2013. november 24., vasárnap

Hírek

 Sziasztok kedves olvasók!:) Sajnálom, hogy eltűntem egy időre csak kicsit elvoltam havazva a sulival és a blogokkal, illetve ihlet hiányba szenvedek! De a rész íródik csak nehezen! Emellett indultam egy novella szerű versenyen, amit úgy terveztem, hogy pénteken elkezdem írni, de olyan hihetetlenül nagyon jó kedvem volt - és amilyen kategóriát választottam az elég depis -, hogy inkább hozzá se kezdtem, de ha kész lesz és vége a versenynek, megfogom veletek osztani!:))
 Még valami lenne, de ez nem bloggal kapcsolatos. Szóval, ma néztem meg 'Az éhező viadala' második részét a 'Futótűzet' és valami hihetetlenül, de fantasztikusan felül múlta az első rész! Szerintem érdemes megnézni!;)
 + még várható design átalakítás a blogon!:))
 Na én ennyi lennék mára.
Rose X

2013. november 10., vasárnap

31.rész

Hello, szia, pisztácia!:'D Képzeljétek, van egy jó hírem!:D Mivel gerinc ferdülésem van és korzettet is hordók - mily meglepő - a tesi órák alól fel vagyok mentve és a tesi tanárom azt mondta, hogy a felmentetteknek föl kell menniük a könyvtárba. Na de a könyvtárba szinte semmit nem lehet csinálni, de én rájöttem, hogy tudom írni a blogoknak az új részét - kész csoda erre egy hét kellet nekem, hogy kipattanjon minden a fejemből - szóval hétvégente tuti, hogy lesznek részek és ha már előbb megleszek az egyikkel akkor aznap kiteszem, szóval most imádom a tesi tanáromat!:DD Hát csak ennyi lenne a hír, de itt az új rész!:D Most egy kicsikét megismerhetitek Olívia barátait akikről eddig csak egy-két szót említettem. Jó olvasást!
Rose X

