2013. augusztus 15., csütörtök

22.rész

Hát újra itt!:D Tudom, hogy gonosz voltam az előző résznél, de most is az leszek!:D Háhá azt titok, hogy miért, de ha elolvassátok megtudjátok, hogy mire gondoltam!;) Jó olvasást kíván nektek Rose:))


  

 - Igaz? - kérdeztem meg tőle elcsukló hangom.
 - Oli figyelj ..
 - Perrie! Igaz? - könyörögtem neki.
 Egy nagy levegőt vett és ki mondta.
 - Igen!
 Kinyomtam a telefont és eldobtam az asztalra. Sírni kezdtem újra, de most fájdalomból, nagyobb fájdalomból mint eddig valaha.
 Nem hiszem el, hogyan bízhattam meg benne? Olyan dolgokat mondtam el neki amit senki másnak még a szüleimnek sem. Szinte az egész életemet megismerte, mert bíztam benne, de csak bíztam. Arcomat eltemetem a tenyeremmel és úgy mentem be az ágyamba. Magamra húztam a takarót és az utolsó lámpát is lekapcsoltam. A telefonom csörögni kezdett, de nem törődtem vele. Hamarosan abba hagyta a csörgést, de pár másodperc múlva újra csörögni kezdett. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és egy zsepit vettem elő, letöröltem az arcomat, majd egy másik zsepivel az orromat is kifújtam. Oda mentem a telefonomhoz és kinyomtam. A könnyektől nem láttam, hogy ki volt, de tudtam, hogy valamelyikük lehetett. Telefonomat kikapcsoltam, majd vissza feküdtem az ágyba sírni.
 Másnap reggel fáradtan keltem, de kénytelen voltam kikelni az ágyból. Mint egy zombi úgy mentem le a konyhába reggelizni. A kikészített tej és müzli már ott várt rám, mint minden hétköznap reggel. Csak pár falatott ettem és vissza mentem a szobámba. Az első cuccokat kiszedtem ami a kezem közé került és a fürdőbe mentem. Hamarabb kész lettem mint ahogy szoktam, mivel próbáltam a tükröt kerülni és nem pedig nézegetni magamat benne. Lassan mentem le a lépcsőn a táskámmal együtt, majd a konyhában is lassúra fogtam a tempót. Az órára néztem ahol láttam, hogy még van fél órám a buszt elérni, nem érdekelt felvettem egy pulcsit és az egyik cipőmet, majd elindultam a buszhoz. Kint erősen fújt a szél, majd szét fagytam a pulcsiban és a fülem is fázott. A busz is késet, szóval 'örömteli' percek teltek el amíg rajta ülhettem. Az osztályban én voltam az első aki megérkezett. Egyedül ültem az üres, sötét teremben mivel nem kapcsoltam föl a lámpát. Szépen lassan az osztálytársaim is megérkeztek, egy kettő jól megbámult, de most nem érdekelt. A barátnőim aggódtak értem, főleg azért mert nem mondtam el nekik, hogy mi nyomja a szívemet. Egy-két rendes tanár is megkérdezte, hogy jól vagyok-e, de csak bólintottam és mentem a következő órámra. Az órák után hazaérve már remegtem annyira fáztam otthon, pedig jól beöltöztem és még 5 takarót is magamra húztam. Anya felhívta az orvos aki azt mondta, hogy menjünk be a rendelőjébe, hogy megvizsgáljon.
 Az orvos kiírt egy hétre és erre a hétre az összes gyógytornát lemondtuk.
 Fájt a torkom, a fejem, a szívem, a fülem, az orromat percenként kellet kifújni, a hangom is elment, ezek következtében éjszaka alig aludtam és másnap reggel korán már lila karikák foglaltak helyet a szemeim alatt. Mintha most jöttem volna ki egy horror filmből. Egyedül töltöttem az egész napomat zsepik között amik vagy taknyosak voltak, vagy a könnyektől voltak elázva. Tegnap óta amióta haza értem a suliból nem ettem semmit, csak a gyógyszereket veszem be. A telefonom egész nap csörgött, csak anyának és apának vettem föl, de nekik se mindig. Azt mondtam nekik, hogy aludtam, vagy épp a WC-n ültem. Ő hívott szinte a legtöbbször, de mindig kinyomtam, Perrieéket meg csörögni hagytam. Tudatni akartam vele, hogy nem vagyok rá kíváncsi.
