2013. július 31., szerda

19.rész

Halihó!:D Itt az új rész sok-sok képpel!:DD



 Két pálya volt, az egyiken én, Harry, Jade, Niall, Jesy és Zayn, a másikon pedig Liam, Anne a testvérem, Leigh-Anne, Louis, Perrie versenyeztek. Hát mit ne mondjak a bowling nem az én sportom, de nagyon élvezzem, hogy ilyen béna vagyok és a többiek is sokat nevetnek rajtam. Harry próbált segíteni, de inkább maradjon az éneklésnél, mint a tanításnál. Végül én veszítettem, de Jesytől alig maradtam le pár ponttal amire büszke vagyok.
 A következő körben fiúk a lányok ellen játszottunk. Jesy már nem akart játszani ezért egyenlően voltunk a fiúkkal. A fiúknál először Harry, Louis, Niall, Zayn majd Liam gurított, míg nálunk Anne a testvérem, Leigh-Anne, Jade, Perrie és én. Szerintem nem ez volt a legjobb sorrend, de ők tudják. Az első gurításnál letaroltam az egészet amitől örömömben ugrálni kezdtem. A fiúk természetesen úgy álltak hozzá, hogy csak szerencsém volt. Aztán ahogy egyre többet gurítottunk egyre rosszabbul ment nekem, túl jól kezdtem! Mindenkinek az utolsó gurítása következett. A fiúknál Louis és Niall csak 8 bábút lökött fel, nálunk
pedig eddig mindenki tarolt. Liam következett. Megjátszás kép nagyon koncentrálni kezdett, egy nagy levegő után elgurította a golyót és egy bábú maradt fent. Aztán a következő gurításoknál sem sikerült levernie, de a srácok nem szomorkodtak, ugrálni kezdtek és hülyén táncolni, hogy ők már nyertek, de én még itt voltam, igaz az én voltam, szóval nem csodáltam, hogy táncolnak örömükben.
 - Oli nyugi! - fogta meg a vállam testvérem - Még nyerhetünk csak le kell gurítanod az összes bábút!
 - Nekem ez nem olyan egyszerű! - világosítottam fel.
 - Nyugi! - szólt Perrie - Nem baj ha nem nyerünk, de azért szívesen legyőzném Zaynt! - gondolkodót hangosan.
 - Köszi! Megteszem ami tőlem telik. - álltam föl, hogy elvegyem a golyót és gurítsak.
 Oda álltam a pályához és gurítás előtt nagy levegőket vettem és próbáltam kizárni a fiúk ujjongását. Mikor már lendíteni akartam a golyót két kezet éreztem meg a derekamon majd egy ágyék lapult a fenekemhez és egy szájat éreztem a fülemnél. Harry volt az, ki más?
 - Sok sikert már úgy is győztünk! - súgta a fülembe.
 - Még nyerhettünk! - világosítottam föl és levettem kezeit a derekamról.
 Harry nevetve ment vissza a többiekhez, hogy tovább ünnepelje a 'győzelmüket'. Most már én is győzni akartam, megakartam mutatni, hogy igen is tudok bowlingozni. Ismét koncentrálni kezdtem és mikor úgy éreztem nyugodt vagyok, meglendítettem a golyót és a bábuk felé elgurítottam. Elsőre csak nyolc bábút sikerült feldönteni, de a második körben a maradék is felborult. Amíg vártam, hogy megérkezzen a rózsaszín - amivel eddig is céloztam -, a lányok biztató szavakkal láttak el. A fiúk persze még mindig táncoltak. Végre megérkezett és ismét oda állhattam a pályához. Még egyszer hátra néztem, hogy biztató pillantásokat kapjak, amiket meg is találtam, visszafordultam a pálya felé és koncentrálni kezdtem. Ismét lendítettem és a golyó gurult míg nem eltalálta a legelső bábut ami szépen ledöntötte az összeset. Leesett az állam és sikítva fordultam a lányok felé akik felém kezdtek el
futni sikítva illetve, őrjöngve. Mikor oda érkeztek leterítettek a földre és úgy örültünk tovább a sikernek. A srácok közül Liam és Niall vette észre, hogy mit produkáltam, majd a többiek is rájöttek, hogy veszítettek. Amikor a lányokkal felálltunk én utánozni kezdtem a fiúkat és hülyén kezdtem el táncolni, majd a lányok is beálltak mellém. A fiúk közben Liamet kezdték hibáztatni, hogy veszítettek. A lányokkal még ujjongtunk egy kicsit majd mikor abbahagytuk, kajákat és üdítőket rendeltünk, persze magunknak, természetesen Niallel az élen a fiúk is jöttek kunyizni mikor azok megérkeztek.
 - Ez a győzteseké! - világosítottam föl őket és vissza fordultam a pattogatott kukoricáért.
Végül a fiúk is rendeltek maguknak. A lányokkal ismét bowlingoztunk mikor befejeztük az evést és amikor a fiúk is végeztek oda jöttek hozzánk.
 - Héj nélkülünk kezdtétek el? - kérdezte Louis.
 - Igen! - mondta Jade és gurított egyet.
 - Hát itt milyen emberek vannak! Gyertek srácok biliárdozni! - Louis megfordult és az asztal felé tartott - Mi van már nem jöttök? - fordult vissza fél úton. Liam felhúzta a vállát majd Louis után eredt. A többiek leültek a fotelekbe és minket kezdtek figyelni.
 Harry és Niall kritizálni kezdték, hogy hogyan gurítjuk el a golyót.
 - Nem mi veszítettünk! - szólt oda hozzájuk Perrie.
 - De mi legalább normálisan tudunk játszani! - szólalt meg Zayn.
 - Csöndet! - szóltam rájuk - Épp a profi következik! - mutattam magamra.
Mindenki kuncogni kezdett rajtam, hisz ez volt a célom.
 - Pszt! - tartottam az ujjamat a szám elé.
 Elgurítottam a golyót, de csak két bábu dőlt el. Nevetve mentem vissza egy újabb golyóért.
 - Na a profi! - nevetett fel Harry.
 - Ez direkt volt! Én csak akkor villogtatom meg a tehetségemet ha arra szükség van! - szóltam vissza neki.
 - Ó én is ezt mondanám! - szólalt meg a testvérem.
A nagy nevetésre Louisék is csatlakoztak hozzánk.
 - Min nevettek? - kérdezte Liam.
 - A "profin". - rajzolt idéző jeleket Niall az ujjával és közben mindenki rám mutatott.
 - Figyeljétek a mestert! - parancsoltam rájuk.
Liam leült Harry mellé, de Louis állva maradt és úgy figyelte a bénázásomat. Elvettem a rózsaszín golyót reménykedve, hogy most is szerencsét hoz. Neki futásból lendítettem meg azt, amit túl későn engedtem és elcsúsztam a pályán.
 - Áááá! - sikítottam fel az esésem közben.
A fejem kezdet el fájni, de nem a fájdalommal foglalkoztam hanem, hogy milyen vicces lehettem. Mindenki nagy nevetésbe tört ki, még én is. Mikor már kinevették magukat én még mindig nevettem magamon, persze a földön fetrengve. Először Perrie jött oda hozzám, hogy jól vagyok, de a nevetéstől nem tudtam válaszolni neki, csak forgolódtam jobbra-balra. Aztán Jesy is oda jött hozzánk Jadedel együtt, persze én még mindig nevettem. A lányok már kezdtek aggódni, de én próbáltam lenyugtatni őket, hogy minden rendben csak elestem. A csajok kedvéért próbáltam magamat vissza fogni és felállni.
 - Ne segítsünk? - nyújtotta a kezét Jade.
 - Nem, nem kell, megy ez egyedül is!
Nagy nehezen, de felálltam és vissza indultam a többiekhez, mikor oda értem eléjük nem bírtam tovább és összeestem a röhögéstől. Perriék először az hitték, hogy elájultam, majd utána azt, hogy sírni kezdtem fájdalmamban, közben csak röhögtem magamon.
 - Úristen Oli jól vagy? - kérdezte aggódva Perrie.
Nem bírtam rá válaszolni csak tovább nevettem és már a könnyeim is folyni kezdtek.
 - Te most sírsz, vagy nevetsz? - kérdezte Louis és közben leguggolt mellém.
 - Mindig ilyen? - Harry kérdezte aggódva gondolom a testvéremtől.
 - Még sosem láttam így, de lehet, hogy a suliban ezt csinálja.
Bólogatni kezdtem és erről a barátnőm Adri jutott eszembe, ő szokott így nevetni, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy most sír, vagy éppen nevet. Nagy nehezen, de lenyugodtam és felkúsztam a kanapéra. Tovább folytattuk a játékot, de helyettem Louis gurított. Harry átült mellém és az ölébe húzott. Így figyeltük a többieket.
 - Hol ütötted meg magad? - suttogta a fülembe.
 - A fejemet, de már nem fáj. - nyugtattam meg, de még egy kicsit érzékeny volt az említett rész.
Egy puszit adott rá mint tegnap este. Kicsit elpirultam, de szerintem már megszokta, hogy mellette mindig piros vagyok.
 - Te mindig a fejedet vered be?
 - Most olyan időszakban vagyok. - húztam föl válasz adás közben a vállamat.
Harry szemébe néztem aki közben a játékot figyelte. Zöld szemeit vizsgáltam, majd áttértem az orrára, szélesebb volt mint egy átlagos embernek, de szerintem nagyon cukin néz ki, majd a szája következett. Itt egy pillanatra megálltam, nagyon nyeltem és gyorsan áttértem a hajára. Göndör tincsei rendezetlenül álltak, de látszott a haján, hogy ápolja. Az egyik rakoncátlan tinccsel kezdtem el játszani. Ujjaim közé helyeztem és először az egyik, utána a másik irányba kezdtem a csavarni. Harry egy kis idő után felém fordította a tekintetét és közel hajolt hozzám. Homlokunk majdnem összeért amikor Louis visított fel. Mind a ketten hirtelen kaptuk el a fejünket és kérdő tekintettel néztünk felé. Jesy kezdte el kergetni az egyik Colás flakonnal. Az égbe szökött a szemöldököm és így fordultam Harry felé. Az ő arc kifejezése is hasonló volt, ezért nevetni kezdtünk a másikon. Homlokunk végre összeért és úgy nevettünk egymáson. Hamarosan abbahagytunk a nevetgélést, de nem távolodtunk el a másiktól, mélyen néztünk egymás szemébe. Harryé csillogott és a szája is fölfelé görbült, arca kicsit piros lett, de őt ez nem zavarta, végig tartotta a szem kontaktust. Nem bírtam sokáig és széles mosoly kíséretében az arcomat a nyakába fúrtam. Néha egy-egy puszit nyomtam oda amitől libabőrös lett a bőre, ezen mindig elmosolyodtam. Jesy és Louis még mindig fogócskát játszottak, ezért Harryvel elhatároztunk, hogy rendelünk magunknak egy-egy üdítőt és pop cornt. Hamar megérkeztek a rendelt ételek és egyből elkezdtük fogyasztani azokat. Sokat nevettünk a két hülyén, de amikor Louis kiborítottam Harry pop cornját, Harry felváltotta Jesyt és ő kergette tovább a bolondot. Jesy lihegve érkezett mellém és egyből elfoglalta Harry helyét.
 - Pop cornt, vagy Sprite? - kínálgattam neki a rendelt cuccokból, végül csak a spriteból ivott.
 Jesy mikor kilihegte magát csak akkor mertem rákérdezni, hogy miért kergette Louis.
 - Mi okból kergetted meg Louist?
 - Volt egy pár csípős poénja ami nem tetszett nekem! - vett el két szem pop cornt.
 - Oh. - csak ennyit mondtam, ha nem akarja akkor nem kell elmondania, bár azért kíváncsi lettem volna rá. Louisékat figyeltük tovább. Harry bekergette őt a bowling pályára ahol Louis utánozta az én esésemet, aztán avval szórakoztatták magukat, hogy becsúsztak a pálya közepéig térden onnan meg mint a kommandósok oldal bukfenccel gurultak el a bábukig. Már vártam mikor jönnek be az itt dolgozók, hogy rászóljanak a srácokra. Nem kellet sokat várni, a tulajdonos pár perc múlva meg is jelent két biztonsági őrrel. A srácok
épp becsúsztak a pályára, amikor számukra a váratlan vendégek megjelentek.
 - Önök nem ismerik a házi rendet? - kezdett el magyarul beszélni a tulaj.
 Harryék csak kerek szemmel néztek rájuk, mi meg Jesyvel próbáltuk visszafogni magunkat röhögés ügyileg. Végül megoldották az ügyet, a srácoknak kellet újra olajozni a padlót, persze a biztonsági őrök figyelemmel kísérték a munkájukat. A többiek addig oda jöttek mellénk és röhögni kezdtek velünk együtt. Zayn kamerázni is kezdte a srácokat. Mikor a srácok végeztek a kapott munkájukkal ki is tessékeltek minket a helységből. Felvettük a kabátjainkat és nevetve hagytuk el a bowling klubot.

