2014. január 30., csütörtök

34.rész

Sziasztok!
Tudom, várni kellet a részre, ami rövid is lett az előzőkhöz képest, de annál tartalmasabb. A részhez még annyit szeretnék hozzászólni, hogy a hosszú, idéző jelben lévő részt még a nyár elejének egyik éjszakáján álmodtam meg és akkor tudtam, hogy a blogba be kell majd tegyem! Szóval azért is alakultak, így a dolgok, de remélem nem bánjátok! A díjakat betegség miatt volt időm kitölteni, remélem örülnek neki a bloggerinák kiknek tovább küldtem. Jó olvasást és kitartást, hamarosan itt az új One Direction klip, egy újabb rekord döntési lehetőséggel!;)
Rose King


 Hirtelen fordultam a jobb oldalamra, és ahogy oda érkeztem az alsó kezem zsibbadni kezdett. Szépen lassan egyre több kis hagyna mászkált a karomban és az eleinte kellemes érzés kezdett egyre kellemetlenebbé válni. Igen, ezt akartam elérni, egy kis figyelem elterelés a folyton előtörő gondolattól, arról a percről, arról a tettről, ami ma megtörtént. Az a kellemes pillanat, amit akár tapasztalatnak is nevezhetnénk, de csak az volt a baj az egésszel, hogy vele csináltam és hogy élveztem is.
 Karom egyre jobban nehezedett és egyre csak úgy éreztem, hogy már nem is hozzám tartozik. A bordáim is sajogni kezdtek, ahogy a korzettem egyre jobban csak nyomta és nyomta a kellemetlen púpot a hátamon. Nem szokott fájni, mivel nem figyelek rá, de most kivételesen erre koncentráltam. Kinyitottam a szemeimet és visszafordultam hanyatt fekvésbe. Hátam és a jobb kezem is, mintha egy nagy sóhajt vett volna az újra kényelmes helyzettől, de ahogy a fájdalom elmúlt, úgy tört rám minden emlék arról a percről. De már nem küzdöttem ellene, túlfáradt voltam hozzá és a szívemnek meg túl kellemes érzés volt ahhoz, hogy elaltasson.