 Valamiért a hét eleje nagyon lassan indult el, míg a hét közepétől száguldani kezdett. Péntek van. A csengő felszabadító hangja szólalt meg a kis hangszóróból ami az ajtó fölött helyezkedik el. A padtársammal összenézve mosolyogtunk egymásra, hisz már hétfő óta várjuk ezt a napot. Gyorsan összepakoltuk a felszerelésünket az iskolatáskánkba és mikor mind a ketten indulásra készen álltunk, elköszönve a tanártól kisétáltunk a teremből, majd pár szinttel lejjebb az iskolából. Hatodik óra után már csak pár velem egy évfolyamon járó iskolatársam szabadult ki az iskola falai közül, bár voltak olyan diákok is akik csak azért vártak egy órát, hogy a barátaikat láthassák, de olyanok is voltak akik már iskolatáska nélkül csücsültek az iskola előtt, vagy a buszmegállóban. Általában ilyenkor én is ott várom a buszomat, de most kivételes alkalomból a legjobb barátnőimmel gyaloglók hazafelé, mert az egyikőjüknél pizsi party lesz. Mielőtt még oda mentünk volna előbb hozzám ugrottunk be, mivel nem voltam hajlandó egész nap cipelni a másnapi cuccomat. Mikor végre megérkeztünk hozzájuk először megebédeltünk, majd a barátnőm szobájába felbaktatva a szokásos 'sötétesdit' kezdtük el játszani. Isten igazából a szem bekötős a játék eredeti neve, de ők inkább átnevezték erre, nem tudom miért, de ha nekik így jó! Persze egyértelműen én nekem volt legtöbbször bekötve a szemem mivel én nem tudok halkan levegőt venni és ezek a kis szobában mindig megtalálnak, de én órákig kereshettem őket az amúgy tényleg kicsi szobában, bár egyszer kirohantak a szobából én meg a szobában köröztem 10 percig és közben a levegőhöz beszéltem, hogy "nem hiszen el hol lehetek?" meg "héj a lyukba nem ér bújni!", mivel a barátnőm a falba fúrt lukban alszik, de ez most nem
teljesen lényeg. Mikor már én meguntam a játékot - hiszen minden második körben én voltam az akinek a szemfedőjére került a kendő - a wii elé települtünk és táncolni kezdtünk, majd Mario kart került be a gépbe. Ezek után még teniszezni is kezdtünk és mikor a barátnőm apukája hazaért és benyitott hozzánk megemlítette a 'kellemes' illatunkat.
 - Fú de behagymásítottatok! - kezdte rázni a kezét az orra előtt.
 Ezen csak nevetni kezdtünk és gyorsan a szobában lévő két ablakot kinyitottuk, majd tovább folytatunk bowlinggal a kis versenyzést. A játék közben eszembe jutott, hogy Harryékkel milyen jól elvoltunk azon a napon, de én főleg Harryvel, feltörtek belőlem az emlékek sorozata, Harry illata, érintése, tekintette és ezek után a gurításaim csak romlottak addig amíg én kerültem az utolsó helyre és a játéknak nem lett vége. De amikor annak vége lett a tudatomig eljutott, hogy holnap fognak érkezni hozzánk és én holnap tényleg találkozni fogok vele, látni fogom őt és egy pár napig egy fedél alatt leszek vele összezárva. Nem dicsekedésből, de nagy házunk van, bár ha ők nálunk vannak hirtelen kicsi lesz és nincs hova bújni a problémák elől, a mezőn pedig nem tölthettem le az egész életemet.
 A lányok észre vették, hogy valami nincs rendben velem és erre rá is kérdeztek, de én csak a fáradtságra kentem mindent ami egy kicsit igaz is volt. 8 órakor leültünk vacsorázni ami biztos finom lehetett csak én egy falatot se kívántam belőle, elment szinte mindentől a kedvem.
 A vacsi után én kezdtem meg a fürdést és a hideg zuhany valamennyire eltüntette a másnapi gondjaimat, így valamennyire újra a mának éltem és nem a holnapom rágódtam. Amikor mindenki végzett a fürdő szobai teendőivel ismét bezártuk magunkat a szobába és sötétesdit kezdtünk újra játszani. Hajnali kettőkor meguntuk a kis szobát, ezért a kertbe mentünk ki ahol a legőrültebb játékokkal játszottunk. Szépen lassan - hajnali 5 körül - álmosan, de annál hangosabban botorkáltunk fel a lépcsőn és ahogy betakaróztunk már mindenkit elnyomott a mély álom.

 Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtünk. Anya hívott.
 - Szia! - szóltam bele a rekedt álmos hangomon és egy ásítást is elengedtem a mondat végén.
 - Szia! Még csak most keltél, én már itt vagyok a ház előtt! - ahogy ez ki mondta, kipattantak az összeragadt szemeim és egy órást keresve a szobába kíváncsiskodtam a pontos idő után. Fél tizenkettő?
 - Úr isten! Már ennyi az idő?! - szemeim majdnem kiestek a padlóra annyira kinyitottam őket a csodálkozástól. - Mindjárt összeszedem magamat és lemegyek! - bújtam ki a meleg takaró alól és letettem a telefont. - Lányok anya már itt van értem!
 - Persze! - fordult a másik oldalára Adri.
 - Ha nem hiszed nézz ki az ablakon! - húztam fel a rolót és a hirtelen erős fény forrása padlóra terített és perceken keresztül csal foltokat láttam.
 Amennyire csak gyorsan tudtam összepakoltam az össze holmimat és lerohantam a lépcsőn barátnőimmel a nyomomban.
 - Jó reggelt hétalvók! - köszöntött Adri anyukája. - Mi van már érted itt is vannak? - kérdezte már az előszoba ajtajából.
 - Aha. - bólintottam még mellé és a kabátomért nyúltam.
 Mikor azt fölvettem gyorsan megöleltem az összes bolondot és kimentem az ajtón. Anyának köszöntem a kocsiban és meg se várva, hogy bekössem magamat, indultunk haza.
 - És milyen volt, mit csináltatok? - kíváncsiskodott mint mindig.
 - Sötétesztünk, mint mindig és még kint is játszottunk, ja meg a wii-vel is játszottunk. - nehezen szedtem össze a gondolataimat, mert egy álmos voltam, kettő már most aggódni kezdtem a Harryvel való találkozáson. Az egy héttel ez előtti kérdések újra ellepték az agyamat és ugyan úgy válaszolatlanul bolyongtak körbe-körbe oda bent. Valamelyiken több ideig eltöprengtem és volt amin gyorsan tovább ugrottam. Nem tudom meddig töprenghettem mind ezen, de mikor föleszméltem már a szobámban ültem és a telefonomban Harry üzeneteit olvasgattam, anya térített vissza a valóságba.
 - Olívia! Te még nem csináltál rendet? Hamarosan itt lesznek a vendégek és most fogunk ebédelni! Mit csináltál azóta amióta haza hoztalak? - lepet el mindennel.
 - Hát... - kerestem valami elfogatható érvet, de semmi. -, semmit.
 - Két és fél órán keresztül ültél itt a szobádban és a telefonodat nyomkodtad? - atya-gatya ennyi idő telt el?
 Erre csak bólintani tudtam.
 - Jaj, ne csináld ezt! És a házi, azt majd mikor akarod megírni? - anya most komolyan?
 - Azt is majd megfogom csinálni, nyugi! - álltam föl és rendet kezdtem tenni.
 - Ne most kezdj el rendet csinálni, most ebédelünk, majd utána csinálhatod! - és a mondat végén kiment a szobából.
 Egy ideges levegő kifújás után utána mentem a konyhába. Már nagyon éhes voltam, hisz tegnap este óta semmi nem csúszott le a torkomon ami tápláléknak nevezhető. Két tányér leves és egy nagyobb adag rántott husi után, teli hassal cammogtam föl a szobámba. Ablakot nyitottam hisz a hideg, borzalmas tél után, csodás tavaszi idő járás volt oda kint. Zenét kapcsolva elkezdtem a rend rakás, ami csak abból állt, hogy mindent elsüllyesztettem a szekrényembe, azután pedig a tanulással próbálkoztam, de nem sikerült koncentráljak a leckékre. Eszem helyét Harry foglalta el és az a találkozás amit végtelen módszerrel lejátszottam már az agyamban. Tenyereim izzadni kezdtek, ahogy minden gondolatom ráállt a témára, hiszen feladtam a küzdelmet ellene. Éreztem ahogy elönt a forróság és a hajam is idegesített így felfogtam a fejem tetejére, szívem egyre gyorsabban vert és már a homlokom is gyöngyöződött az izzadság cseppektől, már attól, hogy ezen gondolkoztam.
 Újra eszembe jutott minden pillanat amit vele töltöttem, minden kis részlet ami szinte a legfontosabbak számomra. A hangja búgása, selymes érintése - amitől kiráz a hideg -, mély zöld tekintette és az a mosoly ami leírhatatlanul tökéletes és felejthetetlen. Hiányzott. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon, de gyorsan oda nyúltam érte és letöröltem azt. ''Ilyen fiúért nem érdemes sírni!' - mondtam magamban.
 Megráztam a fejemet és közben összeszorítottam a szemeimet, reménykedve, hogy kitudom rázni a gondolatokat amik az előbb foglalták el a fejemet.
 -Na jó, tanuljunk verset! - kaptam az irodalom könyvemért.
 Magam elé téve egy határozott mozdulattal kinyitottam egy 'töréspontnál' a könyvet. Egyből egy soron akadt meg a szemem: "Hiányod átjár, mint húzat a házon". Juhász Gyula versére ismerve gyorsan becsuktam a könyvet és eldobtam magam elől, az hangosan jelezte a földre érkezését és tisztán ki lehetett belőle venni, hogy a parkettán csúszott addig amíg valamelyik szőnyeg nem állt az útjában. Nagyon nyeltem miközben arra az egy pillanatra lehunytam szemeimet, majd egy nagy levegő vétellel kinyitottam azokat és egy gyors döntést hozva. leindultam a konyhába. A teás bögrémért nyúltam és inni kezdtem, mint aki már három napja nem ivott volna. Több bögre tea csusszant már le a torkomon - és most épp egyel küzdöttem - amikor a testvérem kiabált le.
 - Itt vannak!
 A torkomon lévő nagy kortyot félre nyeltem, úgy hogy köhögésem közben a szemeim bekönnyeztek és a pultba kellet kapaszkodjak, hogy ne essek ott össze. Fulladozásom közben még anya szólt nekem, hogy ha kopognak nyissak ajtót, mivel ő épp teregeti a ruhákat a túl oldalon, a testvérem pedig körmöt fest. Persze, mindent nekem kell csináljak! Még mindig görcsösen kapaszkodva fulladoztam, de szerencsére nem kopogtattak az ajtókon. Kezeim újra izzadni kezdtem, amitől egyre lejjebb csúsztam a föld felé. Köhögésem enyhült és a könnyeim is felszívódtak, így egyre tisztábban láttam a körülöttem történő dolgokat. Nagy nehezen az ajtó elé mentem és vártam, hogy mikor kopognak rajta. Mély levegőket vettem amíg nem hallottam a várt a hangot, de mikor az is elérkezett, csúszós kezemmel a kulcshoz nyúltam és nagy nehezen, de sikerült kinyitnom az ajtót ahol a vendégeink jöttek be.