 Délután felé járt az idő, ilyenkor érek körülbelül haza. A telefonom már egy ideje megnémult aminek nagyon örülök. Egy fél kiflit megettem ebédre, de csak azért, hogy valami legyen bennem. Fönt a szobámban az osztály társamtól elkért leckét írtam, de inkább csak bele firkantottam.
 A telefonom újra csörögni kezdett. Most már nagyon idegesített ezért megnéztem ki az. Niall neve villogott a képernyőn. Kicsi gondolkozás után elhúztam a felvevő gombot és a telefont a fülemhez emeltem.
 - Szia. - szóltam bele a rekedtes hangommal.
 - Oli te vagy az? - hallottam meg Niall hangját.
 - Igen. - válaszoltam letörten.
 - Jól vagy? Miért nem veszed fel a telefont senkinek sem? - ijedt volt a hangja, nagyon aggódhatott értem.
 - Őszintén? Borzalmasan vagyok! Alig tudok beszélni, mert meg vagyok fázva. - köhögtem még egy kicsit a végén, hogy hitelesebb legyen a mondatom.
 - Oli! - nem hitte el.
 - Ugye nincs melletted? - nem törődtem vele.
 - Nincs, de rajta kívül mindenki itt van. Kihangosíthatlak?
 - Biztos nincs ott? - nem hittem neki.
 - Nincs itt, bízz bennem! - hangja maga biztos volt amitől kénytelen voltam neki hinni.
 - Hangosíts! - a vonal másik végén zörögni kezdtek és egy pittyegés is hallottam.
 - Szia Oli! - hallottam a kórust a vonal végéről.
 - Khm - fulladoztam egy sort. - Sziasztok! - próbáltam valami életet bele vinni a hangomba több kevesebb sikerrel.
 - Mi van veled? Hogy vagy? - hallottam Perrie aggodalmas hangját.
 - Biztos akarod tudni? - nem hittem, hogy ezt akarja hallani.
 - Kérlek! - azt hiszem Jade volt az.
 - Hát jó. - vettem egy nagy levegőt és neki kezdtem. - Itt ülök a székemen kisírt szemekkel, amik alatt lila karikák foglaltak helyet. Az orrom piros, mint Rudolfé, mert megvagyok fázva és a sok zsepi ki is dörzsölte azt. A szám ki van repedezve, ennek tetejében piros is és fel van dagadva, mert szét harapdáltam. Jelen helyzetben így festek. A hangom, mint a repedt fazék, borzasztóan fáj, de nem annyira, mint ott belül. Egyre kevesebbet eszek, ennek következtében a korzettem mindjárt leesik rólam. Suliba szerencsére nem járok, mivel a doktor nő írt nekem egy igazolást a hétre. A barátaim azt hiszik, hogy nagyon megfáztam, közben nem csak erről van szó.
 Néma csend lett a vonal túloldalán először azt hittem, hogy megszakadt a vonal, de nem. Egy ajtó csapódás után nevetgélést hallottam. Tudtam, hogy ő az.
 - Bocsi de most mennem kell anya hívott! - kapcsoltam gyorsan és a telefont elemeltem a fülemtől.
 Még hallottam pár ellenkezést, de gyorsan kinyomtam. A telefon az asztalra dobtam és ahogy a kezem kiürült, úgy a szemeim gyűltek meg könnyekkel. Az első könny cseppek már el is hagyták a szemeimet és én automatikusan már a zsepiért nyúltam. Gyorsan letöröltem vele a könnyeket, de ez mind hiába volt, mintha egy folyó lenne ami sohasem ürül ki, folytak tovább a könnyek az arcomon.


