’ mellyen csak nevetni tudtunk. A szőke srác egyre jobban csak azt hitette el velem, hogy megbízhatok benne, de most sokkal óvatosabb vagyok, nem szeretnék újra csalódni valakiben, főleg nem benne. Késő estig szórakoztatott az ír srác, de anya megtörve a mókát fürödni küldött, mivel engem másnap várt az iskola. A késői fekvésem miatt reggel kicsit később értem be mint ahogy azt szoktam, de Niall is rengeteget kajált a nap első étkezése érdekében. A fiú meg is ígérte, hogy haza is visz, amikor végzek, így a tömegközlekedéstől szerencsére megmenekültem. A matek óra utolsó perceiben már robbanásszerűen ültem a helyemen. Tudtam, hogy hamarosan újra Niall-lel lehetek, így mikor a csengő felemelő hangja megszólalt, szinte már rohantam is kifelé az épület elé. Évfolyamtársak, osztálytársak furcsállva is figyeltek, de most kivételesen nem érdekelt, ha hozzám értek, vagy erősen megfigyeltek. Kint meglátva a fekete, hatalmas kocsit, melyet isten igazából gyűlöltem a figyelem vonzó ereje miatt, mégis most boldog lettem tőle. Szívem kicsit hevesebben vert, az előbbi futástól meg persze az izgalomtól, bár egyre közelebb érve a kocsihoz, egy furcsa érzés fogott el. Egyre idegesebb lettem, ahogy már a kilincsért nyúltam és mikor kinyitottam az ajtót, vészjósló megérzésem beigazolódott. Elkapott a düh és persze a csalódás, hirtelen a sírhatnék is rám tört, így becsapva az ajtót ott hagytam őt. Tudtam, hogy nem fog utánam kiszállni, így futva hagytam el azt a személyt, kit most a legkevésbé látnék e földön. Arra futottam, merre a kocsinak bonyolultabb lett volna elindulnia, tehát neki a menet iránnyal szemben, így is előnyt szerezve. Hallottam, ahogy a motor mögöttem felpördül, majd a kerekek csikorgása élesen csapott a fülembe. Hátra nézve láttam, hogy a tervem bevált, szerencsére csak a másik irányba tudott csak elindulni. Harry olyan gyorsan vezetett, hogy hamar a suli sarkán fordult be. Még innen is hallottam, ahogy nyomja neki erősen a gázt, hogy minél hamarabb utolérjen, de tervem része az is volt, hogy gyorsan utána futva elérjem a kis utcát, melybe autóval bejutni lehetetlen. Gyorsan kellet, fussak, hiszen a táska és a korzett is kicsit visszatartott a haladásban. Az éles fékezései, a dudálásai és a hirtelen gyorsulásai csak még jobban rám hozták a frászt, miközben egyre jobban éreztem, hogy közelít felém.
 ˝Gyerünk Olívia, csak a kis patakhoz juss el és onnantól megszabadulsz tőle!” – biztattam magamat, mikor már csak kétsaroknyira voltam a célomtól. Pulzusom egyre jobban csak növekedet, lihegésem egyre jobban szaporodott és mélyebbek is lettek, de nem feladva a célt futottam egészen a patakig, melyet sikeresen elérve, futottam át a hídon.
 A túloldalon a kis padnál leülve, kifújtam gyorsan magamat. Nem hittem el, hogy ilyen egyszerűen sikerült végre hajtanom a tervemet, bár tudtam, hogy keresni fog egy olyan kis utat ahol felvehet engem. Elterveztem az útvonalat a fejemben, majd ismét két lábon állva indultam hazafelé. A telefonom folyton csak rezgett és rezgett, valószínűsítettem, hogy ő hívogathatott, meg persze az otthonüldögélők, de nem érdekelt! A friss levegő és a nap fénye egy kis gondolkozásra bírt engem fogni. Gondolkoztam az életemről, a jövőről, hogy mégis mi lesz. Az új suliban, új közösséggel, hogy a bejárás, meg a hazautazások, illetve a srácokon, kik aggódva telefonálgatnak most nekem. Tudtam, hogy majd jövő tanévben sokkal kevesebb időm lesz rájuk, nem lesz ennyi időm, hogy velük töltsem a szabad időimet. Nekik is lesznek programjaik, így sokkal nehezebb lesz egy közös napot, hétvégét találni ahol együtt tudunk, majd lenni. Bár ott az új suliban valóra fog válni az álmom. Divattervező lehetek és olyan gyerekeknek tervezhettek, készíthettek ruhákat, mint amilyen én vagyok. Segíthettek, majd nekik, hogy könnyebb legyen nekik feldogozni ezt a változást az életükben, hogy nekik sokkal egyszerűbb legyen, mint nekem, és ha talán híres leszek, Niallékkel is találkozhatok a jövőben, bár ez már csak egy későbbi terv, először tanulnom kell még és csak utána a többi hasonló ötlet.
