2013. december 22., vasárnap

32.rész

 Hej hó!:D El sem tudjátok képzelni mennyire sajnálom, hogy így elhanyagoltalak benneteket, de az előző bejegyzésben leírtam az okokat amik miatt késet a legújabb rész. Ezt tényleg nagyon sajnálom és próbáltam valami hosszú részt kifacsarni ebből, hogy legyen mire várni. Amúgy - csak meg súgóm nektek - meg van a 20 rendszeres olvasó, amit eszméletlenül köszönök!
 A hetekben végre volt egy kis időm az egyik olvasóm blogjába bekukkantani. Evelyne itt is dicsérem a blogodat, mert tényleg nagyon szuper!*-* Ajánlom mindenki figyelmébe, hogy olvasson bele G.B. Evelyne legújabb alkotásába, mert tényleg megéri!
 Hát itt az új rész, de az előző résznél nagyon elszomorított, hogy csak 2 hozzászólás érkezett tőletek!:( Tudom, hogy ezzel pedig hihetetlenül sokat késtem, de tényleg jól esne egy-két - akár több - biztató szó! Hosszú kihagyás után, jó olvasást és kellemesen ünnepeket kíván,

Rosalie King

Harry szemszöge

  Izgatottan mentem be a házba, de mégis félve. Végre megtudjuk beszélni ezt az egész helyzetet, bár négyszemközt kellene, de most még a múltkorinál is többen vagyunk. Eleanor is csatlakozott a kis csapatunkhoz, amivel nincs bajom, csak a vendéglátóinknak nem szóltunk erről, mivel olyan természetes már számunkra, hogy folyton elkísér minket mindenhova, hogy a plusz 1 főről elfelejtettünk szólni.
 Belépve utolsóként megörültem, hogy mosolyogva láthatom őt. Mindenkit végig ölelte, sőt még Niall meg is pörgette a kis helységben, amitől kicsit elkapott az irigység és ezt egy köhintéssel is jeleztem. Niall lerakta őt a földre és ő egyből rám nézett. A vidámság eltűnt az arcáról, helyét a düh és a csalódottság foglalták el. Szemeivel lenézően nézett rám, mintha nem is a régi Olívia lenne, mintha minden amit pár héttel ez előtt mutatott volna önmagából az eltűnt, elveszett volna belőle. Szája szélébe harapott, majd zavartan elfordult és Eleanorra nézett. Bemutatkozott neki, majd ott hagyva engem ölelés, köszönés nélkül a lakás belsejébe lépett. Mindenki sajnálkozó pillantást vettet felém, majd a lányt követték.
 Fájt, borzalmasan fájt, hogy így semmibe vett. Teljesen hülye vagyok, miért tettem ezt vele? Nem is értem, hogy lehettem ekkora barom! Végre megtalálom azt akit igazán szeretek erre egy kis döntéssel mindent elrontok. Minden az én hibám! Most meg itt állok az ajtóban magamat hibáztatva mindenért, mert ha nem követem el azt a nagy hibát, most nem itt tartanánk. Boldogak lennénk és a kettőnk közötti feszültségnek sehol sem lenne nyoma. Nem is értem miért nem megyek oda hozzá és kérek tőle most bocsánatot. De ha beszélni szeretnék vele nem fogja engedni, hisz ezek után kibeszélne egy ekkora szeméttel? Hát én nem.
 Nagyot sóhajtva léptem én is beljebb és a többiekhez besorakozva néztük, hogy mit ügyeskedik a lány aki számomra a mindent jelenti, sajnos viszonzatlanul. Össze-vissza kapkodott és közben az anyanyelvén magyarázott édesanyjának és néha a testvérének. Próbálta elkerülni velem a szemkontaktust ami általában sikerült is neki. A lány miután lerendezte a dolgaikat a családjával a konyhába ment, míg minket a testvére 'osztott be' az ágy szempontjából. A három lány Olívia szobájába került, Louis és Eleanor kapta a fönti kanapét, én, Niall és Liam Anna szobáját, míg Perrie és Zayn a lenti kanapét választották. Mikor mindenki berendezkedett a saját helyére lent a nappaliban gyülekeztünk. Próbáltunk valami programot megbeszélni másnapra, ami nehezen, de sikerült, mivel Olívia a földön feküdve csak a telefonját nyomkodta egész végig és válaszait mindig csak egy hümmögéssel fejezte ki.
 - Héj Oli! - ugrott fel a helyéről Niall.
 - Mi az? - telefonjából fel sem eszmélve válaszolt Niallnek, de legalább megszólalt.