  - Felelek. – sóhajtottam ki Perrienek azt a szót, amit már egy ideje csak ismételgettek.
 - Nem! Merni fogsz! – hang lejtésének a változása megijesztett és félni kezdtem a következményektől, annyira, hogy tiltakozni sem volt erőm. – Csókold meg Harryt!
- Mi? – tört fel belőlem sikításszerűen a rövid, illedelmetlen szó. Egyből Perriere kaptam a tekintetemet és a bal szemöldökömet felemelve, szúrós szemmel néztem rá, melyben ott volt a meglepettség is. A lány csak biztatóan mosolygott és hirtelen a szemem sarkából mozgást észleltem, mire oda kaptam ösztönösen a fejemet. Harry már a kör közepe felé tartott széles vigyorral az arcán, de én csak idegesen és értetlenül kapkodtam ide-oda a fejemet. Mindenhonnan csak ’biztatást’ kaptam és mikor nem mozdultam a két mellettem ülő lány – Eleanor és Jade – lökött be a kör közepébe. A lendületem elfogyott még mielőtt a fiúnak estem, így előtte meg tudtam a térdeimen állni, bár neki ez a távolság túl nagy volt. Hirtelen forróérzés öntött el a derekamnál és a hátam közepénél, mintha valami nagyon meleg dolgot helyeztek oda és mire észbe kaptam már a kezeim a fiú izmos mellkasán pihentek. Hirtelen jött közelsége és erős férfias illata - ami az orromba szállt, ezzel elterjedve testem minden porcikájába – megbódított, de az már csak a hab volt a tortán, amikor a barna szempárom találkozott az Ő zöld íriszével. Ajkaim elnyíltak és a beáramló levegő megakadt rajta, testemben hirtelen felpezsdült a vérkeringés és a versenylovakhoz hasonlóan száguldoztak körbe-körbe, ezzel elérve azt, hogy arcom a vörös legsötétebb árnyalatát fölvette. A zöld írisz páros egyre nagyobb lett és hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy Ő közelít-e felém, vagy csak teljes koncentrációmat arra szenteltem, de mikor homloka megérintette az enyémet – ahol újra forróság öntött el és halad egyre mélyebbre, míg nem a szívemben el nem raktározódott egy örök emlékként – tudtam, hogy ő közelített felém. Mivel a mini sokktól, ami a sok új érzéstől elő jött bennem, mozdulni se tudtam, de még tisztán gondolkodni sem. Perrie, mintha szólt volna valamit, de szavai eltorzultak mire a tudatomba érhetett volna, hogy értelmezzem azokat. Szemeim lecsukódtak a rengeteg friss eseménytől, információtól és próbáltam feldolgozni az eseményeket. Orraink mikor összeértek elektromosságot küldött szívembe, mely cikázva ért oda, amitől egy hatalmasat dobbant, mintha belülről ért volna egy ütés, de az mégis kellemes volt.
 Ajkaimat egy bátortalan kis puszi érte, melytől nem csak szikrák keletkeztek ott, hanem egy sokkoló elektromosság is végig futott az érintett terülteken. Ezek szívem legmélyébe találtak maguknak helyet, melyet egy hatalmas lakattal le is zártak, hogy megsemmisíthetetlen legyen, az újonnan szerzett élmény. De ebből a sokkolásból az agyamnak is jutott és ezt ő is elraktározta a legféltettebb emlékei közé.
 Ismét megéreztem a legkellemesebb érzést, amit valaha átéltem, újra ott voltak a puha ajkai, melyek most már bátorságot nyerve forrtak össze az enyéimmel. A karok melyek körülöttem voltak összefonva szorosabban vettek körül és az én kezeim is vándorolni kezdtek nyaka felé, majd azon keresztül göndör fürtjei között találták meg a szimpatikus helyett. Harry az alsó ajkammal kezdett játszani, ahova most dupla forróság szivárgott, mintha láva érne hozzá. A fülemet egy külső hang ütötte meg, pontosabban egy mondat. Víz hangzani kezdett a fejemben Perrie elhagyott szavai és lassan értelmet nyert az egész számomra. ’Engedd be!” Eddigi boldogságom elszállt, helyette méreg gyűlt össze bennem és ajkaimat elválasztva az Ővétől, felháborodva kaptam a fejemet újra a lányra.