 Már egy nagyobb utcában haladtam, ahol elég sűrűn autók is járnak, mikor egy kocsi lassított le mellettem. Idegesen fújtam ki a levegőmet és reménykedve vártam, hogy ne ő legyen, de mikor a fekete orra megvillant mellettem a kocsinak, reményt veszve adtam fel az egészet. A kocsi felvette az én ritmusomat, majd a sofőrje lehúzta az ablakon, melyen keresztül kommunikálni próbált velem.
 - Nem szállok be! – makacsoltam meg magamat, miután megfenyegetett.
 - Olívia! – erős mély hangja egyre jobban megrémisztett, de az utat figyelve haladtam előre. – Most azonnal szállj be, így is elég nagy bajban vagy. Ha nem akarod, hogy rosszabb legyen neked, akkor most azonnal beülsz az ülésbe. – ismételte önmagát és hangsúlyosan ki emelte a „neked” szavacskát.
 - Milyen büntetésbe kerülhettek? – kínosan nevettem ki, hiszen ki ő nekem? Nem apám, se anyám, de még a családomba se sorolhatnám. Egyre jobban idegesebb lettem rá, de ahogy láttam ő is hasonló helyzetben volt.
 - Egyre rosszabba, ha most nem szállsz be. – fenyegetett.
 - Melléd? Biztos, hogy nem! – emeltem fel államat és magabiztosan gyalogoltam tovább.
 - Ha címlapon akarod látni magadat, akkor sétálj csak tovább! – magabiztosságom lecsökkent több mint a negyedére, mint ami eddig volt. Mondata erősen lesokkolt, így gyorsan az ajtót kinyitva ültem be mellé. Önelégült mosolya szívemet megmozgatta, de részben idegesített is, hiszen elérte a célját, ami ellen én eddig küzdöttem.
 - Hogy értetted? – gondolkoztam el az előbbiin. Igaz, hogy megijesztett, de nekem nem esett le.
 - A tegnapi képetek Niall-lel – nézett rám, majd vissza az útra. – már így is felháborgatta az embereket, mármint kíváncsiskodni kezdtek irántad. A sulid környékén egy paparazzit láttam és szerintem elég sok képet csinált a kis mutatványodról. – nem kicsit lepődtem meg a mondatain. Azt gondoltam, hogy Niall-nek azt a képet talán nem kellet volna megosztania, de hogy egy paparazzi a sulim előtt. Nem hittem volna, hogy majd ilyen nagydobra verik azt a képet Niall-lel. De ha bekerülök valamilyen újság cikkbe, akkor egy celeb leszek.
 - Fúj! – csúszott ki belőlem a szó, mire Harry nevetni kezdett a reakciómon.
 - Mi az ami ennyire undorító?
 - Nem szeretnék celeb lenni! – kétségbe esésem kihallatszódott szavaim közül. Féltem, hiszen nem akarom, hogy az emberek észrevegyenek és olyanokat mondjanak rólam, aminek még a fele sem igaz.
 - Nyugi, Paul-nak szóltunk, ő pedig már intézkedik ez ügyben, hogy semmi sem derüljön ki. – Harry próbált nyugtatni, ami rekedt, mély, nyugodt hangjának segítségével sikerült, de amint keze a combomhoz ért a melegség csak úgy áradt a testemben és a hiányzó bizsergés is ott volt a tenyere alatt. Kezemmel lesöpörtem a tulajdonát mire a kellemes érzés egész testemből hirtelen felszívódott. Csalódott tekintetét legszívesebben kitöröltem volna az elmémből, de mint ezt tapasztaltam, lehetetlen.
 Ahogy a ház elé érkeztünk egyből kipattantam az autóból, így sikeresen lehagyva Harry-t értem be a biztonságot nyújtó házunkba. Aggódó tekintetek sokasága fogadott oda bent és még a cipőmet sem hagyva, hogy levehessem Niall karjai között eszméltem fel.
 - Sajnálom. – súgta a fülembe egyre nyugodtabb hangjával. Ölelését viszonoztam, de még mindig egy kicsit haragudtam rá azért mert ígéretét nem tartotta be.