2013. július 27., szombat

18.rész

Sziasztok! Itt van az új rész és sajnálom, hogy ilyen rövid lett, de nem is húzom az időtöket! Jó olvasást!:))


 Lent már mindenki nagykabátban és csizmában várt minket. Nem tétlenkedtem gyorsan felöltöztem én is, hogy minél hamarabb elindulhassunk. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mit terveztek mára. Tesóm sem tudott semmit, de rajtunk kívül mindenki tudta, hogy mi vár ránk. Ez nem ér! Mi miért nem tudhatjuk? A kocsihoz kiérve azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan fogunk beférni, hányan is, tizenegyen? Harry kinyitotta a csomagtartót és két ülést varázsolt oda, de ez még mindig csak hét! Niall ült be legelőre mellé pedig Louis. Középre Zayn és az ölében Perrie, Jesy és Leigh-Anne ölében pedig Jade. Leghátul pedig én Harry ölében a másik ülésen pedig a tesóm Liammel.
 - Indulhatunk? - nézett bele a visszapillantóba Niall amikor becsuktuk az összes ajtót.
 - Igen! - szóltunk vissza egyszerre.
Niall beindította az autót és már úton is voltunk a szórakozás felé.
 Harry illata megint átjárta az egész testemet, de most próbáltam ebben a világban maradni.
 - Nem nyom? - kérdeztem Harryt amikor rádőltem a vállára.
 - Nem. - válaszolta.
 - Biztos? - emeltem el a fejemet, hogy beletudjak nézni a szemébe.
 - Biztos!
 - Biztos, biztos? - kezdtem el a szokásos játékomat.
 - Biztos, biztos!
 - Biztos, biztos, biztos?
 - Biztos, biztos biztos! De most már nem folytatom!
 - Miért? Ezek szerint nyom! - folytattam tovább a kis játékomat.
 - Nem nyomsz csak kicsit hosszú az út, hogy ezt játsszuk végig! - világosított fel.
 - Oké! - fejeztem be.
 Vissza dőltem Harry vállára és a nyakába kezdtem szuszogni. Kíváncsi voltam csikis-e. Kicsit felhúzta a vállát és a fejét is eldöntötte, szóval igen.
 - Hahaa! - kuncogtam egy kicsit rajta - Szóval csikis vagy a nyakadnál!
 - Csak egy kicsit! - válaszolta.
 - Ó én is ezt mondanám!
 - Miért és te csikis vagy a nyakadnál?
 - Nem tudom! - vallottam be őszintén. De tényleg nem tudom!
 - Akkor igen! - jelentette ki.
 - Nem! Én azt mondtam nem tudom! - javítottam ki Harryt.
 - Hát akkor nézzük meg!
Harry oda dugta a fejét a nyakamhoz először csak szuszogni kezdett ami kibírható volt, majd egyszer csak megnyalta. Gyorsan elkaptam a fejemet és kérdőn néztem rá.
 - Te mit csinálsz?
 - Csikizni próbállak! - húzott vissza magához - De ugye csikis volt? - suttogta a fülembe.
 - Hát talán egy kicsit.
 Harry ismét a nyakamhoz férkőzött, de most csak ott tartotta a fejét. Én a tesómékat kezdtem figyelni. Csak beszélgettek, azt hiszem a triatlonos éveiről, igen arról, hogy milyen versenyeken volt, voltunk és, hogy milyenek voltak az edzések. Aztán Liam kezdett mesélni, hogy ő nagyon szeret gyúrni és, hogy miket szokott otthon, vagy épp az edző teremben csinálni. Miközben őket figyeltem Harry egy puszit nyomot a nyakamra amitől kirázott a hideg. Kicsit elmosolyodtam és felé fordítottam a fejemet.
 - Te megint mit csinálsz? - próbáltam nem elröhögni magamat.
 - Miért? Nem szabad?
 - Hát - nem tudtam erre mit válaszoljak -, de szabad. - pirultam el.
Harry elmosolyodott és még egy puszit nyomot oda ahova az előbb. Ismét kirázott a hideg, de ezt most ő is észre vette.
 - Ennyire tetszik? - mosolygott.
Nem tudtam ráválaszolni csak bólintottam és közbe a szemébe néztem. Széles mosoly terült arcára és erre én is elmosolyodtam. Nevetni kezdtem és, hogy visszatartsam kinéztem az ablakon. Ismerős volt a hely bár még nem tudtam, hogy mi lesz mára a program. Az út további részében próbáltam a kinti eseményekre koncentrálni több, de inkább kevesebb sikerrel, Harry valahogy mindig magára vonta a figyelmemet, bár ez neki nem lehetett nagy megerőltetés, hiszen csak rá kell nézni és már nem tudod róla levenni a szemedet! Egy idő után feladtam és újra Harryre figyeltem. Csak egymás szemébe néztünk és mosolyogtunk egymásra. Nem kellet nekem több egy-két másodperc múlva vörös lettem és Harry nyakába fúrtam az arcomat. Pár perc elteltével újra egymást figyeltük. Harry keze felvándorolt a hátamon keresztül egészen a nyakamig és közelebb húzott magához annyira, hogy a homlokunk összeért. Arcom ismét a vörös színt viselte, de most nem tudtam elbújni, Harry nem engedte.
 Az autó alattunk lelassított ezzel azt jelezve, hogy megérkeztünk. Harry elengedte a fejemet és így megtudtam nézni, hogy hova érkeztünk. Egy nagy bowling klub állt előttünk. Még nem voltam itt, de állítólag külön termek vannak amiket kilehet bérelni. Gondolom egyet ők is béreltek. Mikor mindenki kiszállt és bementünk a csarnokba Liam ment oda a pulthoz. Pár perc múlva már vezetett is be minket a termünkbe. Játék előtt gyorsan lecseréltük a cipőinket és mikor mindenki átvette játszani kezdtünk.

