2013. szeptember 27., péntek

Sziasztok!:)

 Sziasztok!:)

Jaj nagyon sajnálom ezt a rengeteg kését, de van egy rossz hírem!:( Valószínűleg ezen a héten se hozom az új részt.://
 Nekem is hiányzik az írás, de tegnap este jött haza apa és ma vásárolni megyünk vele, holnap meg tanulni fogok, de ha lesz rá időm géphez ülök és írom ezerrel a részt!:DD
 Előző héten azért nem hoztam, mert Scoli-bulin voltam, ami annyit jelent, hogy Korzettes nap.: )
 Hú, ott nagyon jól éreztem magamat!:DDD De ez most nem lényeg!
 Sajnos nem tudom mikor fogom hozni az új részt, mert hétköznap ugye suli van, mint mindenkinek+még nekem gyógytorna. Nem tudom miért, de ez a rész nehezen íródik.:/
 Sajnálom sajnálom és sajnálom!<3<3<3 Talán jövő héten megérkezik a friss!:)
  Még egy valami: A blognak megérkezett az új kritikája azt is nézzétek meg!;)
Üdv, Rose X

2013. szeptember 14., szombat

26.rész

Hát sziasztok!:D Úristen!:DD Köszönöm szépen a szebbnél szebb kommenteket!<3<3<3 Csodálatosak vagytok!:D Hagyj dicsekedjek, indultam egy versenyen ahol 2. helyezést értem el!:D A képet oldalt megtaláljátok!;) Tudom, tudom mostanában nagyon gonosz voltam, de néha muszáj ilyennek lenni!;)) Nem is húzom tovább a szót, itt az új rész és jó olvasást kíván:
Rose X


 - Olívia! - ölelt meg Niall.
 Viszonoztam az ölelését.
 - Hogy vagy? - kérdezte Louis.
 - Már jobban. - erőltettem mosolyt az arcomra. - És ti hogy vagytok? - kérdeztem tőlük és közben Liam ölelt meg.
 - Most már jól, hogy látunk téged! - Zayn válaszolt.
 Rájuk mosolyogtam, majd Zaynnel és Louisval is ölelkeztünk. Mikor kibújtam az ölelésükből összeszedtem magamat és nagy levegőt vettem.
 - Ő... - nyeltem egy nagyot és még egyszer vettem egy nagy levegőt. - Ő hol van? - remegett a hangom.
 A srácok összenéztek majd Louis válaszolt nekem.
 - Taylor elvitte a Brit Virgin-szigetekre, csak tegnap tudtuk meg, hogy elutazik.
 Próbáltam nem reagálni az előbb hallottakra és a téma terelésen gondolkoztam.
 - Akkor az egyik 'ágyat' lehúzom és utána akármit csinálhatunk! - erőltettem mosolyt az arcomra és elindultam lehúzni az ágyat.
 Mire lehúztam az ágyat és elraktam a cuccokat addigra a fiúk nagyjából elrendezkedtek a szobámban. Louis és Niall például már párna csatáztak.
 - Szóval mit csináljunk? - kérdeztem tőlük.
 Válaszul csak egy párnát kaptam az arcomba.
 - Ó igen? - szedtem föl a párnát a földről. - Még visszakapjátok! - gyorsan fölvettem a korzettemet védelmezés képen és Louisnak visszaadtam az előbbit.
 - Héj! Ez nem ér! - háborodott fel. - Kettő egy ellen!
 - Én egyedül vagyok! - Niall tagadta és hátulról fejbe vágott a kezében lévő párnával.
 - Áú! - fogtam meg a fejemet és én is visszaadtam neki.
 Niall-lel egymás püföltük még Louis Zaynt is beállította a játékba úgy ahogy engem az előbb, ugyan ez Liammel is megtörtént.
 - Vedd le a páncélodat, így csaló vagy! - Niall üvöltözött.
 - Nem fogom levenni! - ütögettem tovább.
 - Csaló! Csaló vagy! - üvöltözött.
 - Nem vagyok az! - álltam le egy pillanatra amikor Zayn hátulról fejbe talált egy párnával.
 - Héj! - fordultam meg.
 - Bocs véletlen volt! - ejtette ki a kezéből a párnát és maga elé emelte a kezét. - Louist akartam! - mutatott az említettre.
 - Persze, persze! - ütöttem meg a párnámmal.
 Niall és Zayn kezdett el ütögetni a párnájukkal én meg őket próbáltam. Végül Louis segített nekem, de Liam pedig Niallék mellé állt be.
 - Ááálj! - visítottam fel.
 - Mi van? - kérdezték meg egyszerre.
 - Semmi! - ütögettem tovább őket.
 A párna csata vége pedig az lett, hogy Louisval a földön kötöttünk ki és ennek következtében veszítettünk.
 Istenem a srácok annyira aranyosak! Nem olyan vagyok, mint amikor elmentek és nem voltak itt, olyan vagyok mint előtte. Vidám és őrült! Már nagyon hiányoztak és szerintem sokkal jobb, hogy Harry nincs itt, úgy is csak mindent elrontana.
 Mikor kipihentük magunkat a párna csata után, lementünk vacsorázni a fiúkkal. Az ebédről maradt húslevesből ettünk és Niall-lel még a milánóiból is falatoztunk. Vacsi után én mentem elsőnek fürödni és miután mindenki alvásra kész volt aludni mentünk.