 - Visszavágó! A Wii-n! Most! - ment oda a lányhoz.
 - Ahj, muszáj most? - nyomta tovább a telefonját.
  - Igen! - kapta ki a kezéből a telefont és jól beleröhögött az arcába, ezen páran - köztük én is - kuncogni kezdtünk.
 - Héj, azt épp használom! - sértődötten nézett a fiúra.
 - Visszakapod a tánc után. - lóbálta a lány előtt, de úgy hogy azt ő pont ne érje el.
 - Majd holnap táncolunk! - lustán nyúlt a telefonért.
 - Addig nem kapod vissza amíg nem játsszuk le a visszavágót! - sétált el Niall a lány mellől.
 Olívia egyből felpattant és a fiú után futott. A szőke mikor ezt észre vette, hasonlóan tett és a nappaliban körbe-körbe kezdtek rohangálni. Mikor a lány kifáradt az érveit kezdte felsorolni, hogy miért nem akar táncolni.
 - De ne már Niall! Fáradt vagyok, alig kapok levegőt a kergetőzés miatt, éhes és szomjas is vagyok! Holnap reggel miért nem jó? -nyávogott mint egy macska.
 - Mert én most akarok nyerni. - válaszolta egyszerűen és közben a telefont dobálta az ég felé, cukkolás képen.
  - Jó! - adta föl a lány. - De akkor most add ide. - nyúlt a tulajdonáért.
 - A visszavágó után. - tette zsebre a telefont Niall és otthon érezve magát bekapcsolta a Wii-t.
 A lány megforgatta a szemeit, majd a távirányított kezére helyezve várta míg betöltsön a játék.
 - Csak egy tánc! - alkudozott a lány.
 - Oké, de mi legyen a tét? - ment bele Niall.
 - Nekem mindegy, de a zenét én választom. - fordult a Tv felé.
 - Jó. A tét pedig, ha én nyerek te leszel a szolgám, ha pedig te nyersz én leszek a tiéd! - nyújtotta lány felé kezét.
 Olívia elfogadta a kézfogást és egy bólintással elfogadta a kihívást.
 Megtörtént a zene választás és már indult is a verseny. Számomra csak most derült ki, hogy a visszavágó oka az egy süti, amit Olívia nyert meg. Kénytelenek voltunk nevetni rajtuk, hisz látszott mind a kettőn, hogy a nyerésre törekednek, de a tánc tudásuk valahol teljesen a föld alatt volt. Végül a majdnem 5 perces tánc, de inkább "kis" torna végére mind a ketten a földön hevertek. Árgus szemekkel pásztázták a képernyőt ami végül Niall-t hozta ki győztesnek. Az ír fiú táncra perdült, míg a lány egy újabb zenét akart kiválasztani, mivel állítása szerint nem volt jó a távirányítója. Hittem neki, de az én szavam számára nem számított, inkább beletörődött abba, hogy 'Niall tánc tudatlan Horan' legyőzte őt egy házi tánc versenyben. Csalódottan ült le a lány közénk és mire ezt Niall észre vette, már osztotta is neki az első feladatokat.
 - Hey, szolga! Mit ülsz te a kanapén? Az ott a király helye! - játszotta a főnőkőt a szőke.
 - Én vagyok a király. - dőlt hátra a lány, kényelembe helyezve magát és laza stílust megengedve magának, ejtette ki a szavakat.
 - Mióta? Én nyertem! - háborodott föl.
 - Amióta megszülettem! - mosolygott büszkén és várta a fiú reakcióját.
 - Vicces vagy! - nevetett Niall. - Na de most szépen állj föl! - utasította újra.
 - Én komolyan beszélek Niall. - ült a helyén.
 - Én is király vagyok! - szólalt meg a testvére Anna.
 - Na ne szórakozzatok velem! - tette szét a két kezét és már kezdte érezni a vesztét.
 - Komolyan! Mivel a 'király' magyarul azt jelenti, hogy király! - magyarázkodtak.
 Hm ezt nem is tudtam! Az én király lányom. - mosolyogtam a gondolataimon.
 - Nem hiszek nektek! - kapkodta a fejét a két lány között.
 - Hát pedig ez az igazság Horan! - szinte egyszerre mondta a testvérpár.
 Amíg a lányok próbálták elhitetni  vele, hogy tényleg így van, addig én egyszerűen beírtam a fordítóba és kiadta az igazságot.
 - Niall itt a bizonyíték! - nyújtottam neki oda a készüléket amit el is vett. Csalódottan adta vissza, de valamin elkezdte törni az agyát.