2013. július 21., vasárnap

17.rész

Ééés újra itt!!:DD Sziasztok itt az új rész és sajnálom, hogy késtem vele, de remélem tetszeni fog puszi Rose!:))


 Harry szorosan ölelt magához. Én nem akartam annyira megszorítani mivel, ha korzettben vagyok és minden erőt bele adva ölelkezek, akkor 'kinyírom' a társamat. Harry egyik keze az arcomon pihent, a másik pedig a derekamnál, már amennyire ott tudott lenni a páncél miatt. Én csak a bordája körül karoltam át és kulcsoltam össze kezeimet a háta mögött. Harry illata, mint a drog kikapcsolt a valóságból és elszárnyaltam egy teljesen más világba ahol csak mi ketten vagyunk és boldogan élünk, sehol semmilyen probléma, csak nyugalom és szeretett. 'Szerencsére' volt egy 'ébresztő órám' aki nem más volt mint a drága édes anyám.
 - Khm. - köszörülte meg a torkát.
 - Igen? - bújtam ki az ölelkezésből és fordultam anya felé.
 - Mit terveztettek mára?
 - Én sem tudom!
 - Mi az, hogy nem tudod? - meglepődve tette föl nekem a kérdést.
 - Nem akarják elmondani, szóval velük beszélj! - mutattam az összes vendégünkre.
Anya csak körbe nézett és forgatni kezdte a szemeit, majd szólásra nyitotta a száját.
 - Akkor meddig lesztek el? Mikor jöttök haza?
 - Azt se tudom! - tártam szét a kezemet és utána a többiekre mutattam - Ezt is tőlük kérdezd meg!
Anya csak legyintett egyet és így felelt:
 - Akkor legyetek itthon hétre! - és bement a konyhába.
 Elakartam utána indulni, de két kéz visszarántott. Szorosan ölelt magához és a fejét a vállamon pihentette.
 - Mit kérdezett és hova akarsz menni? - suttogott a fülembe, ami egy kicsit megcsiklandozta azt.
 - Azt kérdezte - fordultam meg karjai közt -, hogy mit terveztettek mára és, hogy mikor érünk haza.
 - És mit válaszoltál rá? - kérdezte és közben a kezem után nyúlt, majd a tarkójára tette, én végig a világító zöld szemeit figyeltem a cselekedete alatt.
 - Azt, hogy nem árultátok el és, hogy tőletek kell ,megkérdezni. - huncut mosolyra húzódott a szája, de nem szólt semmit. A másik kezemet is tarkójára helyezte és utána a vissza tette a sajátját derekam köré - Anya még azt is mondta - folytattam a mondandómat - , hogy hétre haza kell érnünk.
 - Addigra itthon leszünk. - suttogta a fülembe, mert közben ölelkezni kezdtünk.
 - És most mit csinálsz? - vissza suttogtam a fülébe.
Nevetni kezdett, de nem válaszolt rá.
 Arcom már piros lehetett, mivel nem voltunk egyedül, de neki ez nem lehetett probléma. Megint illatára koncentráltam, nagyon erős volt, de mégis kellemes. Pár beszívás és kifújás után ismét a hatása alá kerültem és valahol teljesen máshol jártam. Most még a szemeimet is becsuktam és a mutató ujjammal az egyik haj tincsével kezdtem el játszani. Harry kezei sem voltam tétlenek, volt amikor a fejemet simogatta és volt amikor a karjaimon húzta őket végig. Már percek óta állhatunk így amikor a testvérem zavart meg minket.
 - Oli! - szemeim kipattantak és próbáltam az ölelkezésből kibújni, de Harry nem engedtet el.
 - Igen? - ordítottam vissza neki.
 - Gyere fel! - kiabált vissza.
 - Miért?
 - Mert!
 - Oké! - adtam meg magamat. Próbáltam Harry karjai közül kiszabadulni, de nem adta magát - Mennem kell!
 - Miért? - kérdezte meglepődve - Nem jó itt a karjaim között?
 - De csak a testvérem hívott, hogy menjek föl valamiért.
 - Várhat még! - húzott vissza magához.
 - De hétre vissza kell érnünk és ne akard megismerni a testvérem másik oldalát. - ismét a fülébe suttogtam.
 - Nem baj! Nem eresztelek! - duruzsolta a nyakamba.
 - Oli! - kiabált le ismét a testvérem most már egy kicsit idegesebben.
 Harry egy nagy sóhajtás kíséretében elengedett, de én még gyorsan nyomtam egy puszit a nyakára és utána felsuhantam a lépcsőn.
 - Hol vagy? - érkeztem föl az emeletre.
 - Fürdő szoba!
 - Igen? - érkeztem meg az említett szobába.
 - Hozd be nekem a kék ingemet.
 - Hozom! - és a szobája felé vettem az irányt.
 Bekopogtam az ajtón, de nem jött válasz. Résnyire kinyitottam és bekukkantottam a szobába. Nem volt bent senki ezért gyorsan kivettem a kívánt darabot és beadtam a fürdőbe. Mikor a kezem üres lett lefelé vettem az irányt és Harryt kerestem szemeimmel. Hamar megtaláltam, mert épp a nappaliban ült mikor észre vett rám mosolygott és megpaskolta a mellette lévő üres helyet. A fejemet balra-jobbra kezdtem elrázni és
mikor láttam rajta a meglepődött arc kifejezést vissza rohantam az emeletre. Bekopogtam a szobámba ahol ismét nem volt senki. Bementem rajta és kivettem egy bő kötött pólót, majd fölvettem. Harry is bejött a utánam én meg kérdőn néztem rá.
 - Hát te?
 - Jöttem érted, hogy mehetünk-e?
 - Persze! - indultam az ajtó felé, de mikor Harry mellet mentem el visszarántott - Nem megyünk?
 - De mindjárt csak... - nem tudta befejezni mivel már a lentiek nagyon türelmetlenek voltak.
 - Srácok gyertek már! - kiabált föl Niall.
 - Majd máskor! - tátogtam és lerohantam a többiekhez Harryvel a nyomomban.