- Perrie! – ismét visítottam, bár most a nevét és miközben ezt tettem kezeim a tincsek közül újra a fiú mellkasán találtak helyett.
 Az említett lány épphogy kinyitotta a száját, de én már nem tudtam rá figyelni. Harry jobb keze felfele indult a hátamtól felcsúszott a nyakamon keresztül egészen az arcomig – maga után hagyva egy perzselő csíkot.
- Ne beszélj, csókolj! – a fiú szavai elárulták indulatosságát, mire a körülöttünk ülők kuncogni kezdtek tettén, bár én nem nevettem rajta, inkább megilletődtem. Ajkaink újra eggyé váltak és ugyanaz az érzés fogott el, mint az előbb, ugyan olyan hevesen tört rám, de mikor nyelvével megbökte az alsó ajkamat ismét elkapott a lila köd, de ezerszer erősebben, mint eddig. Elvesztem. Ajkaim szétnyíltak, így szabad utat eresztve neki, nyelveink találkoztak, ami mind a kettőnk egy mélyről feltörő nyögéssel jutalmaztuk. Szívem egyre hevesebben vert, de mellkasomat, mintha az ő szíve is verte volna, ami egy újabb mély nyomot hagyott bennem. A forróság csak áramlott a testemben, és amikor a bal keze lejjebb vándorolt a göndör hajú fiúnak egészen fenekemig, amit erősebben kezdett szorítani, a gerincemen szikrák kezdtek végig szántani föl és le, de ezt a tettét egy újabb nyögéssel díjaztam. Hasamban ezer, meg ezer pillangó repdesett össze-vissza és kitörni vágytak több helyért kívánkozva. Bőröm mindenhol libabőrös lett, de mégis meleg áradt szét azon a ponton ahol érintett akár a hatalmas tenyerével, akár csak az orra hegyével. Ha Harry nem tart szorosan magához, valószínűleg már rég a földön kötöttem volna ki.
 Jobb kezem tincsei közül kicsúszott egészen derekáig ahol pólója alatt simítottam végig a kezemmel, erre ő még szorosabban tartott magához. Ajkai annyira hevesen követelték az enyéimet, hogy lassan abban a hittben kezdtem gondolkodni, hogy össze akar minket forrasztani minden mozdulatával. Tüdőmben a levegő vészesen fogyni kezdett, de nem érdekelt. Csak többet akartam belőle és valahogyan éreztem, hogy ő is így érezz. Addig, addig húztuk az élvezeteket, míg nem a légző szervezetünk utolsó oxigén tartalékai is fogyni kezdtek. Hatalmas levegőt véve váltunk el egymástól, szorosan ölelve egymást, bár az ő ajkai a nyakamon meg találtak egy újabb pontot, melyet megszíva újra erősen kellet tartania.
 Az agyam újra értelmesen tudott gondolkodni miután az oxgién hiányt hatalmas levegővételekkel pótoltam. Lassan az agyam újra átvette az irányítást a végtagjaimon és eltoltam magamtól a még mindig lihegő fiút. Széles, de annál őszintébb mosoly terült el az arcán mikor tekintetünk újra találkozott. Nem tudtam eldönteni – de még most sem -, hogy azért mosolygott ennyire, mert egy újabb ’pipa’ meg van az életében, vagy, mert igazán szeret és pontosan ugyan azokat érezte, mint én. Persze ez szinte lehetetlen így csalódottan toltam el magamtól és felállva elhagytam a szobát…”
 Azóta ajkaim és minden porcikám siránkozva könyörög újabb érintkezésért Harryvel, de amióta ott hagytam őket csak a szobában fekszem és önsanyargatóan forgolódok jobbra és balra. Olyan mintha ketté akarnék szakadni. Az agyam csak szégyelli a történteket, míg a kicsi, fiatal szívem és az összes maradék testrészem csak újra és újra át akarja élni a pillantott, amit az emlékekkel pótolja be és persze szegény kicsi fejemet meg így akarja meggyőzni vele, hogy ő is élvezte. Újra és újra előtört minden pillanat, minden érintése, minden vágyam iránta, hogy most oda menjek, és ismét összeforrasszuk magunkat, de ez nagy hiba lenne. Ő nem az, akinek mutatja magát, csak egy ’pipa’ voltunk. Fogd fel szívem és minden egyéb testrészem, csak egy ’pipa’ ami mostantól már a semmibe vesz, egy újabb tapasztalat, egy újabb élmény, egy újabb lány kit eldobhatott, egy újabb fejezet, mely most le is zárult.