 Niall szemszöge

 Két órán keresztül nem zaklattuk Olit. A nővérével beszéltünk és ő mondta, hogy tegnap beteg lett, de többet nem tud róla. Megkértük, hogy majd értesítsen ha még mindig nem veszi föl a telefont nekünk.
 Azt még megértjük, hogy Harryt kinyomja, de nekünk miért nem veszi föl a telefon? Igen, Harry nagyon megbánthatta és senki sem érti Harry miért tette ezt vele.
 Harry már egy jó ideje eltűnt a házból, ezért Olit ismét megpróbáltuk föl hívni. Nem tudom, hogy jött az ötlet, de azt mondták, hogy próbáljam meg én fel hívni. Megkerestem Olívia számát majd rányomtam a hívás gombra és a fülemhez emeltem. A harmadik csöngés után vette fel.
 - Szia. - vette fel a telefont nem éppen a legéletvidámabb hangján, amit alig ismertem föl.
 - Oli te vagy az? - megakartam bizonyosodni róla.
 - Igen. - válaszolta élettelen hangon.
 - Jól vagy? Miért nem veszed fel a telefont senkinek sem? -kíváncsiskodtam utána.
 - Őszintén? Borzalmasan vagyok! Alig tudok beszélni, mert meg vagyok fázva. - köhögött a végén nem túl meggyőzően.
 - Oli! - szóltam rá.
 - Ugye nincs melletted? - tudtam kire gondol.
 - Nincs, de rajta kívül mindenki itt van. Kihangosíthatlak? - kérdeztem és közben a többiekre néztem.
 - Biztos nincs ott? - nem hitt nekem, de ezek után nem nagyon csodálkozom.
 - Nincs itt, bízz bennem! - mondtam neki az igazságot.
 - Hangosíts! -szinte már elhalt a hangja.
 - Szia Oli! - köszöntek neki a többiek miután letettem az asztal közepére a telefont.
 - Khm - tört rá a köhögési roham, de ez már igazinak tűnt. - Sziasztok! - lehetett hallani a hangján, hogy próbál valami életet bele vinni, hát nem sok sikerrel.
 - Mi van veled? Hogy vagy? - Perrie hajolt kicsit közelebb a telefonhoz.
 - Biztos akarod tudni? - kérdezte.
 - Kérlek! - Jade is oda hajolt a telefon közelébe.
 - Hát jó. - vett egy nagy levegőt. - Itt ülök a székemen kisírt szemekkel, amik alatt lila karikák foglaltak helyet. Az orrom piros, mint Rudolfé, mert megvagyok fázva és a sok zsepi ki is dörzsölte azt. A szám ki van repedezve, ennek tetejében piros is és fel van dagadva, mert szét harapdáltam. Jelen helyzetben így festek. A hangom, mint a repedt fazék, borzasztóan fáj, de nem annyira, mint ott belül. Egyre kevesebbet eszek, ennek következtében a korzettem mindjárt leesik rólam. Suliba szerencsére nem járok, mivel a doktor nő írt nekem egy igazolást a hétre. A barátaim azt hiszik, hogy nagyon megfáztam, közben nem csak erről van szó.
 Mindenki csöndben dolgozta fel magában az előbb hallottakat. Ahogy végig néztem az arcokon senki sem tudta elképzelni így, az élet vidám lányt akit az előző héten ismertünk meg igazán. Harry tényleg nagyon megbántotta azzal a tettével, döntésével amit tegnap hozott. Ezen mindenki nagyon meglepődött főleg Perrie, aki mérges is rá, mert nem Perrie akaratából mentünk el Magyarországra és kerestük fel Olíviát. A vonal túl oldaláról sem jött válasz, amíg nem érkeztek meg.
 - Bocsi de most mennem kell anya hívott! - tette le a telefont.
 - Ne! - tiltakozott Jade.
 - Oli várj! - Perrie is.
 Én is a telefonért nyúltam, hogy újra normál hang erőn hallhassam Olit, de akkor már csak a pittyegést hallottam. Letette.
 Harry is megjelent Taylorral az oldalán és kíváncsin nézett ránk. A telefont elemeltem a fülemtől és megnyomtam rajta azt a bizonyos gombot.
 - Oli volt az? - kérdezte Hazza.
 Senki sem válaszolt, még mindig az előbbieket próbálták magukban feldolgozni, ahogy én is.
 - Szólaljatok már meg! - emelte föl a hangját Harry.
 - Ő volt az! - Louis vett egy levegőt.
 - És? Mit mondott, jól van? Miért nem vette föl a telefont eddig? - halmozott el kérdéseivel minket.
 - Nekünk most menni kell próbára. - állt föl Leigh-Anne és utána a többiek is. - Perrie nem jössz? - néztek vissza a lányra.
 - De mindjárt, menjetek csak. - mondta nekik.
 - Héj válaszoljatok már a kérdéseimre! - Harry lóbálta a kezét.
 Taylorra pillantottam, ideges volt egy kicsit, mivel Harry nem rá figyelt és zavarban is volt, mivel nem tudhatta miről lehet szó.
 - Sziasztok nekünk mennünk kell. - adott egy puszit Perrie Zaynnek majd felállt és Harry mellet ment el. - Ennél nagyon barom nem is lehetnél. - ment neki a vállának.
 - Miért? - fordult felé Harry. - Elmondanátok végre? - és utána vissza ránk.
 - Szerintem gondolkozz el magadban és mindenre választ kapsz! - Perrie emelte föl a hangját.
 - Perrie nyugi! - ment oda hozzá Zayn.
 - Akkor nyugszom meg, ha Olit épségben látom, vagy újra hallom az élet vidám hangját!