2013. július 18., csütörtök

II. Díj

Nagyon hálás vagyok Kata Solymosinak, hogy kaptam tőle egy díjat!! Köszönöm!!:DD
A feladat:
Írj 10 dolgot magadról!
Válaszolj a neked feltett 10 kérdésre!
Tegyél fel 10 kérdést!
Küldd el tíz blognak a díjat! /Ez tuti nem lesz 10, sorry :///

1' Tíz dolog rólam:
  1. Imádom a füleseket:$
  2. Nem rég értem haza Zánkáról.
  3. Nincs sok időm, tehát ezért is késnek a részek!!
  4. Nem szeretem annyira a kólát inkább sprite-t szoktam inni:))
  5. 'Most jó' a kedvenc filmem<3
  6. A pöttyös az igazi!;)<3:$
  7. Voltam már dráma táborba xd
  8. Az előzőt azért írtam le mert nem tudtam mást leírni xd
  9. Épp epret falok:P
  10. És nagyon fincsinek tartom:DD
2' Válaszaim:
  • Mi a kedvenc színed?---> Kék, lila, narancs.
  • Mióta vagy Directioner? ----> Őszintén pár hónapja xd
  • Mi volt az első szám, amit hallottál a srácoktól?-----> One Thing:))
  • Mi most a kedvenc számod tőlük? ----->Little Things, Irresistible
  • Van kedvenc magyar előadód? Ha igen, ki(k)?----> Nem nagyon foglalkoztatnak a hazai előadók :)
  • Van kedvenc külföldi előadód? Ha igen, ki(k)?----->One Direction!!, Little Mix most kb ennyi:)
  • Mi a kedvenc filmed? ---->Most jó
  • Mi a kedvenc sorozatod?-----> Bosszú
  • Sorozat vagy inkább film?---->Film<3
  • Könyv vagy inkább film? -----> Mind2:))
3' Kérdéseim:
Haj szín?
Szem szín?
Kedvenc szín?
Kedvenc kaja?
Kedvenc üdítő?
Coca Cola, vagy Pepsi?
Pöttyös, vagy kockás, vagy csíkos a jobb?
Szereted a macskákat?
Házi állatod van?
Szoknya, vagy nadrág?

4' Küldöm:
 
 

2013. július 13., szombat

16.rész

Sziasztok! Itt az új rész!:D Na szóval van egy rossz hírem számotokra. Vasárnap gólya táborba megyek Zánkára és nem tudom, hogy ott milyen Wifi lehetőség van :/, DE csütörtökön érek haza!:D Nem hinném, hogy ott össze tudom hozni az új rész mivel ez az ismerkedésről szól és remélem csomó szívatásról!:D Igen, már várom, hogy meg szívassanak!xd Na mindegy szóval lehet, hogy ott eltudom kezdeni az új részt, de lehet, hogy nem. Remélem következő szombatra megtudom veletek osztani az új részt mivel másnap apánál leszek, de nyugi ott tudok hozni új részeket. Hát nem is húzom az időt: Jó olvasást!:D