2014. január 22., szerda

Help me, please!

Sziasztok!:D Most nem résszel érkeztem, de az is íródik, nyugodjatok meg. Nem is rész halasztással jöttem, hanem segítséget szeretnék tőletek kérni kedvem olvasóim és ide látogatóim! Indultam egy versenyen és hát szavazással döntenek a következő fordulóba, szóval arra kérlek benneteket, hogy szavazatok rám. (Katt!) Evvel a blogommal neveztem és a szavazást bal oldalt találhatjátok, majd meg. Előre is köszönöm mindenkitől aki segíteni próbál nekem!<3
Rose King

2014. január 18., szombat

33.rész

 Welcome, welcome! Igen, igen, igen! Megjavult a gépem és minden megmaradt rajta!:D Szóval itt is van az új rész, de előtte! A legjobb barátnőm April új blogot nyitott ahova érdemes benézni, főleg a Niall rajongóknak!;)  Jó olvasást,
Rose King

Olívia szemszöge

Kellemes érzés volt végre egy tavaszi napra ébredni. Lágy szellő fújt oda kint, a madarak kellemes énekszóval ébresztetek, sütött a nap és a virágok is megújult erővel nyílni kezdtek kifelé. Színek jelentek meg a borús, szürke hétköznapok után és valahogy sokkal, több energiával rendelkeztem, mint eddig. Üdv újra tavasz!
A tetőtéri ablakot kinyitva, kihajoltam egy kis friss levegőért és egy kis tájcsodálásért. Kellemes idő volt! Végre eltűnt a hosszú, hideg tél és remélem ez így is marad november végéig. Madarak iparkodtak, ide-oda, de a pillangók sem lustálkodtak, virágról virágra szálltak, úgy ahogyan a méhek is. A fű is zöld lett és a mocsaras idő is kezdett elmúlni. A nap is erősen sütött, amitől egy kicsit elszoktam, de úgy érzem nem lesz nehéz visszaszokni hozzá.
A szomszéd macskája, Dominó sem lustálkodott, ő is üdvözölte a tavaszt, úgy hogy hozzánk átszökve sütete magát. Nem értem miért jön át, hisz mi egy macskautáló család vagyunk, folyton elküldjük őt - legtöbbször szívrohamot hozva rá -, de talán ez vonzza mindig ide, hogy egy olyan helyen lehet, ahol neki nem kéne, de lehet, hogy csak szimplán macska és tojik mindenre. Már azon gondolkoztam, hogy visszadugom a fejem a szobába, amikor a zár kattogását hallottam meg, majd a kilincsét is és a következő pillanatban Niall szőke fejét, Louis borzolt haját, Eleanor hullámos tincseit és Liam belőtt séróját véltem felfedezni. Eleanor leült a kerítés szegélyére, míg a fiúk kihasználva a jó időt, és a negyed kosárlabda pályánkat a palánkra kezdtek célozni. Egy ideig láthatatlan voltam, de Louis észrevett Niall egyik dobásánál. Már épp elüvöltötte volna magát, amikor rázni kezdtem a fejemet és a szám elé helyeztem a mutató ujjamat, hogy ezt nem kéne. Tudtam, hogyha Niall megtudja, hogy fent vagyok, kitalál számomra valami feladatot. Louis elfordult, de akkor Liam vett észre. Neki is eljátszottam az előbbit, szerencsére sikeresen. Most már Eleanor is 'fölleselkedett' és vele is eljátszottam ezt, de ő még Niallre mutatva tudakolózót, hogy miatta van-e ez az egész. Bólintottam egy aprót és ő kuncogva visszafordult a pálya felé. A három delikvens összenézett, majd nevetni kezdtek, ezzel összezavarva Niallt aki a palánkon túl lőtt.
- Ti mégis min nevettek? - fordult vissza mielőtt elrohant volna a labdájáért.
- Rajtad! - Liam adta meg a választ.
Niall értetlenül kapkodta a fejét, ide, oda, amoda, de nem jött rá a szőke fejével, hogy mégis mi történik
körülötte. Értetlenségében inkább elfutott a labdájáért és a srácok tovább folytatták a dobálózást. Sok hülyeséget csináltak még szerencse, hogy Niall eddig nem is vett észre. Már lassan fél órája, hogy bámulom a sportembereket mikor Louis egy újabb butaságot talált ki. A répa fiú beállt a palánk alá, mire Niall rádobta a labdát és Louis a földön kötött ki. Nem bírtam. Hangosan felnevettem, mire Niall föltekintet és észrevett. Ó a francba!
- Olívia, te mégis mióta vagy fent? - akadt ki, nem hogy a barátjával foglalkozna, akit az előbb épp fejen talált, ráadásul direkt.
- Csak most keltem! - legyintettem neki, de Liam nem bírta ki röhögés nélkül.
- Ha már fent vagy, hozhatsz nekem egy pohár limonádét, ide kikérem! - kezdte a mai napi kívánságait.
- Persze. Kétszer is! - ejtettem ki - szerintem - halkan, de Niall így is meghallotta. Szerencse, hogy magyarul beszéltem.
- Tessék, nem hallottam tisztán. - emelte kezét a füléhez.
- Semmi. - üvöltöttem neki és az ablakot becsukva leléptem az ágyról.