2014. február 14., péntek

35.rész



  Sziasztok!:)
Szokásomat hozva, újra várhattatok a részre, amiért újra bocsánatot kérek. Hosszabb mint az előző rész, de mégsem olyan hosszú mint ahogy megszoktátok. Sok leírás van benne, amit remélem azért nem bánjátok meg! Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és pipákat. Az új feliratkozómat is üdvözlöm, remélem most tőle is kapok visszajelzést, mint mindenki mástól, ki elolvassa a legújabb fejezetet.
Jó olvasást és kellemes valentin napot mindenkinek!<3
Rose King


 Vágyódás. Ott van minden hol. Minden hova elkísér. Nem hagy nyugodni, újra és újra át akarja élni azt a pillanatot, azt a percet. Nem hagy számodra menekülő utat, egy kis pihenőt, apró szünetet, hogy egy pillanatra elfelejtsed. Az érintett részeid bizseregnek, szíved kalimpál ezerrel, mikor újra átéled oda bent, újra lejátszódik benned és az élmények olyan intenzívek, mintha még most is átélnéd azokat a perceket.
 Fáradt, karikás szemeim sok mindent elárulnak a tegnapi estémről. Árulkodnak arról, hogy nem éppen a legfényesebb volt és talán a 10 legrosszabb éjszakáim közé is sorolható. A sírás nyoma, a forgolódás ide-oda, a zavarodott testem, minden ott van, szinte már rá van nyomtatva a tekintetemre. A tükörben nézve kócos, hosszú hajamat fejem tetejére helyeztem, miután rájöttem, hogy a csikiző érintése a tegnap történtekre emlékeztetnek, arra mikor a nyakamat érintette. Visszaemlékezve az említett hely lassan
forrósodni kezdett, majd bizsergés is megjelent. Egy durva dörzsöléssel, eltűntettem a kellemes, de mégis zavaró érzést és mikor elkaptam a kezemet onnan erős lila foltot véltem rajta felfedezni. Szemeim előtt megjelentek a képek, miközben puha, rózsaszínes ajkai közé veszi nyakamon a vékony bőrt, majd pár másodpercre megszívva azt, pecsétel meg engem. Egy apró puszit is ejt a megsebzett helyre, majd egy újabb pontot keres, melyen egy újabb jelet ejthet.
 Rácsaptam a nyakamra, ezzel eltűntetve a kellemetlen emléket és mielőtt a hajamat is leengedtem volna a takarás érdekében, újabb foltokat kerestem. Sajnos találtam még egy-kettőt, itt-ott, de hajamat a nyakam köré leersztve szerencsére el tudtam tüntetni vele a kellemetlen foltokat. Gyorsan áthúztam a hajamon párszor a hajkefémet, majd lefelé indultam meg. Mindenki a nappaliban ülhetett, hiszen nagy zsivaj ütötte meg a fülemet. Mikor leértem és a takaró fal mögül is kiléptem, hirtelen csend lett, a tekintettek rám szegeződtek, evvel megszakítva minden cselekedetüket. Nem volt ott mindenki, csak ő hiányzott a társaságból, bár attól függ, hogy kinek, illetve minek a szemszögéből nézzük ezt.
 - Jó reggel! – köszöntem udvariasan, majd mikor visszaköszöntek, tovább mentem, be a konyhába.
 A gőzölgő reggeli, már az étkezőasztalon várt, tálalása gusztusos, míg illata csalogató volt, így hamar az asztalnál ülve találtam magamat. Többen jöttek be, míg én ettem a reggelimet és ültek le mellém, megtisztelve a jelenlétükkel. Igaz, hogy ott voltak mellettem, de a reggelizésem csendesen telt el. Hajam nagyon zavarta az evésemet, de nem akartam, hogy mások is észrevegyék a pecséteket. Anya rám is szólt, hogy a hajam a kajámba lóg, de csak megigazítottam, nem kötöttem föl a fejem tetejére. Reggelimet befejezve, Harry is megjelent az étkezőben. Tekintetemet rá kaptam, ahogy ő is rám. A tegnap érintett terülteket vágyakozóan bizseregtek és szívem hevesen kalimpálni kezdett, a tenyereim izzadtak és az agyam kivételével minden testrészem őt akarta. Már lassan ők vették át az irányítást, amikor erős csörömpölés ütötte meg a fülemet.