Olívia szemszöge

 Másnap reggel anyának az órájára keltem. Ezek szerint elfelejtette kikapcsolni az ébresztőt. Ez nem jó mivel ilyenkor már lehetetlen, hogy visszaaludjak. Anya még egy kicsit forgolódott, de ő sem tudott sokkal tovább  aludni így egyszerre mentünk le az alsó szintre. A korzettemet fönt hagytam, mert ilyenkor egy kicsit megszabadulok tőle. Anya elment WC-re én meg addig a konyhában ültem és a telefonomon keresztül felmentem a világ hálóra. Elolvastam az új részeket és valamelyiken kuncogni kezdtem, hogy mennyire megérzik egyesek, hogy milyen az igazi személyiségük a fiúknak, de voltak olyanok is akik nagyon messze jártak az igazitól. Lassan anya is vissza tért a konyhába és elkészítette a kávéját magának. Én csak egy kis tejet ittam olvasás közben, kakaót csak délután szoktam, de azt is nagyon ritkán és úgy, hogy nem keverem föl, mert a végén tök finom a kakaó maradék. Anya bekapcsolta a Tv-t de nagyon halkra nehogy felkeljenek a vendégeink. Amikor az időjárás jelentés befejeződött anyával neki láttunk a reggelinek. Mivel nem volt otthon 60 tojás vagy nem tudom hány szendvicsnek való ezért próbáltunk "svéd asztalos" reggelit készíteni. Anya főzött tojást, én pedig a meleg szendvicsnek valót készítettem elő. Felvágtam minden friss kenyeret ami itthon volt, de még így is kevésnek tűnt, ezért anya elhatározta, hogy elmegy a közértbe és akkor még vesz zöldségeket, tojásokat és egy pár felvágottat is. Gyorsan elmagyarázta, hogy hogyan kell a meleg szendvicset megcsinálni és amíg ő felöltözik addig vágjam föl a zöldségeket egy nagy tányérra. Betettem a meleg szendvicset a mikróba és beindítottam úgy ahogy anya magyarázta. Elő vettem a paradicsomokat, egy uborkát, paprikát és egy hagymát is. Amit kellet azt elmostam és a vágó deszkára helyeztem őket. Először az uborkát, utána a paradicsomot, ezek után a paprikát és a legvégén pedig a hagymát vágtam föl. Mire ezekkel végeztem anya is készen lett és elindult a kis közértbe. Én még föl tettem a maradék virslit forrni és amíg a hurkák áztak és anyát vártam addig egy kicsit kockultam. Felmentem Twittere és a fiúk után kezdtem kutatni, hogy miket osztottak meg a rajongókkal, vagy a rajongók róluk. Harryről és Niallről találtam friss képeket amikor egy Tescóba pózolnak pár magyar lánnyal, de mást nem nagyon. Mikor a Twitter ki lett pipálva Facebookra tértem rá. Nem volt sok értesítésem és annak is több mint a fele csak játék felkérés volt. Épp egy képet néztem Harryről egy magyar rajongó oldalról amikor két kezet éreztem a derekamon. Kicsit megijedtem és egyből bezártam az alkalmazást. Letettem a telefont a pultra és megpróbáltam kiszabadulni a kezek rabságából, de nem sikerült. Hátra döntöttem a fejemet a mellkasán és mikor megláttam, hogy ki az, kinyújtottam rá a nyelvemet és vissza hajtottam a fejemet. Megfordultam karjai közt, hogy vele szembe legyek. Mikor megtettem a 180°-os fordulatot bele fúrtam a fejemet a mellkasába és a kezemet pedig a bordáihoz érintettem, hogy megcsikizem. Harry kicsit összecsuklót és elengedte a derekamat, de a csuklóimat fogtam meg velük.
 - Most reggelit csinálok! - szóltam rá.
 - Neked is jó reggelt! És nem érdekel mit csinálsz ezt még vissza fogod kapni! - fenyegetőzött.
 - Hát nem annyira jó, de köszi és emlékeztetlek nekem van egy védő pajzsom ami minden csíkit hárít!
 - De van rajta egy lyuk azt hiszem a bal oldaladon a bordáidnál és ahogy látom most nincs rajtad.
 - Nem ott van a lyuk és most is reggelit csinálok! - tagadtam. A francba honnan tudja ezt? Lehet tegnap este látta.
 - Akkor hol van? - kíváncsiskodott.
 - Az titok! - próbáltam kiszabadítani közben a kezeimet.
 - Akkor ott van!
 - Az lehet, de most le kell zárnom a vizet mielőtt szét durran a virsli!
Harry égnek emelte a tekintetét és elengedte a csuklómat, de csak a jobbat. Elkezdtem rángatni a balt, de semmit nem reagált rá. A torkomat is megköszörültem, de erre is csak a semmi jött.
 - Nem zárod le a vizet? - kérdezte - Megakarlak csikizni!
 - Hát akkor nem, de tudod mint általában minden embernek nekem is két kezem van. - ráztam a szeme előtt a fogságban lévő kezemet.
 - És két kéz kell a víz lezárásához.
 - Aha! - vágtam rá.
 - Szerintem elég csak egy!
 Megforgattam a szemeimet és lezártam a virslik alatt a vizet. Vissza fordultam Harryhez, de akkor a mikró kezdett csipogni, jelezve azt, hogy készen vannak a szendvicsek. Azt is elnémítottam, de nem vettem ki és ismét Harryhez fordultam. Megfogta a szabad kezemet és magához húzott egy ölelésre. Megint belefúrtam a fejemet mellkasába, de most megöleltem és nem csikizni kezdtem. Mély levegőket vettem és a Harry illatot próbáltam össze gyűjteni. Percekig így álltunk amikor ajtó csukódásra lettünk figyelmesek. Hirtelen elváltunk egymástól és éreztem ahogy pirulni kezdek. Bementem a kamrába a tányérokért és teríteni kezdtem. Harry elővette a evő eszközöket és ő is segíteni kezdett nekem.
 - Ki kell nyitni az asztalt, így nem fogunk mind elférni! - állapítottam meg.
 - Hát akkor nyissunk! - mondta Harry.
 Leszedtünk mindent az asztalról és Harryvel próbáltuk kitalálni, hogy hol kéne meghosszabbítani az asztalt. Anya is megérkezett a konyhába két vállán egy-egy szatyorral ami tele volt pakolva. Letette őket és ránk nézett kérdőn.
 - Jó reggel! - mondta angolul, mert ennyire azért tud - Mit csináltok? - kérdezte tőlem, de ezt már magyarul.
 - Hát az asztalt szeretnénk kinyitni, hogy elférjünk a reggelinél. - válaszoltam neki.
 - Hát akkor nyissátok és ne csak álljatok fölötte! - hajolt le a szatyorért, hogy kivegye a most vásárolt élelmiszereket.
 - De nem tudjuk hogyan kell! - világosítottam föl.
 - Még nem láttad amikor kinyitom az asztal? - kerekedtek el szemei.
 - Hát nem emlékszem rá.
 Anya oda jött és Harry vel kinyitották addig én kipakoltam a bevásárló táskákból és ami nem kellet azt elpakoltam.
 - Vágjak még föl zöldséget? - tettem föl a kérdést anyának.
 - Szerintem még vágj föl három darab paradicsomot és egy fél uborkát, ha valamelyik elfogyna akkor még vágunk.
 - Oké!
 Elmostam a három paradicsomot és a fél uborkát, ráhelyeztem őket a vágó deszkára és a kést is mellé készítettem. Megmostam még egyszer a kezemet és mikor meg is töröltem Harry már elkezdte felszeletelni azokat. Oda álltam mellé és keresztbe fontam két kezemet a mellkasom előtt. Ő csak rám mosolygott és tovább folytatta a munkáját. Nem törődtem tovább vele, inkább vizet kezdtem el forralni a teának. Bögréket is elővettem és az asztalra tettem őket, hogy lehessen választani. Szépen lassan az alvó emberek is fölkeltek. Először Louis, utána Jesy, Liam, Jade, Leigh-Anne, Niall, Perrie és Zayn és utolsónak persze a drága testvérem. Mindenki az asztalhoz ült és válogatni kezdtek az ételek között. Én és a testvérem még nem ittunk kávét, de amúgy mindenki avval kezdett. Volt aki édeset és volt aki inkább sósat választott. Én tojásrántottát reggeliztem virslivel és paradicsommal. Szépen lassan mindenki megreggelizett és a lányok segítettek anyának elmosogatni és elpakolni. Én fölfelé indultam, hogy elkezdjem a reggeli készülődéseimet. Miközben fogat mostam a testvérem is bejött kicsit még fél komásan.
 - Mi van köztetek Harryvel? - kérdezte.
 - Hmm? - csak hümmögni tudtam mivel még mindig fogat mostam.
 - Tegnap este a karjai közt aludtál el.
 - Hmm mm hmm hmmm mmm? - ez azt jelentené, hogy: "És te ezt honnan tudod?".
 - Tessék?
 Csak legyintettem egyet és folytattam a fog mosást. Mikor végeztem a fog tisztítással a tesóm tovább kérdezősködött, de én nem válaszoltam rá, gyorsan kimentem és lementem a nappaliba a többiekhez. Harry nem volt ott így azt következtettem le, hogy ő is a fürdőben lehet, de a földszintiben. Faggatni kezdtem őket, hogy miket fogunk ma csinálni, de csak annyit mondtak, hogy sok móka lesz és kacagás. Én csak annyit válaszoltam nekik, hogy viccesek vagytok és arról kezdtem kérdezgetni őket, hogy hogy érik magukat nálunk Magyarországon.
 - Szép ország! - mondta Jesy.
 - És sok kedves rajongó is van itt! - tette hozzá Perrie.
 - Én is azt hittem kevesebb van! - Leigh-Anne is elmondta mit gondol.
 - Lehet, hogy fogunk majd itt koncertezni! - nézet rájuk Jade.
 - Tényleg? - kerekedett ki a szemem.
 - Aha! - mondták kórusban.
 - Az tök jó lenne! Első sorba venném a jegyemet! - csillogott a  szemem.
 - Te nem vennél jegyet mivel te ott lennél a színpad mellet és néznél minket! - mondta Jesy.
 - Tényleg?! Szuper jó fejek vagytok!! Imádlak benneteket! - öleltem meg mindegyikőjüket - És ti fiúk? Nem akartok véletlenül itt koncertezni még az idén?
 - De még beszélünk a szervezőkkel, hogy mit szólnak hozzá! - válaszolta Liam.
 - Áááá! - sikítottam fel és akik itt voltak azoknak is adtam ölelést.
 Ép Louist öleltem amikor Harry jelent meg a fürdőből egy száll törülközőben. Kicsit meglepett vele, de próbáltam nem rá koncentrálni mielőtt szív rohamot kapok a látványtól.
 - Héj! Te miért kaptál ölelést és ki sikított az előbb? - kérdezte Harry.
 - Mindenki kapott ölelést és Olívia sikított azért, mert mondtuk neki, hogy lehet hogy fogunk itt koncertezni még ebben az évben. - válaszolta neki Louis.
 - És én nem kapok ölelést? - tárta szét a karját felém.
 - Előbb öltözz fel! - parancsoltam rá!
 - Miért?
 - Mert így nem ölelkezek! - fordultam el tőle.
 Harry átfonta kezeit a hasamnál és felemelt majd a kanapéra tett és csikizni kezdett.
 - Most mindent vissza kapsz! - mondta kicsit gonoszul.
 - Ne kérlek ne! - visítottam - Kapsz tőlem ölelést csak ne csikiz!
 - Oké - állt le egy pillanatra -, de a reggelit még vissza kell kapnod! - és tovább csikizett.
 - Ne ne ne! - próbáltam megcsikizni, de lefogta a kezeimet és nem kímélt, szinte mindenhol csikizett - Hé ez így nem ér! - szóltam rá.
 - De ez nagyon is ér! - csikizett tovább.
 - De én nem csikiztelek meg ennyire!
 - Hé Harry! - szólt Zayn - Szerintem öltözz fel mielőtt valaki lerántja rólad azt a törölközőt!
 - Van alattam alsó nadrág! - állt le a csikizéssel és oda fordult a többiekhez, de még mindig nem engedett el.
 - Harry lehet, hogy téged nem zavar, de minket igen! - szólt rá Liam.
 - Ezt megúsztad! - szólt rám Harry és elengedte a kezeimet.
 Gyorsan felpattantam és felszaladtam a korzettemért. Magamra kaptam és visszamentem a többiekhez.
 - Csak nem félsz? - kérdezte mögülem Harry. Kicsit megijedtem tőle.
 - Nem csak a biztonság kedvéért inkább magamra vettem. - fordultam felé. Szerencsére már felöltözött.
 - Tényleg hol is van rajta a lyuk? Itt baloldalt a bordádnál? - próbált hozzá nyúlni ahhoz a részhez - Ahogy az előbb észre vettem ott nagyon csikis vagy! És tényleg hol marad az ölelésem?
 - Itt van! - tártam szét a karomat. Nem akartam, hogy még egyszer csiki bunyó legyen.
Harry szorosan magához ölelt és én meg mélyen beszippantottam Harrynek a finom férfias illatát.