2013. november 1., péntek

30.rész

Sziasztok!:') Hú ha, megérkezett a 30-dik rész!:DD Számomra szinte hihetetlen, nektek nem? Hát én még mikor elkezdtem a blogolást izgatottan vártam ennek a következményét. Emlékszem mikor az első kritikámra vártam és a barátnőmnek meséltem, hogy mekkora idióta vagyok, így csak el fog menni a kedvem az egésztől, de nem! Sokkal több kedvem lett hozzá mivel csak a blog külsejét húzták le - nem is csodálom -, de az is már régen volt! Sok reményt tápláltak belém és ez azóta se fogyott ki!:D Ja és még valami: 15 rendszeres olvasó!:DDD Köszönöm, köszönöm, köszönöm!<3<3<3 Na jól van véget ért a mese délután, inkább hagylak olvasni benneteket!;)
Rose X


 Teljes koncentrációmat a képernyőnek szenteltem, mivel holtversenyben álltam a mellettem lévő ellenfelemmel. Szinte már mind a ketten vért izzadtunk karjainkból, lábainkból, hogy győzelem ízét érezhessük. Nem volt sok hátra, így minden tőlem telhetőt bele kellet adjak, hogy az ellenfelemet vesztesként láthassam. Én már ismertem a játékok és tudtam, hogy mi fog következni, ez előny is lehetett számomra, de ugyan úgy hátrány is! Már csak pár lépés és...
 A zene véget ért mi pedig a fáradságtól összeesve bámultuk árgus szemekkel a képernyőt. Ahogy a csillagok egyszerre gyűltek mindkettőnknek az összeszámolásnál, úgy nőtt mind kettőnkben az izgalom, vajon kigyőzött? Ahogy láttam, hogy megáll az egyik számláló kerek szemekkel néztem a másikra ami még mindig számolt, de hirtelen megállt és a korona megjelent fölötte, gyorsan megnéztem a szerencsés játékos nevét és mikor megbizonyosodtam róla, hogy az ismerős név szerepel ott, megújult erővel ugrottam föl győzelmi táncot járni.
 - Na ki a király? Olívia! - ráztam a csípőmet jobbra-balra mint valami szerencsétlen és közben a tengelyem körül is forogni kezdtem. - Ez az, én kapom azt a süti! - örvendeztem magamnak.
 Niall fáradtan állt föl a földről, majd szomorúan nézte végig ahogy az utolsó cookies a számban landolt.
 - Hm, de finom! - szórakoztam még vele.
 - Ez nem ér! - szólalt meg.
 - Mi nem ér? - kérdezte Louis tőle.
 - Miért kell itt álljak és nézzem őt ahogy felfalja azt a finomságot, nem így volt megbeszélve! - hozta föl a problémáit.
 - De Niall ezeket a szabályokat pont te hoztad be! Sajnálom, de nem tehetsz arról, hogy nincs tánc tehetséget. - tette a vállára a kezét Zayn.
 - Mi is veszünk ilyet! - morgott egyet az orra alá.
 - Just dance 3! Csak, hogy ne hogy rosszat vegyetek! - mosolyogtam rá és közben reklámként mutogattam a CD dobozát.
 Niall kinyújtotta rám a nyelvét, mint valami sértődött óvodás, de én ezen csak nevetni kezdtem. Hirtelen felcsillantak a szemei és valamit nagyon el kezdett nézni mögöttem. Furcsállva néztem hátra és mikor megbizonyosodtam, hogy nincs semmi érdekes ami mögöttem lenne, visszafordultam, de addigra a szőkeség csikizni kezdett.
 - Ne Niall! - próbáltam a kezeit eltávolítani a hasamról, de valahogy mindig ügyesebb volt nálam. - Srácok segítsetek! - kiabáltam segítségért.