 - Ó, básszá meg! – szűrődött ki anya fogai közül a trágár szó, és ahogy kikövetkeztettem egy tányérunkat törhette el. Harry sietősen ment neki segíteni, ahogy mások is cselekedtek, de én mellőzve a társaságot föl siettem újra a fürdőbe. Gyorsan lefürödtem, hajat is kénytelen voltam mosni és miután megtörülköztem, a fogaimat is megtisztítottam. Gyorsan magamra kaptam a kiválasztott ruha szettet, melyhez egy sál tökéletesen kombinálható volt, így egyből a nyakamra tekerve azt, el is rejtettem a kellemetlen nyomokat. Hajamat most már nyugodtan tűztem a fejem búbjára és mikor úgy éreztem, hogy elfogadható az, amit a tükörben látok, leindultam a nagy gyülekező helyünkre. A társaságból már csak Eleanor és a bolond párja Louis hiányzott és számomra persze a szabadhely, mely csak Harry mellet találtam meg. Mosolyogva paskolta meg a szemlélt helyet maga mellet, de inkább az állást választottam, mint hogy mellette legyen. A szerelmes páros is hamar előkerült, majd, mint mindig felállítottuk az aznapi programunkat.
 Mára mindenki pihenést és lazulást tervezett, hiszen koncertek egymás hegyén-hátán voltak mostanság. Megértem őket már amennyire csak tudom, hisz a koncerten nem csak a rajongó fárad el, főleg ha nem is egy koncertről van szó. Na meg ott vannak a próbák is, melyek elég fontosak ahhoz, hogy az előadás ne egy nagy semmi legyen, hanem színvonalas.
 Én is a mai napra lustálkodást tűztem ki célul, így eleinte csak blogokat olvastam a földön, majd mikor ezekkel végeztem a cseverésző társaságon néztem körül. A beszélgetésre különösen nem figyeltem fel inkább a részt vevők hangulatára tetteire figyeltem. Liam – mint egy lány – csak sorolta föl a problémáit és azokat mind ki is fejtette. Miközben magyarázott kezével segítve a mesélést élte bele magát egyre jobban és jobban az aktuális sztoriba. Niall a konyha és a nappali között csoszogott falatokért menvén, majd mikor visszaérkezett mellém újra bekapcsolódott a beszélgetésbe. A finomságokat, miket megszerzett, mindig megosztotta velem, így mindig megbocsájtottam azért, hogy itt hagyott egyedül egy időre. Jade, Jesy, Leigh-Anne és a testvérem is Liam panaszait hallgatta, mintha valami esti mesét figyelnének. Néhol-néhol egyetértően bólogattak és volt mikor hasznos tanácsokat nyújtottak a fiúnak. A két szerelmes pár, pedig kihasználva azt az alkalmat, egymással voltak. Egymás ölében, karjaiban élvezték a kameramentes övezetett. Csattantak el csókok, puszik, rengeteg ölelés, egymás fülébe suttogást és persze, minél több helyen érintkezés. Elnézve őket rájöttem, hogy ezek szerint meg bíznak bennünk, hisz ha ez nem így lenne, talán ugyan úgy viselkednének, mint ahogy a nagyvilágnak mutatják.
 Hirtelen átfutott rajtam egy borzongás, majd teljes hiány érzett szökött be a testembe. Vágyakozóan éget a bőröm, ahogy elnéztem Zerrie, illetve Elounor párost és szemem ösztönösen Harryt kereste. Megtalálva őt, tekintetünk találkozott, valószínűleg mind végig engem figyelt. Szívem hevesen kezdett verni, arcom pirosodni kezdet, testemben erős hullámok vonultak végig, arra ösztönözve, hogy menjek oda mellé, üljek az ölébe és forrasszam össze magunkat annyira, hogy soha ne tudjunk ketté válni. Az egyik hullám olyan erősen tört rám, hogy kezeim is megmozdultak, de fejemből hamar kiszállt a lila köd, így leplezve a mozdulatomat Niall telefonjáért nyúltam.