Ide nézzetek be, mert nagyon jó: http://aprilblogja.blogspot.hu/

2013. július 11., csütörtök

15.rész

 Halihó!:D Hogy tetszik az új külső?:D Remélem mindenkinek tetszik, mert én amikor megkaptam a fejlécet szó szerint leesett az állam és csak annyit mondtam: Wow!:D De ami benneteket érdekel az az, hogy itt is van az új rész! Nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok az előző részhez!!<3 Mint már ott írtam boldoggá tesz és remélem ehhez a részhez valaki más is hozzászól és leír nekem egy-két szép szót. Na szóval nem is húzom az időtöket itt az új rész!:D

Olívia szemszöge

 Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy most épp egy álomban lehetek. Nem tudom elhinni, hogy itt ül mellettem és a szemembe nézz. Nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat, de semmi sem tart örökké és ez most sem volt másképp. Elfordította a fejét és maga elé bámult. Valami nagyon piszkálta a csőrét, így biztattam egy kicsit.
 Először megfogtam két tenyeremmel a jobb kezét és mikor rám fordította tekintetét mosolyogni kezdtem rá. Vissza mosolygott, de utána vissza is fordította és szakadozottan kifújta a bent tartott levegőt.
 - Harry mi a baj? - nem bírtam tovább, a szám és a szívem összeesküdött az agyam ellen.
 Rám nézett és újra mosolyogni kezdett, szabad kezével megsimogatta az arcomat. Lesütöttem a szememet és bele haraptam az alsó ajkamba, azért, hogy nehogy valami hülyeséget csináljak.
 - Miért csinálod ezt? - rekedtes hangjától a szívem gyorsabban kezdett verni és kénytelenül mosolyogni kezdtem, de nem értettem a kérdését ezért felnéztem rá. Hiba volt!
 - Mit? - szemöldökömet kicsit összehúztam, de nem torzítottam el az arcomat.
 Harry kiszabadította jobb kezét a tenyereim rabságából és arcomhoz érintette. Mind a két keze az arcomat fogta és nem engedte el így nem tudtam elbújni és a pírt elrejteni.
 - Kérlek ne rejtsd el az arcodat! Bármit mondok, vagy csak simán rád mosolygok elrejtőzöl és nem látom a reakcióidat amiket én váltok ki belőled! - magyarázta és mikor befejezte felkapcsolta az éjjeli szekrényen lévő lámpát. Az arcomat fürkészte mint a mezőn. Mosolygott mikor a lámpa fénye megvilágította vörös arcomat. Én ennek nem nagyon örültem, de ha őt ez teszi boldoggá. Harry arca is pirosabbá vált és én erre mosolyogni kezdem. Lehet ő is talán úgy érez irántam? Nem! Oli miket képzelődsz? Te és Harry? Bolond vagy, ez lehetetlen! - szólalt meg a reménytelen felem. Lecsuktam a szemeimet és egy nagy levegőt vettem amit szépen lassan a számon kifújtam, valahogyan muszáj volt eltüntetni a gondolatot a fejemből. Harry megmozdította a jobb hüvely ujját és simogatni kezdte vele az arcomat. Kicsi mosolyra húzódót a szám és egy újabb nagy levegő után ismét Harryre néztem. Elvesztem zöld szemeibe és csak akkor tértem vissza amikor Zayn benyitott. Mind a ketten gyorsan rá néztünk és Harry kezei szépen lassan lecsúsztak az arcomról.
 - Bocs ha valamit megzavartam, de csak téged kerestelek Harry. - mondta Zayn.
 - Igen, valamit megzavartál! És miért kerestél? - mondta Harry kicsit idegesen.
Zayn nem tudott rá válaszolni mivel Perrie jelent meg.
 - Zayn hagyd őket békén! - fogta meg a barátja kezét és kihúzta a szobából - Bocsi. - mondta Perrie mielőtt becsukta az ajtót.
 - Ez meg mi volt? - kérdeztem Harrytől, de még mindig az ajtót bámultam.
 - Ezt szerintem ne tőlem kérdezd. - válaszolta.
 Vissza fordultam hozzá és megint egymás szemébe néztünk. Mikor már nem bírtam komoly arcot vágni kicsit felnevettem, de nem tartott sokáig, mert ásítanom kellet. Harry vállára döntöttem fejemet és úgy ásítottam.
 - Álmos vagy! Feküdj le! - suttogta.
 - Nem vagyok álmos csak nincs elég oxigén az agyamban! - válaszoltam neki.
 - Mi? - értetlenkedett. Pont ezt a reakciót vártam.
 - A volt edzőm mondta, hogy azért ásítunk, mert nincs elég oxigén az agyunkban! - világosítottam fel.
 - Oh. - világosság lett a fejében - Így már értem, de attól még álmos vagy!
 - Az lehet, de nem biztos.
 - Még jobban leakarod fárasztani magadat? - kérdezte.
 - Aha. - kicsit kuncogni kezdtem.
Felemeltem fejemet a válláról és a falnak akartam támasztani, de ehelyett bevertem.
 - Aaú! - kaptam oda az érzékeny részhez a kezemet.
 - Jól vagy! - kérdezte kicsit aggódva.
 - Aha! - ismét nevetni kezdtem, hogy milyen ügyetlen vagyok.
 - Most meg min nevetsz? - már majdnem nevetett úgy kíváncsiskodott.
 - Magamon. - nevettem tovább - Tudod nagyon vicces ha valaki beveri mondjuk a fejét, de az még viccesebb ha veled történik meg ez. - mondtam amikor már egy kicsit lenyugodtam.
 - Te bolond vagy! - röhögött tovább.
 - Tudom!
 Pár percig még nevettünk rajtam és miután lenyugodtunk Harry próbált ápolni.
 - Mutasd hol ütötted meg?
 - Itt! - mutattam neki a fájdalmas részre.
 - Hagy adjak rá egy puszit!
 - Ne, mert fáj ha hozzá érsz! - parancsoltam rá.
 - De ez gyógypuszi az nem fáj! - lebiggyesztette a száját.
 - Jó! - adtam föl - Azt adhatsz.
 Mosolyogni kezdett és adott rá egy puszit, majd utána a mellkasára húzta a fejemet.
 - De most már aludj, holnap sok izgalmas dolgot fogunk csinálni a többiekkel.
 - Miket? - torzítottam kicsit az arcomat.
 - Majd holnap megtudod.
 - Te egy titokzatos ember vagy!
Nem válaszolt rá csak kicsit kuncogott. Simogatni kezdte a fejemet és közben a Little things-et hol dúdolta, hol bele énekelt. Szemeim szépen lassan lecsukódtak és hamarosan álomba merültem.

Harry szemszöge

 Hamarosan Oli szuszogni kezdett és ebből lekövetkeztettem, hogy elaludt. Az éneklést is abba hagytam és becsuktam a szememet. Olívia szuszogására koncentráltam. Egy perc telhetett el és az ajtó nyitódni kezdett. A testvére Anne jelent meg.
 - Bocsi a többiek azt üzenik, hogy a fürdő szoba szabad.
 - Köszi mindjárt megyek ki, nem akarok itt zavarni.
Csak bólintott egyet és befeküdt a francia ágyba. Én Olíviát vissza tettem a helyére és egy 'Jó éjszakáttal!' elköszöntem Annetől. Halkan becsuktam az ajtót és lementem a többiekhez.
 - Mi van szerelmes mesélj már nekünk valamit! - jött oda hozzám Louis.
 - Nincs mit meséljek! - mentem oda a táskámhoz, hogy elővegyem a fürdő szobai dolgaimat.
 - De Zayn látott valamit amikor berontott hozzátok! - Liam emlékeztetett arra a pillanatra.
 - Akkor meséljen ő!
 - De ő már mindent elmesélt! - Jesy panaszkodót.
 - Akkor így jártatok,  mert én most fürdeni megyek és lefeküdni.
Még pár mondatott szóltak utánam, hogy egyszer minden kiderül és még olyan is érkezett, hogy úgy is tudjuk mik történtek. Én ezekre csak megforgattam a szemeimet és bementem a fürdőbe.
 Gyorsan lezuhanyoztam és fogat mostam majd kimentem és az alvó Louis mellé befeküdtem. A hálózsákot jól behúztam és az illatára koncentráltam. Már nem volt annyira Olívia illata, mint amikor először aludtam benne, de még mindig érezni lehetett egy kicsit. Szépen lassan elaludtam és mély álomba merültem.