Felnézve az ajtó felé Harry állt az ajtófélfának dőlve. Mint mindig, borzolt volt a haja, de most nem állt az ég felé, ahogy a kamerák előtt szokott, szemei még kicsit fáradtak voltak, amit még a halványlila karikák is bebizonyítottak. Valószínűleg még pizsamában lehetett, mivel egy alsó gatya és egy kinyúlt, kicsit szakadt, kopott póló takarta el valamennyire a testét. Kezei keresztbe voltak téve a mellkasa előtt és a tekintetével pedig engem fürkészett. Valami furcsa mocorgás jelent meg a hasamba, ami mindig is megjelenik, ha őt látom. Nem az mondom, hogy rossz érzés lenne, inkább kellemes, de mégis furcsa.
- Jó reggelt! - rekedt hangja is bebiztosította az állításomat, miszerint fáradt. Talán most kelhetett.
- Neked is. - húztam fél mosolyra a számat, de egyből visszaállítottam egy síkvonalra. - Most megyek Niallnek limonádét készíteni! - kerültem el a kínos csendet és az ajtó felé indultam. Hátával neki dőlt a fakeretnek kiengedve engem a kis szobából és én szégyellve, lehajtott fejjel hagytam el azt. A lépcsőn gyorsan szeltem a fokokat, így is a távolságot növelve, köztem és közte. Igaz, hogy az a kellemes érzés a hasamban megjelenik, mikor meglátom, vagy vele vagyok, de épp ez a rossz! El kell őt felejtenem, hisz megbántott, de ez a szívemnek semmit sem számít. A bolond minden bunkó után epekedik. Végre fel kellene nőnie és az igazit követelni, nem pedig a szívtörők után loholnia.
A nappaliban mindenkinek köszöntem egy ’jó reggeltel’, majd tovább siettem a konyhába. Elkészítettem Niall kérését és pizsamámba indultam ki.
- Niall! – álltam meg a pálya szélén, a poharat kitartva felé vártam, hogy elvegye tőlem a hűsítő italt.
- Ó köszönöm. – vette el és már kortyolt is bele a pohár tartalmába.
Vissza is indultam volna a házba, ha Niall nem állít be pohár tartónak. Egy 5 perc után leültem Eleanor mellé és együtt néztük tovább a fiúk játékát. Nem tudom miért, de mindenki meg akarta mutatni a legjobb tudását a kosárlabdához. Biztos a bentiek beszólásai voltak ilyen hatással rájuk, hiszen Zayn, Harry és a drága testvérem csak bombázták őket a poénosabbnál, poénosabb beszólásokkal. Legtöbbször olyanok jöttek, hogy „Nagyon kecses volt, mint egy vérbeli lány!”, vagy „Á, inkább maradj az éneklésnél!”, ha éppen a
gyűrű mellé sikerült dobni a labdát. Egy idő után Niallnek elege lett ebből és a földhöz vágta a szerencsétlen labdát, de az bosszúból visszapattant egyenesen Niall arcába. Ott azt hittem meghalok a nevetéstől, hiszen Niall szemüvege majdnem leesett, ha nem kapja el és véletlenül a poharából is kiöntöttem a limonádét egyenesen a cipőjére. Nem érdekelt, hogy pizsamában vagyok, és épp kint fetrengek az aszfalton a nevetéstől, mert egyszerűen képtelen lettem volna föl állni, ha próbálkoztam is volna vele. Persze Niall többször is rám parancsolt, hogy hagyjam abba és ne nevessek rajta, de nem sikerült neki. Egyedül az állított föl, amikor anya rám szólt a kertből, hogy ha pizsamában vagyok, akkor menjek be és öltözzek fel. Nagy nehezen fölálltam Louis és Eleanor segítségével, majd beindultam. Gyorsan elvégeztem a fürdő szobai szükségeimet, majd reggelizni mentem le. A finom szendvicset majszoltam mikor Niall jött be a konyhába. Nagy piros folt virult az arcán, ami még jobban eszembe jutatta a fejembe égett pillanatot. A falatot félre nyelve kezdtem rajta újra nevetni, de szerencsére most a széken tudtam maradni. Kicsit mérgesen ült le velem szembe a reggelijével, ezért próbáltam visszatartani a nevetésemet és persze a köhögésemet. Nem bírta sokáig tartani a pókerarcot, elnevette magát a fulladozásomon. Én is nevettem vele, de most már magamon és nem rajta, hiszen a könnyeim is folyni kezdtek a falat félre csúszása miatt. A köhögésem szépen lassan elmúlt és tovább tudtam folytatni az ízek világát.
-Hm, ez nagyon finom volt! – dőltem hátra és mikor megérkeztem a szék támlájához a páncélom koppant rajta.
- Kérsz még? – jött be Harry – most már felöltözve - és a konyha pult mögé állt. Szívesen ettem volna, de nem akartam vele egy szobába lenni, így megráztam a fejemet és felállva elhagytam a szobát. A lányokat kezdtem keresni, de amikor épp kérdezni akartam hol vannak, fönt hallottam meg a nevetésüket. Gyorsan felrohantam és a körömlakjaim mellett találtam őket. Jesy vett észre, először aki meg is szólított.
- Szép kis gyűjtemény! – elismerően nézett rám, majd a többiek is felém fordultak.
- Köszi. – mosolyogtam rájuk, majd mellettük foglaltam helyet.
Beszélgetni kezdtünk mindenféle lányos dolgokról, de főleg a köröm festésről és mikor megmutattam nekik, hogy miket csináltam eddig, szinte rám parancsoltak, hogy fessem ki a körmüket. Szerintem csak kedvességből kértek meg, mert szerintem még van mit javítani az eddigi tudásomon, de körülbelül két óra múlva kész lettem mindegyikkel.
- Magadnak nem fested ki? – kérdezte Perrie, mikor Leigh-Anne-val csodálták körmeiket.