 - M-miért? - akadt el Harry hangja - Mi van Olival? - nézett újra felénk.
 Perrie szólásra nyitotta a száját, de Zayn közben szólt.
 - Perrie próbára kell menned, még elkéstek a lányokkal! - Perrie próbált lenyugodni, majd amikor ez sikerült nagyjából Harryre nézett.
 - Ezt még nem fejeztük be! - és ment a lányok után Zayn kíséretével.
 - Szóval mi van Olival? - nézett ránk Harry.
 Én ilyenkor gyenge célpont vagyok, ezért a konyhába mentem, hogy egyek valamit, addig is betömöm valamivel a számat. Hallottam ahogy Harry még faggatja őket, de Harry hangján kívül csak Taylorét hallottam. Aztán csend lett. Gondoltam Harry megunta és Taylorral eltűnt a szobájában, de nem. Épp a szendvicsembe haraptam bele amikor Harry jelent meg a konyha ajtóban.
 - Mi van Olival? Mondd el! - emelte föl a hangját.
 - Én én öö.. - nyeltem le a falatott.
 - Niall! - jött oda Liam és Louis. - Mondd el neki, ha akarod.
 - Miért pont én? - mutattam magamra. - Én nem akarok Perrievel összeveszni!
 - Perrie azt üzenni, hogy hagyj tudja meg! - jött Zayn.
 - De miért én?
 - Csak mondjátok kérlek! - Harry háborodott fel.
 - Oli beteg lett. - mondta halkan Louis.
 - Hogy mi? És mi a baja? - Harry kezdett aggódni.
 - Erősen megfázott, de nem csak ennyiről van szó. - Liam válaszolt rá.
 - Még is miről? - hogy lehet ekkora hülye.
 - Harry te játszottál az érzéseivel! - jött föl belőlem.
 Mindenki rám kapta a tekintetét. Harry lefagyott, nem szólt egy szót sem, csak akkor amikor Taylor jelent meg.
 - Minden rendben? - jelent meg az ajtóban.
 - Persze-persze! - Harry reagált. - Menj vissza szobába én is mindjárt megyek.
 - Oké! - mosolygott és elment.
 Mikor becsukódott az ajtó folytattam.
 - Bízott benned, erre te másnap összejössz egy lánnyal! - vágtam mindent a fejéhez.
 - És ez neked miért probléma? Meg nektek is? - ideges lett.
 - Mert ő nem olyan, mint a többi! Nehéz múlton kellet átesnie, elvesztett csomó embert az életéből akikre azt hitte, hogy a barátai! Harry, hogy lehettél ekkora barom? - Liam mondta a tényeket amikről nem is tudtam, de ezzel szerintem nem csak én voltam így. - És amikor sportolt akkor is őt bántották meg mindig! Sírva jött haza és amikor egyik nap közlik vele, hogy egy műanyagban kell letöltenie a kamasz korát?
 - És most minden az én hibám? - akadt ki. - Ja ezek szerint igen, hibáztassuk Harryt mindenért, mert végre boldog.
 - Harry nem erről van szó! - szólt rá Louis.
 - Akkor mégis miről? - förmedt rá.
 Senki sem szólt semmit.
 - Ja sejtettem. - és kisétált a konyhából.
 Az étvágyam is elment az előbb lezajlott eseménytől ezért letettem a konyha pultra a szendvicset. Mindenki Liamre nézett kíváncsian, hogy honnan tudta ezeket az információkat.
 - A testvérétől, ő mesélte. - magyarázta meg.
 Egy koppanást hallottunk, majd Harry káromkodását és nem sokkal később ajtó csapódást. Nem tudtuk mi lehetett az, de rá hagytuk. Hamarosan szét széledtünk a lakásban, mindenki el volt a saját szobájában, míg én a konyhában ügyködtem. Vacsorát csináltam magunknak és Taylornak is, bár Harry nem említette, hogy itt fog vacsorázni, de ha mégis akkor legyen neki is mit enni.
 Taylor végül nem maradt vacsira, de helyette Eleanor evett. Harry külön vacsorázott a szobájában, de megköszönte, hogy csináltunk neki is.
 Az este további részében ha valaki találkozott Harryvel akkor ott feszült lett a hangulat. Én csak akkor találkoztam vele amikor a konyhába vissza hozta a tányérját amiről alig tűnt el a kaja. Azt mondta elmosogat helyettem és én egyből át is adtam neki a helyemet. A fürdőbe indultam és amikor ott végeztem a szobámba mentem lefeküdni.
 Nehezen aludtam el és az éjszaka is borzalmas volt és ezen az éjszakai vihar sem segített.

2 megjegyzés:

  1. Drága Rose!:3
    Végérvényesen is te vagy a leggonoszabb ember a földön!♥ Annyira szívesen olvastam volna még, mert nagyon jó rész lett, de te megint izgalmas résznél hagytad abba:S:DD Remélem hamar jönni fog a következő!:))
    Puszi: April xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága April!:)
      Köszönöm szépen és nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a rész, de a következő rész szemszög cserével fog kezdődni, de azt nem mondhatom el, hogy kivel.;) A következő rész sajnos fogalmam sincs mikor fog jönni, mert egy ideig apánál leszek és nem tudom, hogy mennyi időm lesz ott írni egy új szülőt kisbaba mellet.:) És abban nagyon tévedsz, hogy én vagyok a leggonoszabb, mert te is épp a legizgalmasabb résznél hagytad abba a legutóbbi részt!:s:)
      Rose X.

      Törlés