Elnézést, hogy ilyen rövid lett és ilyen sokára is hoztam, de az a lényeg, hogy itt van és remélem tetszik is nektek. És ne felejtsetek el hozzászólni, meg a pipákat se!
Puszi Rose!!:)) 

2013. július 6., szombat

AZ ELSŐ DÍJAM!!:DD

Hatalmas nagy köszönet  Christy Horan-nak a Díjért. :*

Szabályok:
1. Írj 11 dolgot magadról!
2. Válaszolj 11 kérdésre!
3. Írj 11 kérdést!
4. Küld tovább a díjat!

1. Írj 11 dolgot magadról!
1.Imádom a One Directiont!!:DD
2.Van 3 blogom:) (Páncél lány, Egy vámpírlány története, Rose)
3.Imádom a ruhákat*-*
4.Van egy hörcsögöm: Mini<3
5.Szeretek rajzolni, írni és minden kreatív dolgot:DD
6.Imádom a pöttyös cuccokat:Dxd<3
7.Barna a hajam és a szemem is.
8.Gerinc ferdülésem van:/
9.Kék a kedvenc színem, de az összes szint imádom!<3
10.Szeretek napozni:)
11.Divat suliba fogok járni :P

2. Válaszolj 11 kérdésre!
1.Mi a kedvenc számod? Hát ha zenére gondolsz akkor most a One Directiontól az Irresistible, de ha nem a zene hanem a számok akkor 2 és 7:)
2.Van háziállatod? Igen, van egy hörcsögöm.
3.Szoktál zenére elaludni? Csak úgy tudok xD
4.Hányan mondták eddig,hogy jó a hangod? Egy és azt is anya mondta xd
5.Év vesztes vagy? Nem.
6.Mióta vagy Directioner?Meséld el hogyan történt! Amióta tudom kik azok azóta szeretem őket, de körülbelül 3 hónapja, vagy 4 a barátnőm mondta, hogy elkezdett írni egy One Directionos blogot a barátnőjével és, hogy nézzek be. Hát én az nap benéztem és utána rákattintotam még egyre és még egyre és még egyre és így tovább, de nem is nagyon ez a lényeg hanem az, hogy nagyon jó íroktól olvastam hát kicsit megszállott lettem a blogok iránt és hát a fiúk iránt is!:)xd
7.Van Kriszti nevű ismerősöd? Igen, anyukámat is úgy hívják, de például a matek társamat is.
8.Mi a kedvenc filmed? Hát sok van de most épp a Most jó:)
9.Hány blogot vezettél mostanáig/vezetsz most? 3 :)
10.Félsz a sötétben? Ha igen,mióta? Kis koromban nagyon, de most már nem annyira.
11.Rock vagy pop? Inkább pop.:))

3. Írj 11 kérdést!
1. Szerelmes vagy? xd
2. Szereted a One Directiont?
3. Kedvenc szín?
4. Szereted a ruhákat?
5. Kedvenc üditő?
6. Kedvenc tantárgy?xd
7.  Hány blogod van?
8. Van házi állatod?
9. Hallottál már Szomolyáról?xd ( ez egy falu )
10. Szereted a pöttyös cuccokat?
11. Írni, vagy inkább olvasni szeretsz jobban?:D


4. Küldd tovább a díjat!


Köszönöm szépen mégy egyszer a díjat! Puszi és megpróbálok sietni az új résszel!!:))

14.rész

Sziasztok!:D Sajnálom, hogy ilyen sokat kellet várni az új részre, de rajz táborban voltam! Nagyon jól éreztem magamat, szerencsére új barátokat is szereztem és a régiekkel is találkoztam!:DD Ami nektek jó hír, hogy volt időm elvonulni egy kicsit és az új résszel foglalkozni és mivel azt terveztem, hogy hosszú résszel jövök ezért próbáltam minél hosszabbat írni, DE mivel a tábor helyen sajnos nem volt Wifi csak a lovardában ahol voltunk lovagolni (azóta is izom lázam van xD) és ott megnéztem az email-t amik között volt egy olyan, hogy kaptam egy díjat - amit <3<3NAGYON KÖSZÖNÖK<3<3 (majd azt is kiteszem) -, ezért extra hosszú rész lesz amit most olvashatok!:D Remélem tetszeni fog és kérek szépen hozzászólásokat meg pipákat is!!:))<3<3
Puszi Rose<3


 A szobámba felrángattak a lányok és mindenki körém gyűlt, faggatni kezdtek.
 - Megcsókolt? - kérdezte Perrie.
 - Mit csináltatok? - Jade kíváncsiskodott.
 - Milyen volt a szendvics? - Leigh-Anne faggatózott.
 - Egyáltalán tetszik Harry? - Jesy is kérdezett valamit.
 - Megszólalnál? - Jade üvöltött rám.
 - Most akkor jártok? - a testvérem rázta a kezét a szemem előtt.
 -Lányok miről beszéltek? - csöndesítettem el őket.
Próbáltam letagadni, hogy tetszik nekem Harry, de több kevés sikerrel.
 - Niall elmondta, hogy ő a kedvenced! - mondta Jesy.
 - Ezt még én is bizonyíthatom! - jelentkezett a testvérem.
 - És? Ha ő tetszik attól még nem vagyunk együtt! - világosítottam fel őket.
 - De Harry azóta mindig veled van és sokat változott amióta találkozott veled! - magyarázta Perrie.
 - Arra még nem gondoltatok, hogy csak barátilag szeret? - tettem föl nekik a kérdést, de erre nem tudtak válaszolni -Szóval akkor erre nem gondoltatok. - álltam fel és kimentem a szobából.