- Öhm, most nem, elfáradtam! – dőltem hátra a földre és mikor leérkeztem a szemeimet is becsuktam. Két másodperccel később a srácok támadtak le minket. Hirtelen felnyitottam szemeimet, majd ahogy tudtam visszaültem a kis körbe.
 - Úgy unatkozok! – Louis ölelte át hátulról Eleanort és egy puszit is nyomot az arcára, Eleanor pedig a Louis karját ölelte át. Túl aranyosak együtt, nem is értem miért utálják a lányt oly sokan azért, mert a kedvencük barátnője. Azt megérteném, ha egy teljesen unszimpatikus lány lenne, de ő nem az, ránézel, és nem tudod elképzelni, hogy bármi rosszat tudna tenni! Elmosolyodtam rajtuk, majd észrevettem, hogy Harry engem figyel a szerelmesek mögül. Mikor tekintetünk találkozott rám mosolygott, én meg idegesen elkaptam a tekintetemet egyenesen a földre. Az a furcsa mocorgás újra megjelent a hasamban és valamiért a testem azt jelezte, hogy újra ránézek, de volt elég erőm, hogy ellenálljak a késztetésnek. Felnéztem Perrieék felé, majd mintha mi sem történt volna bekapcsolódtam újra a beszélgetésbe.
 - Niall, nem megyünk el enni! – szólt rá Liam a pocakos fiúra.
 - Akkor mit csinálunk? – kérdezte Jade.
 - Én enni megyek most! – állt föl Niall, de megtorpant és felém fordult. – Vagy Olívia, te is csinálhatsz nekem valami finomat! – sunyi mosolyát húzta fel arcára.
 - Ó, istenem! – álltam föl a helyemről és vele szembe álltam meg. – Mit óhajt ő felsége? – kérdeztem egy kis poént is elsütve. Tetszett neki, hogy így szólítom, de már csak pár óráig élvezheti, hogy minden kívánságát teljesítem.
 - Hm, valami finomat csinálj, ami a legjobban megy neked! – gondolkozott el és én már indultam is lefelé a konyhába készíteni valami ehetőt, Niallnek.
 Gondoltam egy paradicsom szószos tésztát főzök neki, masni tésztával, de Perrieék is utánam jöttek, így együtt készítettük el. A lányokkal megint csajos dolgokról beszélgettünk köztük például az első csókról, ami ugye az én életemben még nem történt meg.
 - Te még nem…
 - Pszt! – mondta volna ki hangosan Leigh-Anne, ha nem pisszegtem le.
 - Komolyan? – kérdezte Jade, mintha nem hinne a fülének.
Egyre kínosabb helyzetben éreztem magamat, ahogy a lányok csak csodálkoztak ezen. Elmondtam nekik, hogy miután megkaptam a fűzőmet nem is mertem bárkinél is próbálkozni, tudtam, hogy elutasítanának, azért mert nem vagyok tökéletes, mint mások. Előtte meg – de még most is -, vagy a lehetetlenek után hajtok, vagy a bunkók után epekedek, mint Harry. Mire befejeztem a mondandómat Niall finomságával is kész lettem és mikor leült az asztalhoz, elé terítettem a kívánságát. Vicces volt nézni, ahogy nyeli a falatokat, nem hittem volna, hogy ilyen finomra sikeredik, vagy csak szimplán éhes volt és számára mindegy volt már, hogy mi csúszik le a torkán. Miután megette Louis ugrott be a szobába.
 - Felelsz, vagy mersz. Most. Fönt. Az emeleten. – ugrándozott ide-oda.
 Anya is vicces kedvében volt, amikor megjelent Louis mögött, ráhozta a frászt, de ő csak annyit közölt velünk, hogy sütizni megy a munka társaival, majd jön az este folyamán. Miután ő elment Louis újra ugrándozni kezdett és felhurcolva minket a szobámba játszani kezdtünk, bár semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de ők a vendégeink és a kedvükben szeretnék járni. Szerencsére a játék első felében nem voltam nagy résztvevő inkább a vendégek játszottak. Velük, sokkal másabb volt játszani, mint a régi baráti társaságommal. Ott mindig az volt, puszild meg ezt, puszild meg azt, ülj az ölébe 5 körön keresztül és hasonló dolgok. De velük inkább olyanok voltak, hogy üvöltözni kellet kifelé az ablakon, el kellet játszani ezt, azt, de ezek is ritkábban fordultak elő, inkább kérdések voltak a múltaddal és a jövőddel kapcsolatosan, de persze itt is a szégyellni valóbbakra kérdeztek rá. A testvérem a játék felénél kiment a régi ismerőseinkkel sétálni, mivel ott van egy fiú kivel nagyon jóba lettek és beszélniük kell. Nehezen, de a srácok elengedték őt, így egyedül maradtam a 10 vendéggel. Nem számítottam rá, de többször kerültem sorra, bár mindig csak felelést választottam. Egy idő után a páncél is lekerült róla az egyik pörgetés alatt, mivel ez a földön ülés eléggé meg viseli a hátamat. Csak a nagy üvöltözésre figyeltem fel és néztem rá az üveg állására. A francba, ismét rám mutatott.
 - Felelek. – sóhajtottam ki Perrienek azt a szót, amit már egy ideje csak ismételgettek.
 - Nem! Merni fogsz! – hang lejtésének a változása megijesztett és félni kezdtem a következményektől, annyira, hogy tiltakozni sem volt erőm. – Csókold meg Harryt!
 

