2013. április 27., szombat

Bevezető

 Sziasztok Olivia vagyok és Magyarországon élek. 14 éves vagyok és ez eddig a legjobb évem az életemben. A tavalyihoz képest meg végtelenszer jobb. Mivel tavaly kiderült, hogy elég komoly gerinc ferdülésem van. A verseny sportot, sőt a sportot egyik napról a másikra abba hagytam. Mindenki csodálkozott, hogy miért és hogy-hogy ilyen hirtelen. Én erre mindig azt válaszoltam, hogy a csapat társaim miatt, végül is igazat is mondtam, mert már nem úgy bántak velem mint régen.
 Mikor megkaptam a korzetemet, mivel ennyire komoly görbületeim vannak, szinte teljesen megváltoztam. Régen én egy egoista lány voltam aki mindig facebookon lógott, és azzal törődött, hogy hány lájkot kap a profil képére és, hogy menyit a posztolásaira. Most már nem is szoktam föl menni facebookra és suliban a társaságot is kerülöm. A barátaim is megfogyatkoztak, de újakat is szereztem. Mondhatni a korzet felnyitotta a szememet.
 Ez az utolsó évem a suliban és már alig várom, hogy elballagjak innen és tiszta lappal kezdhessem az új sulimban. Bár nem gondoltam volna, hogy már most is elkezdhetem az új életemet.

6 megjegyzés:

  1. Szia :D én most fogom elkezdeni olvasni a blogodat de amint megláttam a címét rögtön beleszerettem :D nem tudok még semmit a történetről csak amit eddig láttam, de egy 14 éves lány nem túl fiatal Harryhez? Mert a kép alapján lesz köztük valami is nem csak barátság ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kinga!:)
      Juj hát köszönöm!:DD Remélem tetszeni fog a történet. Hát talán fiatal, de a fiúk agyilag mindig 2 évvel fiatalabbak mint a nők!;) Majd a történetből megtudod mi lesz közzötük.;) Várom a hozzászólásaidat!:)
      Rose X

      Törlés
  2. Igazán sajnálom, hogy csak most találtam rá a blogodra, de már a bevezető is megfogott.
    Nina*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nina!:D
      Most el nem tudod képzelni, hogy milyen boldog vagyok! Örülök, hogy tetszik és remélem nem fogsz csalódni a történetben!:D
      Rose King

      Törlés
  3. Úristen, nagyon tetszik a bevezető, és nagyon megfogott, mert én is fűzős vagyok elég komoly gerincferdüléssel... Na de mind1 az a lényeg, hogy imádom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bo S.!:D
      Bocsánat, hogy ezt mondom, de ennek nagyon örülök!:D Annyira reménykedtem benne, hogy egy fűzős is megtalálja, majd a blogomat és most te itt vagy!:D Bocsánat tényleg, hogy ezt írom, de nagyon örülök, hogy tetszik a bevezető. Kívánom, hogy a hátad rengeteget javuljon és hogy minél hamarabb levehessed majd a fűződet!
      Rose King

      Törlés