  Másnap reggel mire kinyitottam a szememet már csak én voltam a szobában. Meglepődtem, hiszen korán kelő vagyok. Az órámra néztem ami 9:34-t mutatott. Jézusom, ez nem én vagyok!
 Kikászálódtam az ágyból és lefelé indultam a konyhába. Már a lépcső fordulóban lehetett érezni a finom illatokat és ahogy az utolsó lépcső fokhoz értem már szinte rohantam a konyhába a finomság felé.
 - Jó reggelt! - mosolyogtam rájuk. - Mi lesz a reggeli, mert nagyon jó illata van! - ültem le az asztalhoz.
 - Tojásrántotta. - válaszolta 'szakácsunk' Zayn.
 Amíg készült a reggeli addig a telefonomat kezdtem el nyomkodni. Fölmentem Twittere ahol kaptam egy privát üzenetet. Kíváncsian néztem meg, de amikor láttam, hogy Harry az, idegesen szinte már lehajítottam a telefonomat az asztalra. A fiúk és anyáék kérdőn pillantottak rám.
 - Csak bénázik a telefonom. - magyarázkodtam először anyáéknak. - Semmi csak hülye a telefonom. - majd a srácoknak.
 - Biztos minden rendben? - kérdezte Niall.
 Csak bólogattam és közben a telefont néztem. Miért? Miért ír nekem? Szarjon már le! Ott van neki Taylor, foglalkozzon vele! - gyűltek a gondolatok a fejembe.
 - Mindjárt jövök! - álltam föl az asztaltól amikor már majdnem a sírás határán voltam.
 - Hova mész? Épp kész a reggeli! - Zayn szólt utánam.
 - Csak egy pillanat! - szóltam vissza.