 - Kedves király kisasszony!
 - Na ez már tetszik! - vágott a szavai közé Oli.
 - Szóval, kérek szépen egy pohár vizet és utána egy hát masszázst is! -parancsolt a lányra, aki szem forgatva felállt és csiga lassú tempóban, teljes élet kedvel elindult a szomszéd szobába, a konyhába. - Gyorsabban! - ült le közben a helyére Niall.
 Hirtelen a lány megfordult, szemei csillogtak és kezét nyújtotta, mintha valamit elkérne.
 - A telefont és akkor hozom. - szóval erről van szó.
 - A szolgáknak nem jár telefon! - szált vitába.
 - De én király kisasszony vagyok! - a test súlyát áthelyezte a jobb lábára, míg összekulcsolta maga előtt kezeit és mondatát biztosítva még a fejét is ég felé emelte.
 A vita eredménye  végül döntetlen lett, mivel Olívia király kisasszony lett és a telefonját is megkapta, de Niall kérései is beteljesültek. Este elcsendesült a ház. Együtt ültünk még mindig a nappaliban, de minket azt utazás és ez a délutáni sok nevetés, Louistól a fárasztó viccek, Niall őrültebbnél őrültebb kérései, teljesen leszívta az összes energiánkat.
 Olívia már fent aludt fél órája, ha minden igaz és a lányok is nyugovóra tették fejüket. Niall, én, Louis, Eleanor, Zayn és Liam voltak az éjjeli baglyok akik a telefonjukra, vagy épp egymásra görnyedve vártuk a sorunkat a fürdőbe.
 Perrienek már épp ideje lenne kijönnie, de az ajtó csak azért sem nyílik kifelé. Zayn nagyot sóhajtva fölállt és cuccával együtt a fürdő felé indult miután közölte velünk, hogy megsürgeti a lányt. Egy kis fény szökik a társaságunkba ahogy Zayn kinyitja az ajtót annyira, hogy beférjen, de amikor becsukja azt, újra az a félhomály tör ránk ami előtte volt. Egy kis lámpa próbálta fénnyel megtölteni a teret, de gyenge fénye sajnos ezt a feladatott nem tudta teljesíteni, még úgy sem, hogy a társaságban voltak olyanok is akik a telefon készülékükkel babráltak. Niall kicsit felnevetett, de szájára tette tenyerét, hogy megakadályozza a több hang kijövetelét. Többen rákaptuk tekintetünket, de ő nem foglalkozott vele, mosolygott tovább magában. A mobilja csak rezgett és ő válaszul csak nyomkodta a készüléket. Kivel beszélhet? Ahhoz már túl fáradt voltam, hogy ezt megkérdezzem tőle.
 Ahogy elfordítottam róla a tekintetemet Liam felé, a szám automatikusan nyílt ki és egy ásítás csúszott ki rajta. Ez után Liam is ásított és őt követte Louis, majd a párja Eleanor.
 - Az ásítás tényleg ragályos! - suttogta Liam, mire én csak bólintással jeleztem, hogy valahogy én is így gondolom ezt.
 Niall a keze alatt újra kuncogni kezdett, de amikor mi újra megakartuk kérdezni, addigra újabb kérdések gyűltek a fejünkbe. "Ki jön a lépcsőn felé? Mit akarhat ilyenkor?"
 A nagy trappolásból ki lehetett következtetni, hogy az illető álmos és most inkább fönt aludna, mint hogy itt lent elintézné gondjait, bajait.
 Olívia volt az! Álmos tekintetét először rám kapta, de amikor tekintettünk találkozott egyből elkapta azt zavarában és Niallre nézett.
 - Hihetetlen vagy! - mondta neki fáradt hangjával és a konyhába siettet.
 Niall bezzeg csak nevetni tudod és itt szerintem mindenkinek leesett, hogy az elmúlt pár perceben mi történhetett.
  - Te komolyan megkérted, hogy kelljen föl, jöjjön le és hozzon neked valamit a hűtőből? - meglepetten kérdeztem Nialltől furcsa tettét.
 - Nem pontosan, de igen! - mosolygott a szöszi és én ettől csak ideges lettem.
 - Mit nem találtam el? - kérdeztem ledöbbenve.
 - Szendvicset készít nekem és szörpöt is hozz hozzá. - büszkén mosolygott, de a mondandója végén halkan elnevette magát.
 - Te normális vagy? Lassan éjfél és te leküldöd őt szendvicset készíteni magadnak? - akadok ki Niallre, de ő ezt még mindig poénnak veszi.