 Mikorra a fiúk ideértek én már a földön fetrengtem és Niall elől próbáltam elgurulni, több-kevesebb sikerrel. A 'segítőim' valamin nagyon elkezdtek nevetni, így csak fölöslegesen jöttek vissza nekem segíteni. Menekülésem közben próbáltam rájuk szólni, hogy ide jövetelük ne legyen fölösleges számomra.
 - Se..segítsetek már! - nyögtem ki nevetés közben.
 - De olyan viccesen nevetsz! - röhögött Zayn.
 Hogy eddig miért nem esett le?! Ezen szinte mindenki nevetni szokott.
 - Basszus Niall mindjárt bepisilek! - még mindig a menekülős technikát választottam. - Ne már! Most komolyan beszéllek! - visítoztam.
 - Persze, persze! - csikizett tovább a bordáimnál.
 - Liam, segítsetek! - próbáltam feléjük kúszni, de Niall mindig visszahúzott.
 A következő visszarántásnál hanyatt fordultam és Niall kezeit próbáltam lefogni, de ez csak egy-két másodpercre sikerül, ebben sosem voltam jó, túl kicsik a kezeim. Mikor ezt a technikát is a 'szemétbe dobtam' a "szemet, szemért" elvet használtam amit itt csak annyit jelentett, hogy visszacsikizem Niallt. Ahogy egyből hozzáértem kezei elhúzódtak és ő is a földön kötött ki. Kihasználva a helyzetet felültem és csikiztem tovább, hol a bordáinál, hol a hasánál, esetleg a '7 fogásnál' ismert technikát is alkalmaztam néha-néha. Niall próbált visszacsikizni, de akkor mindig elhúzódtam egy kicsit tőle, hogy tovább folytassam a tervemet. Amikor már láttam rajta, hogy teljesen kikészült abbahagytam a bosszúhadjáratomat és felállva a földről ott hagytam őt, bementem a konyhába egy kis folyadékért az előbbi visításom miatt kiszáradt torkomnak. Jól esett, mint az elismerés, amit Liamtől kaptam.
 - Látod, nem is kellet a segítségünk! - csapta a vállamra a nagy tenyerét. - Amúgy itt a korzetted, hogy megvédjen. - adta át a műanyagot.
 Elvettem tőle és gyorsan magamra kaptam mielőtt Niall ismét letámadna.
 - Kérsz valamit inni? - kérdeztem tőle miután becsatoltam a fűzőmet.
 - Igen, azt megköszönném. - bólintott egyet és én már fordultam is meg a szekrény felé ahonnan egy szimpatikus poharat leemelve töltöttem neki a kívánt szörpiből. Egy levegő vétellel eltüntette az egészet és az asztalra téve a poharat, újra egymás tekintetét fürkésztük.
 - Szerinted most mennyire sértettem meg Niall egoját? - törtem meg a kis csendet.
 - Túl fogja élni, hidd el! - tette két kezét a vállaimra.
Kicsit felnevettem, de utána mentünk is vissza a tömbiek társaságát keresve. A nappaliban leltünk közéjük és mikor helyet foglaltam Niall mellett éreztem szúrós tekintetét magamon. Sunyin oda fordítottam a fejemet és pár másodperc után egyszerre nevettük el magunkat a másik arc kifejezésén. A srácok csak értetlenül néztek ránk, de mi magyarázat nélkül csak tovább folytattuk a vihorászást. A nevetésünkre a testvérem is megjelent és a maradék fél órát kihasználva beszélgettünk amiről csak tudtunk.
 Az a bizonyos fél óra hamar elszállt és a fiúktól szomorú búcsút véve integettünk az elhaladó taxinak, amiben az a négy csodálatos fiú indult haza.