Niall szemszöge

 Olívia felviharzott az emeletre és az ajtó csapódása után, a páncélja koppanását hallottuk. A telefonját
magával vitte, de a srácokkal mind tudtuk mi volt a baja. Harry. Reggel hívott minket, hogy fent van-e már Oli, mert szeretné hallani a hangját, de miután elárultuk a tegnapi reakcióját a Tayloros utazással kapcsolatban, ő sem tartotta igazán jó ötletnek, de azt még említette, hogy Twitteren fog neki írni. Hát lehet, hogy miután letette a telefont egyből megtette.
 Miután a reggelit befejeztük Olívia anyukája egy tálcára helyezte az ő adagját és elénk helyezte. Valamit magyarázni kezdett nekünk és mikor befejezte kíváncsian néztünk Annere.
 - Azt kéri, hogy valamelyikőtök vigye fel neki. - fordított.
 Mindenki rám nézett én pedig szem forgatva megfogtam a tálcát és felfele indultam vele. Az ajtó elé érve a könyökömmel nyomtam le a kilincset, hogy bejussak a szobába. Olívia hirtelen kapta a tekintetét rám és a telefont az éjjeli szekrényére rakva letörölte a könnyeit az arcáról.
 - Felhoztam a reggelidet! - emeltem meg egy kicsit a tálcát.
 - Köszi, de anya meg fog ölni, ha itt eszek! - állt föl az ágyról.
 - De ő küldött föl. - álltam elé.
 Halvány mosoly terült az arcára, majd visszaült az ágyra. Megvártam amíg elhelyezkedik és csak utána raktam az ölébe a tálcát. Leültem mellé és megvártam amíg megeszi reggelijét. Ahogy láttam ízlett neki.
 - Hm, Zayn tud főzni! - tette arrébb a tálcát.
 - Tudom! - nevettem fel.
 Erre csak mosolygott egyet.
 - Köszi, hogy felhoztad. - folytatta a mosolygást.
 - Nincs mit. - legyintettem egyet a kezemmel.
 Elfordította felőlem a tekintetét és hátra döntve a fejét, a plafont kezdte vizsgálni. Nagyon gondolkodhatott valamin, talán Harryn? Talán azon ami reggel történt vele, talán az előző heteken, vagy valami teljesen más jár a fejében? Ki tudja, csak ő. Mellkasa egyenletesen mozgott föl és le, de hirtelen egy nagyobb levegőt vett, mert a telefonja csörögni kezdett. Megijedt, ahogy én is. Oda hajolt az éjjeli szekrényéhez és pont úgy emelte föl a telefont, hogy láttam kihívja. Harry. Ezek szerint nem bírta ki, hogy ne hívja fel. Oli valamit morgott de azt nem értettem, majd elhúzta a letevő gombot. Mikor visszafordult a szekrénytől ideges volt. Szemébe lassan könnyek gyűltek és amikor az első utat tört magának lehajtotta a fejét az ölébe. Két lábát átkulcsolta és mély levegőket véve próbálta lenyugtatni magát. Simogatni kezdtem a hátát, hogy tudja rám
mindig számíthat, hogy mindig itt vagyok neki. Pár perc múlva a srácok is megjelentek, de Oli csak tovább sírt. Rossz volt így látni, borzasztó volt. Louis leült Olívia másik oldalára, míg Liam Louis mellé, Zayn csak az ágy elé ült, pont Olival szembe. Csendben ültünk, csak Oli szipogását hallgattuk. Mindannyian tudtuk, hogy ha beszélni kezdenénk csak rosszabb lenne. Liam elvette a zsepis dobozt a szekrényről és Oli mellé helyezte. Kicsit felemelte a fejét és egy zsepit kihúzva kifújta az orrát, majd egy másikkal a könnyeit törölte le. A faltól
kicsit eldőlve a zsepiket a kukába célozta, mind a kettő bele ment. Mennyit gyakorolhatta? A falhoz vissza dőlve a térdét kezdte kaparni. Egy-egy könny még végig folyt az arcán, de azokkal már nem törődött. Szakadozottan vett egy nagy levegőt, majd szólásra nyitotta a száját.
 - Miért csinálja ezt velem? - remegett a hangja. - Szerintetek miért? Miért hívogat? Miért keress egyáltalán? Ott van neki Taylor, törődjön vele! Most épp nyaralnak, vagy mit csinálnak, foglalkozzon avval, ne pedig velem! Hagyjon már békén hagy élhessem a saját életemet! - fogyott el a levegője, vagy talán nehezére esett kimondani.- Az lenne a legjobb..., ha elfelejtene!