 - Éhes vagyok, fáradt és ő a szolgám egy napig! Kihasználok minden lehetőséget! - tette szét két kezét mintha ez teljesen egyértelmű lenne.
 - Jó hogy nem már azt kéred meg tőle az éjszaka közepén, hogy kísérjen ki pisilni, mert félsz, hogy rád nyitnak! - Liam áll a pártom mellé.
 - Jaj nyugi már! Nem csak ezért küldtem le. - legyintett egyet a kezével és a fejét kezdte rázni jobbra-balra.
 - Na erre már kíváncsi se vagyok! - álltam föl és a konyhába léptem a lánynak segíteni.
 A küszöb nyikorgására felfigyelt és mikor látta ki az még idegesebb lett. A vajazó kést a konyha pultra dobta, ami hangos csörömpöléssel jelezte érkezését. Idegesen elővette a legnagyobb kést és avval kezdte el vágni a piros kis gömb alakú zöldséget.
 - Segíthetek? - félve kérdeztem meg tőle ezt a rövid mondatot, mert úgy éreztem el fogja utasítani a segítségemet, de nem.
 A kés lerakta a pultra, megtámaszkodott a pult szélébe, majd rám nézett addig amíg válaszát kitalálta. Tekintetét leemelte rólam és a pultot bambulva bólogatott. Bambulásából feleszmélve folytatta tovább azt amit elkezdett, de most már barátságosabban bánt a késsel.
 Elmosolyodtam rajta, majd bátrabban elindultam felé. A fiókból elővettem egy sajtvágó kést és avval kezdtem el szeletelni a tejből készült finomságot. A kisebb darabokat megettem, vagy neki nyújtottam oda, de azokat mind elutasította. Sajt után uborkát szeleteltem, majd a végén a szörpöt is elkészítettem, míg ő a szendvicset töltötte meg. Magunknak is töltöttem a szörpből reménykedve, hogy ezt elfogadja, ami így is lett. Gyorsan eltüntette a pohár tartalmát, majd egy "köszi"-t eldünnyögve kivitte az elkészített finomságot Niallnek.
 Megint ott hagyott, de legalább hozzám szólt és együtt működtünk 5 percig. Gondolatom kicsit megmosolyogtatott és még reményt is öntött belém a kibékülés felé. Utána mentem, vissza a nappaliba ahol épp visszaindult volna a király kis asszonyka, de Niall megállította.
 - Hova mész? - szendviccsel teli szájjal kérdezte tőle.
 - A holdra sajtburgert sütni neked! - fáradtan válaszolt neki.
 - Majd máskor, most itt maradsz! - parancsolt rá.
 - Aj, miért? Megcsináltam a szendvicsedet és szörpöt is hoztam neked, hagy aludjak végre! - nyávogott megint, de most megértettem.
 - Ülj le. - mutatott az üres helyre.
 - Niall! - szólt rá Eleanor. - Tényleg hagyd már szegény lányt aludni.
 - Majd mindjárt mehet! Nem lesz nagy kérés, de előtte ülj le. - mutogatott össze-vissza és teli szájjal beszélt ismételten.
 Ásítva ült le a lány, de már félig fekve, mivel a korzettjét most nem viselte, remélem csak fönt hagyta az emeleten.
 - Harry, te is ülj le! - utasított engem is. Ajaj, remélem nem avatkozik bele!
 Megtettem kérését és Louisék mellet foglaltam helyet.
 - Na és most azt parancsolom, hogy beszélgessetek! - emelte égbe a kezét, mintha valami megváltó lenne.
 - Jó éjt! - állt föl Olívia és indult a lépcső felé.
 - Hey, teljesítsd a kérésemet! - szólt utána.
 Oli megfordult Niall-lel szembe és magyarázni kezdett.
 - Mondtam neki,  hogy jó éjt. Ez beszélgetésnek számít, szóval én fekszem! - és már el is tűnt a fal mögött.
 - Húha Niall, ütős terv volt, most mindent megoldottál! - gratulált neki Louis.
 - Legalább próbálkoztam. - rángatta meg a vállát.
 - Niall, majd megoldom a saját problémáimat. -világosítottam föl még mielőtt egy újabb tervet szőnek ki.
 Perriéket már nem voltam hajlandó megvárni, így én is az emeletet céloztam meg. Ledőltem a szivacsra és betakarózva próbáltam alvásra kényszeríteni magamat, nem sok sikerrel. Olívia járt a fejemben - mégis ki más -, nem csodálom, hogy nem akar egy ilyen szerencsétlennel kibékülni aki elrontja az életét egy kis tévedéssel. Talán az lenne a legjobb ha összepakolnék és hazamennék innen?