2014. január 11., szombat

Huhú, köszönöm és sok, sok de...

HelloBello mindenkinek!:D
 Gyerekek, fantasztikusak vagytok! Egyszerűen imádlak benneteket! Több mint 10000 oldalmegjelenítés!<3<3<3 Hú. már nagyon vártam ezt a pillanatot és mivel ezt nektek köszönhetem, gondoltam majd egy hosszú részt hozok köszönetül, de... Sajnos az gépem még előző hétvégén nem adott élet jelet és azóta se változott semmit. Hiába nyomkodom a "bekapcs" gombot se kép, se hang. És miért nem tudom ettől megírni a részt? Mert én okos Word-ben kezdtem el írni és már több mint a fele meg volt amikor ez a probléma becsúszott az életemben.:( Ahhoz meg nincs erőm, hogy újra írjam, főleg a családi gépen, mert anyáék csak úgy sürögnek-forognak itt a hátam mögött és így nem megy nekem! Sajnálom, de egy ideig nem lesz érsz. A suli is most elkezdődött és egy hulla vagyok! DE, mivel mostanság nem voltam megelégedve a fogalmazásommal olvasni kezdtem, már egy könyvet ma éjszaka be is fejeztem és a következő után keresek. Még egy "DE"-m is van. Még a nyáron amikor a blog történetén gondolkoztam és nyaraláskor elkapott az ihlet a telefonomba kezdtem gépelni. Nevetséges, de így van! Előre járóilag, egy kis izgulni valót hoztam!:3 Remélem tetszeni fog,
Rose King