2013. szeptember 13., péntek

Happy Birthday!:DD

Sziasztok!:DD
Tudom, tudom! Niall úgy se látja, na és?:D
Szóval Niallnek nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon boldog szülinapot kívánok!<3<3<3<3 És ami a legfontosabb: SZERETÜNK NIALL!!!<3<3<3

Ennyi lettem volna mára!:)

Rose X

Ui.: Holnap érkezik a rész!:))

2013. szeptember 8., vasárnap

25.rész

 Sziasztok!:) Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de szerintem csak hétvégente tudok majd frisset hozni. NAGYON KÖSZÖNÖM a kommenteket és ahogy ígértem ez most hosszabb lett!:))
Rose X

Olívia szemszöge

 Eljött a nap. Az a bizonyos nap. Kikelve az ágyból az ablakon kezdtem el kinézni, még szerencsére nem érkeztek meg. A nap sütött és néhol egy két felhő volt az égen, egy madárka szállott a szilva fánkra, majd mikor észre vette a szomszéd macskáját, gyorsan tovább szállt. A tavasz első napjait éljük meg. Tegnap előtt volt a testvérem születésnapja amit, majd jövő héten ünneplünk meg a nagy családdal. Jön majd a mama, papa, másik mama, unoka testvéreim, tesóm kereszt szülei és az enyéim is. Apa is meglátogat minket, hiszen mégis a lány a születésnapja lesz. Szeret minket és próbál velünk minél több időt tölteni amennyit a távolság és a munkája engedi.
 Lefelé tartottam a konyhába ahol a reggelink már elkészült. Anya elém helyezte a meleg szendvicset, amit jó ízűen elfogyasztottam. Kéz mosás után anya a kezembe nyomta a paplanokat és a takarókat, hogy ágyazzak meg a fiúknak, mivel az én szobámba fognak aludni, de jó lesz nekem. Fent meg csináltam a fiúk alvó helyét, majd a fürdőbe mentem elkészülni. Minden percben azon tanakodtam vajon, hogy fog történni az egész találka és milyen lesz amíg itt lesznek. Több féle képen eljátszottam a gondolattal, de mindig próbáltam elfelejteni a témát, sose sikerült.
 A fürdő szobai teendőimmel sokára végeztem, de a srácok még mindig sehol. Idegességemet úgy próbáltam csillapítani, hogy zenét hallgattam, de a telefonomon egy idő után One Direction számok kezdtek lejátszódni. Egyből kikapcsoltam és idegesen lerohantam a konyhába enni. Anya épp kész volt az ebéddel, ezért gyorsan megterítettem magunknak és már ebédelhettünk is.
 - A fiúk mikor jönnek? - kérdezte meg anya ebéd közben, persze egyből izzadni kezdett a kezem idegességemben, de próbáltam visszafogni magamat.
 - Csak annyit mondtak, hogy ma érkeznek. -mondtam el az információimat.
 - Mikor beszéltettek utoljára? - faggatott tovább.
 - Két napja. - próbáltam az evésre koncentrálni.
 - Értem.
 Innentől kezdve csendesen telt az evés, már mint a kinti világban, de az agyam újra zakatolni kezdett a témán. 'Vajon, hogy lesz a "nagy találkozás"? Mi fog történni? Mindent hozzá vágok a fejéhez, vagy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? Elkezdek majd sírni, vagy elrohanok onnan ahol ő van? Talán megütöm, vagy teljesen lefagyva fogok előtte állni és várni fogok a csodára?' - merültek föl bennem újra a kérdések és csak egyre több és több született meg a fejemben. Idegesen dobtam el az evőeszközt a kezemből vissza a tányéra.
 - Köszönöm szépen nem kérek többet, finom volt. - álltam föl, a sablonos szöveget közben elhadarva és kiviharoztam a konyhából. Előkerestem egy vastagabb pulcsit, a korzettemért még gyorsan fölszaladtam és arra fölvéve a pulcsit az előtérbe mentem.
 - Elmentem sétálni. - vettem föl a cipőmet.
 - Mikor jössz és kivel mész? - anya kérdezett vissza a konyhából.
 - Fél óra és egyedül. - válaszoltam és már mentem is ki az ajtón.