 - Felnyitod? – szívem még mindig hevesen vert és a hangom sem volt biztos, így egy kicsit meg is remeget, miközben könyörögve néztem a szőke srácra, ki lassan talán a legjobb barátom lesz.
 Először a telefonra, majd rám nézett. Mosolygott a próbálkozásomon, majd a telefont kivéve markomból, úgy oldotta föl telefonját, hogy én is láthassam annak a kódját. 1, 9, 7, 3. Hm, túl egyszerű, ezt hamar megjegyzem. Fél mosolyt eresztve adta át a készüléket, majd kíváncsian figyelte a következő lépéseimet.
 A hátteret megfigyelve, bebizonyosodott számomra az a tény, hogy saját magának ő a legnagyobb rajongója. Az egyik koncerten készült kép volt beállítva, amin ő énekelt.
 - Egoista. – mosolyogtam még mindig a képernyőt nézve.
 - Ki nem az? – dőlt kicsit közelebb felém, mikor a szavakat ejtette ki a száján. Felkuncogtam, miközben ránéztem, majd újra a telefonjára terelte a figyelmemet. A kamerába léptem be és a azt megforgatva a belsőre magam felé irányítottam a készüléket. Hátat fordítottam a többieknek, hogy az ablakból érkező fény játszhasson a kifakult bőrömön. Niall figyelemmel kísérte mozdulat sorozatomat és mielőtt megnyomtam volna a gombot Niall is bekerült a képbe. Nevetve néztem a képet, hisz még én aranyosan mosolygós arcot próbáltam varázsolni arcomból, addig Niall egyik szemöldökét felhúzva értetlenül nézett a kamerába. Ezek is csak mi lehetünk, még belsőkamerával sem tudunk összehozni egy normális képet. A többi képről meg inkább ne is beszéljük, hiszen azok már mind viccesebbnél-viccesebbek lettek. A végén már a többieket is bepréseltük a háttérbe, persze úgy miközben, vagy figyeltek, vagy épp beszéltek, hát mit ne mondjak, szerintem ezek lettek a legjobb megrögzött pillanatok. Mikor Harry is benne volt kicsit elment a jókedvem és hiába próbáltam, újra olyan feldobottan élvezni a képkészítést, már sajnos nem ment. Végül a tanulásra fogva rossz kedvemet föl menekültem az ideiglenes alvó helyemre.
 Eleinte tanulni próbáltam, de persze ez nem ment, így az ágyon fetrengve vágyódtam újra az érintéseire.

2014. február 3., hétfő

Egy kis meglepetés...

Sziasztok!:3
Igen, van egy kis meglepetésem, de most nem evvel a sztorival kapcsolatos, azért remélem örülni fogtok neki. Tegnap egy új blogot nyitottam melyen már a prológust is megtalálhatjátok! Igaz, az első részre még várni kell bolondok napjáig, de remélem addig sok mindenki figyelmét felkeltem!:D
Az a blog is részben kapcsolódik hozzám, de ha érdekel, hogy miért, akkor a prológus előtti kis bemutatkozást érdemes elolvasni! Remélem kapok rá pár feliratkozót, esetleg megjegyzést, illetve pipákat is. Előre is köszönöm annak aki benéz, de annak még nagyobb hálát adok, aki nyomot is hagy maga után!

Ui.: Hamarosan ide is megérkezik a rész.:)

Rose King

2014. február 2., vasárnap

Késve...

Sziasztok!:D
Tudom késve, de nagyon boldog szülinapot szeretnék kívánni az én egyetlen férjemnek, Harrynek!:)
HARRY, NAGYON, NAGYON, NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!!!!!!!!!!!!
(Tegnap nem volt időm kiírni, de twitteren és instagramon is többször felköszöntöttem.:D)