 - Addig tegyünk rendet az asztalodon amíg nem engednek ki minket. - Harry fáradt hangja zavarta meg a gondolat menetemet. Nem értem miért ilyen rend mániás a fiú, bár ahogy az asztalra néztem teljesen igaza volt, tényleg nem ártana azt a nagy kupacot onnan eltüntetni. - Kinyithatom az ablakot egy kicsit? - látta, hogy nincs kedvem hozzá, de ahogy ránéztem ő is csak valamit próbált kitalálni egy kis idő elütésre, amíg ide bent ragadtunk.
 Az ablakra néztem - most sem válaszolva neki - és csak bámultam azt, szinte már farkasszemet néztünk egymással amikor egy őrült ötlet suhant át a fejemen. Sose találtam volna ki ezt, ha nem kerülök ilyen helyzetbe. Csak egyre jobban jöttek elő a problémáim ahogy rágondoltam az egészre, de csak így szabadulhatok meg tőlük, nincs más esély rá.
 Nem láttam Harry arckifejezését - pedig szívesen megnéztem volna -, amikor az asztalról mindent lesöpörve, szinte már ugrottam rá arra, ebben az összefirkált korzettem zavart meg. Gyorsan kicsatoltam és az ágyamra dobtam azt. Ekkor láttam egy pillanatra a fiú arc kifejezését, aki csak nagyra nyitott szemekkel figyelte minden tettemet. Gyorsan visszafordultam és a tetőablakot kinyitva kihajoltam rajta.
 - Hát nem, így gondoltam. - hallottam a megjegyzését, de nem törődtem vele, csak jobban kinyitottam az ablakot. - Ennyire nem kell! - szólt rám.
 - De kell! - nem is felé fordulva mondtam, mivel ekkor már az ablak párkányba megkapaszkodva karizomból feltoltam magamat arra. Csak ekkor néztem vissza Harryre. Tekintette tele volt aggodalommal és az a sok ami kirajzolódott az arcán, számomra egy kicsit vicces volt. A szavak oda ragadtak a torkán, de azok egyre csak gyűltek, míg nem kreált belőlük valami értelmes kérdést, amire eddig vártam.
 - M..mit csinálsz? - félelem jelent meg hanglejtésében, de a felismerés is egy icipicit meglehetett hallani benne.
 - Pisilni megyek! - böktem ki a választ és egy széles mosollyal kifelé fordultam.
 - Oli ne csináld, még a végén leesel! - Harry zavart meg, a hangos kijelentésével, egy kicsit megijedtem tőle.
 - Nyugi már! - próbáltam lenyugtatni magabiztos kijelentéssel és még a szemébe is néztem, de nem sikerült, mivel bennem is ott rejtőzött a félelem, hiszen sose csináltam még ilyet.
 - Öngyilkos akarsz lenni? - kérdezte teljes komolysággal és aggodalommal a hangjában. Kérdésére - amit az összegyűlt szavakból újra összekreált - nem válaszoltam, visszafordultam és körül tekintettem.
 A félelem nem hagyott el csak még jobban megjelent bennem. Szívem hevesebben kezdett dobogni, ahogy megláttam alattam a pince lejárót, mélyebben volt mint azt eddigi életemben gondoltam. Elkaptam onnan a tekintetemet át a szomszéd zöld füvű kertjébe, ahol a szomszéd kisfiút Bent láttam meg. Engem csodált tátott szájjal és kerekre nyitott szemekkel, a mutató ujjával pedig rám mutogatott.
  - Szia! - köszöntem neki anyanyelvünkön és az egyik kezemmel is integetni kezdtem, amivel eddig erősen kapaszkodtam az ablak keretébe. Ben intett nekem, de utána csak visszarohant a házukba.
 Ekkor törtek ránk Perriék, amitől majdnem leestem, szerencsére egy kis pöcökbe megtudtam támasztani a lábamat, ez menekített meg.
 Akik bejöttek a szájukra csaphattak volna, hiszen annyi csúnya dolgot összehoztak, hogy szégyen lenne újra megismételni, de egy ember kivételes volt, Perrie csak sikított. Szívem csak egyre jobban zakatolt és a tenyereim is csúszóssá váltak.
 - Olívia te mégis mit csinálsz? - hangjában fellehetett ismerni az idegességet, pánikot, félelmet, aggodalmat és egy kis haragot is.
 Visszanéztem rá, mikor megint mindkét kezemmel erősen kapaszkodtam. Niall, Perrie, Zayn, Liam, Louis, Jade, Jessy és Leigh-Anne is ott volt a szobámban, de röviden mindenki aki épp ebben a házban tartózkodott. rájuk mosolyogtam majd válaszoltam arra a kérdésre ami mindenkit érdekelt.
 - Pisilni! - ugyan úgy mosolyogtam rájuk, mint Harryre is.
 - Most azonnal gyere le! - kiabált rám Niall. Megijedtem tőle, még sose láttam ilyen mérgesnek, igazán mérgesnek.
 - Csak akkor ha kiengedtek minket. - makacsoltam meg magamat és alkudoztam.
 - Nem! - vágta rá Perrie.
 - Akkor...- hatás szünetben vártam reakciójukat. Szinte már előre estek, hogy válaszomat meghallhassák. - sziasztok! - és a hátamat kezdtem nekik mutatni.
 Gyorsan elterveztem az út vonalamat, majd mikor elindultam volna két erős kéz karolta át a törzsemet. Megijesztett és ez testem remegéséből ő is kivehette.
 - Nem engedlek! - dörmögte a fülembe, majd behúzott engem a halálom széléről.