 Futni kezdtem, nem akartam vele találkozni. A sétáló utcában már lassítottam a tempómon és gyaloglásba kezdtem. Egy mező felé mentem, nem oda ahol vele voltam, hanem annak a túloldalára, ahova többen is szoktak menni.
 Mikor kiértem az egyik kisebb buckánál megálltam és nézni kezdtem a világoskék eget, ami már majdnem fehér volt. Szememmel hunyorítottam az erős fény miatt, néha-néha pár másodpercre is lecsuktam. Jó érzés volt itt lenni, egyedül a semmi közepén, elhagyva a várost kisebb-nagyobb gondjait, szeretek itt lenni. Most a problémák ott maradtak mögöttem nem volt senki aki megzavarhatott volna. Egyedül voltam ez kellet nekem. Elkezdtem gondolkodni a múltamon, hogy akkor milyen is voltam, milyen hibákat követtem el a cselekedeteimmel és mik azok a dolgok amiket jól csináltam. Egyes dolgokban az okokat kerestem, hogy miért történt velem meg az adott dolog például Harry. Miért jött az életembe? Miért kellet ez tenni-e? Miért rontotta el az életemet? Ha nem találkozok vele most boldog lennék és élném a minden napjaimat a szokásos gondjaimmal, bajaimmal. Most nem izgulnék a találkozást miatt, hanem otthon lennék és talán tanulnék, vagy inkább a blogokat olvasnám és arról abrándoznék, hogy bárcsak találkozhatnák velük egyszer az életben.  Próbáltam elterelni a gondolataimat vissza a mezőre. Egyszer szívesen leülnék ide és lerajzolnám ezt a tájat. A fények, a formák olyan egyediek, mint egy emberé, ahogy a szél megfújja a búzát, olyan mintha Harry hajába kapna bele. Ne ne ne ne! Mit csinálok? Csak rá tudok gondolni, el kel felejtenem, így nem mehet tovább az életem! El kel engednem!
 Negyed óra álldogálás után vissza felé indultam. Pár perc alatt ismét az utcánkban találtam magamat. A nagy fekete kocsi még mindig ott pihent a kertünkben és anya kicsi kocsija hozzá képest egy porszem volt. A házba visszaérve csend fogadott, szóval még nincsenek itt. Elüvöltöttem magamat, hogy haza érkeztem, amire csak egy 'jó' választ kaptam. Felmentem a szobámba és a tanulásnak neki állva próbáltam elterelni a gondolataimat. Az ablakom egy résnyire nyitva volt, így hallottam a házunk előtt eljövő autókat, gyalogosokat. Pár óra múlva egy kocsi állt meg, valószínűleg a házunk előtt. Gyorsan felpattantam az asztalomra - mivel tetőtéri ablakom van - és kinéztem rajta. Egy taxi állt a házunk előtt. Ijedtemben gyorsan leszálltam róla. Tenyerem izzadni kezdett, a szívem hevesen kezdett verni, szinte már a torkomban, kapkodtam a levegőt, a kezeim lábaim remegni kezdtek ahogyan meghallottam a nevetésüket. Legszívesebben megint elrohantam volna, de nem lehet, egyszer túl kel esni mindenen. Idegesen föl-alá mászkáltam a szobámban és a légzésemet próbáltam visszaállítani a normálisra, de amikor hallottam, hogy kopognak ismét zihálni kezdtem és a földre is összeestem. A hideg parketta valamennyire megnyugtatott, de mikor a srácok hangját meghallottam ijedtemben felpattantam a földről és megint mászkálni kezdtem ide-oda a szobámban. Hallottam, hogy lent kiejti valamelyikőjük a nevemet és idegesen a korzettemet gyorsan levettem, mert nagyon szorítani kezdett és véletlenül levágtam a földhöz. Idegesen a hajamba túrtam a zaj keltés miatt. Meghallottam a lépcső fordulóban lévő parketta reccsenését és akkor tudtam, hogy itt a pillanat amit azóta nem vártam. Már milliószor lejátszottam a fejemben, de sosem tudtam elképzelni igazán, a pillanatot amit sosem akartam, hogy elérkezzen, de most eljött. Az ajtómon kopogni kezdtek, de nem bírtam megszólalni helyette inkább úgy csináltam mintha épp valamin dolgoznék. Benyitottak. Hirtelen feléjük fordultam.
 - Olívia! - ölelt meg...