Harry szemszöge

 Mindenki elkezdett kérdésekkel halmozni, de nem akartam rájuk válaszolni, csak egy kettőre ami nem volt annyira húzós. Mikor kifogytak a kérdésekből és feladták, hogy kifaggassanak akkor felálltam és elmentem kicsit készülni az esti programra. Hamar kész lettem és nem sokára Niallék is megérkeztek. Szinte mindenki letámadta őket kivétel én. Én a lépcső előtt vártam Olit.
 - Fél óra ugye nem sok a várakozásra? - tette föl a kérdést kicsit ijedten, amikor észre vett.
 - Nem, de milyen volt a futás? - én is kérdeztem.
 - Jó volt, de most mennék fürödni.
 - Persze! - engedtem el és ő egyből fölsprintelt.
 Mikor Oli fölért mindenki kuncogni kezdett rajtam. Louis úgy csinált mintha csókolózna, gúnyosan néztem rá és utána mindenkit elküldtem onnan.
 Nagy nehezen elhagyták a nappalit, én meg leültem a kanapéra és a telefonomat kezdtem el nyomkodni.
 A telefonozásból egy hang ébresztett fel.
 - Kész vagyok! - Oli állt előttem egy laza szürke pólóban és farmer nadrágban, nagyon jól nézett ki.
 - De csinos vagy! - álltam föl.
 - Nem is! Tök lazán öltöztem, mert nem tudom mire számítsak! - tagadta.
 - Mindenben szép vagy! - mosolyogtam rá.
 - Azért ne essünk túlzásokba. - és mikor ezt kimondta játékosan bele bokszolt a hasamba.
 - Nem szokásom. - a földet kezdte pásztázni és kicsit piros lett az arca - Na jössz? - kérdeztem.
 - Persze! - kapta föl a fejét.
 Elmentem felöltözni és ő is követett. Gyorsan magunkra kaptuk a pulcsit és a cipőt, majd megfogtam a kosarat és elindultunk a randi helyszínére.
 - Talán sétálni megyünk? - kérdezte mikor elmentem a kocsi mellet.
 - Igen. - válaszoltam neki és rámosolyogtam.
 - De akkor minek a kosár? - kérdés közben a kosára nézett.
 - Majd megtudod! - válaszoltam neki.
Játékból mérgesen kezdett rám nézni, nevettem rajta, de egy pillanat alatt elkapta a fejét és az utat figyelte. Nem értem miért csinálja ezeket, miért nem néz a szemembe, miért nem engem szokott nézni? Út közben próbáltam vissza emlékezni, hogy merre felé kell menni a kiválasztott helyre. Boldognak tűnt Oli amikor meglátta, hogy hol fogunk vacsorázni. Egy szimpatikus helyen letettem a kosarat, majd a pokrócot is kiterítettem a földre.
 - Hahaha! - nevetett fel mikor rá jött mire készülök - Piknikezni fogunk? Ilyen időben? Február végén?
 - Meleg van ahhoz képes, hogy még csak február van és arra gondoltam, hogy a naplementét nézzük meg evés közben, de még túl korán van ahhoz! - magyaráztam neki.
 - Hát csak egy 'kicsit'! Mit terveztél addig?
 - Reménykedtem, hogy eleszünk itt. - mosolyogtam rá talán egy kicsit perverzen.
 - Na de Harry! - nevettünk együtt.
 - Nyugi csak vicceltem.
 - Reménykedtem is. - válaszolt - Szóval mit csináljunk?
 - Mit szeretnél? -kérdeztem tőle.
 - Csináljunk képeket! - üvöltötte el magát és elő vette a telefonját.
 - Oké! De az én telefonommal! - elő vettem a sajátomat és rámentem a fényképezőre.
 - Rendben! Ki fotózz először?
 - Csak én fényképezek, te meg csak pózolj! - mondtam neki mivel magamról nem kellenek képek és az ő telefonjába nem tudom kik szoktak turkálni.
 - De én veled is akarok képet! - jelentette ki.
 - Oké majd a végén csinálunk egy közöset! - adtam be a derekamat.
 - Igen! - elkezdett ugrálni örömében én meg elkészítettem róla az első képet.
 Nekem mindegyik kép tetszett Oliról ami róla készültek, de a közös képek, hát arról inkább ne beszéljünk. Hamar elment az idő és szépen lassan leültünk a pokrócra vacsorázni. A kosárba nyúltam, hogy elő vegyem a rózsát és a szendvicseket. A rózsát hamar megtaláltam és gyorsan betettem a számba, tovább folytattam a keresést, de nem találtam a szendvicseket. Ezen kuncogni kezdett, de végre megtaláltam és oda adtam a neki szánt szendvicset.
 - Remélem ízleni fog! - haraptam bele a vacsimba.
 - Tuti finom lesz! - nyitotta a száját az első falathoz. - Hm! Isteni! Nagyon finom lett!
 - Tényleg? - lepődtem meg rajta mert jobbra számítottam.
 - Igen! Ha legközelebb itt leszel te csomagolód a kaját nekem a suliba!
 - Oké! - egyeztem bele.
 Miközben evett a napot szemlélte én meg őt. Gyönyörű volt ahogy a nap sugarai az arcát simogatta. Hamarabb befejeztem a vacsit mint ő, de tovább néztem. Nem beszéltünk, mert mind a ketten elmerültünk a szépségben, de azért sajnálom, hogy ő nem az enyémbe. Eltüntette az utolsó falatot és felém fordult.
 - Köszönök mindent! - köszönte meg és felém közelített. Először azt hittem, hogy megint van valami a hajamban, de ne, egy puszit kaptam, bár sajnos megfogta a fejemet nehogy elfordítsam azt és szájra puszit kapjak, a kis sunyi! Vissza ült a helyére én meg mosolyogni kezdett. Piros lett az arca és nagyon aranyosan mosolyogni kezdett, ennek következtében lehajtotta a fejét és a haja mögé bújt. De nem szeretem amikor ezt csinálja! Megfogtam az arcát úgy ahogy ő az előbb és felemeltem kényszerítve arra, hogy a szemembe nézzen és lássam az arcát. Piros arca volt, mint nekem. Nem tudtam betelni a gyönyörrel, gyönyörű volt az arca. Percekig csodáltam és mikor az ajkaira néztem nem bírtam tovább, közelíteni kezdtem felé és mikor majdnem összeért az arcunk, Oli megremegett.
 - Fázol? - aggódva kérdezte és egy kicsit hátra húzódtam.
 - Nem. -vágta rá egyből, de nem hittem neki, elengedtem az arcát és levettem a pulcsimat.
 - Tessék itt a pulcsim.
 - Köszönöm. - vette el.
 Elkezdtünk pakolni és amikor a rózsát vissza akarta tenni rászóltam, hogy azt fogja, mert az az övé. Kicsit meglepődött rajta, de nem szólt semmit.
 Haza felé úton ismét megnéztük a képeket amiket készítettem róla. Mindegyiken nagyon jól nézett ki szerintem, de neki már annyira nem tetszettek, a közös képeken meg már én is nevettem, olyan hülye fejeket vágtam, de Olívia itt is szép volt. Ő szerinte itt még hülyébben nézett ki, Nagyon viccesen nevetett rajta, már majdnem össze esett a nevetéstől az utca közepén.
 Szépen lassan haza érkeztünk és mikor bementünk a házukba engem a fiúk őt pedig a lányok megfogták és elrángattak minket két különböző irányba. Engem például egyenesen a konyhába.
 - Na, mesélj haver! - kezdte Zayn a faggatózást.
 - Mi történt? Lesmároltad? - jött Louis kérdése.
 - Most akkor mi van veletek? - kérdezte Liam és amikor kimondta a veletek szót szívem gyorsabban kezdett verni és mosolyogni kezdtem.
 - Akkor most együtt vagytok? - kérdezte Niall. Mind elkezdtek röhögni.
 - Nem és nem smároltam le! - jelentettem ki kicsit szomorkásan.
 - Harry ne parázz, tetszel neki és tudod, hogy vasárnap elmegyünk, mert koncerteznünk kell Londonban! - mondta Liam.
 - Mi? Én tetszem Olinak? - szemem kikerekedett és a szívem gyorsított a tempón, ami eddig sem volt lassú.
 - Hát - kezdte Niall -, futás közben megkérdeztem és azt mondta, hogy te vagy a kedvence. - vallotta be.
 - Tényleg ezt mondta? - próbáltam megbizonyosodni, hogy igazat mondott-e.
 - Igen! - mondták mind a négyen egyszerre.
 Mosolyogni kezdtem és a remény átsuhant a testemen, mintha azt üzenné "Most tedd meg!"

Olívia szemszöge

Kimentem a szobából és a fürdő felé vettem az irányt. Bent elintéztem a fürdő szobai teendőimet és utána az alvó helyemhez indultam. Hanyatt feküdtem a szivacson. A telefonomat megfogtam, bele helyeztem a fül hallgatót és zenét kapcsoltam rajta. Sok mindenkitől hallgattam számokat például Rihanna, Justin Bieber, David Guetta és persze a Little Mixtől meg a One Directiontől is. Épp Little Mixtől a Cannonball szólt a fülembe amikor valaki megérintette az alkaromat. Hirtelen kinyitottam a szememet és a fül hallgatott is kikaptam a fülemből, gyorsan felültem és egy kicsit ijedt szempárral találkoztam, gyönyörűek voltak.
 - Hát te? - kérdeztem.
 - Hozzád jöttem. - jelentette ki.
 - És miért, ha szabad megtudnom?
 - Hát - vakarta meg Harry a tarkóját - valamit akartam kérdezni, de láttam, hogy aludtál, szóval akkor nem is zavarlak. Jó éjszakát! - kicsit össze zavarodott és az ajtó felé közelített.
 - De nem is aludtam, csak próbáltam, de még nem vagyok álmos, ezért nyugodtan elmondhatod! - próbáltam itt tartani és azt hazudni, hogy nem vagyok álmos, de evvel a mondattal nem hinném, hogy sikerült.
 - Biztos nem vagy az? - kérdezte meglepett fejjel, ezek szerint jól gondoltam, hogy nem jól raktam össze az előző mondatomat.
 - Nem, nem vagyok álmos, de ha beszélgettünk akkor talán elalszok.
 - Miért? Unalmas vagyok? - tette föl a kérdést kicsit megsértődve.
 - Nem csak a zene nem jött be, ezért remélem a beszélgetés álmossá tesz. - próbáltam kimagyarázni.
 - Jól van - kicsit kuncogott - maradok! - és egy széles mosoly jelent meg az arcán, amitől elpirultam. Szerencsére sötét volt. Leült mellém és egymás szemébe néztünk.