2013. november 24., vasárnap

Hírek

 Sziasztok kedves olvasók!:) Sajnálom, hogy eltűntem egy időre csak kicsit elvoltam havazva a sulival és a blogokkal, illetve ihlet hiányba szenvedek! De a rész íródik csak nehezen! Emellett indultam egy novella szerű versenyen, amit úgy terveztem, hogy pénteken elkezdem írni, de olyan hihetetlenül nagyon jó kedvem volt - és amilyen kategóriát választottam az elég depis -, hogy inkább hozzá se kezdtem, de ha kész lesz és vége a versenynek, megfogom veletek osztani!:))
 Még valami lenne, de ez nem bloggal kapcsolatos. Szóval, ma néztem meg 'Az éhező viadala' második részét a 'Futótűzet' és valami hihetetlenül, de fantasztikusan felül múlta az első rész! Szerintem érdemes megnézni!;)
 + még várható design átalakítás a blogon!:))
 Na én ennyi lennék mára.
Rose X

2013. november 10., vasárnap

31.rész

Hello, szia, pisztácia!:'D Képzeljétek, van egy jó hírem!:D Mivel gerinc ferdülésem van és korzettet is hordók - mily meglepő - a tesi órák alól fel vagyok mentve és a tesi tanárom azt mondta, hogy a felmentetteknek föl kell menniük a könyvtárba. Na de a könyvtárba szinte semmit nem lehet csinálni, de én rájöttem, hogy tudom írni a blogoknak az új részét - kész csoda erre egy hét kellet nekem, hogy kipattanjon minden a fejemből - szóval hétvégente tuti, hogy lesznek részek és ha már előbb megleszek az egyikkel akkor aznap kiteszem, szóval most imádom a tesi tanáromat!:DD Hát csak ennyi lenne a hír, de itt az új rész!:D Most egy kicsikét megismerhetitek Olívia barátait akikről eddig csak egy-két szót említettem. Jó olvasást!
Rose X

 Valamiért a hét eleje nagyon lassan indult el, míg a hét közepétől száguldani kezdett. Péntek van. A csengő felszabadító hangja szólalt meg a kis hangszóróból ami az ajtó fölött helyezkedik el. A padtársammal összenézve mosolyogtunk egymásra, hisz már hétfő óta várjuk ezt a napot. Gyorsan összepakoltuk a felszerelésünket az iskolatáskánkba és mikor mind a ketten indulásra készen álltunk, elköszönve a tanártól kisétáltunk a teremből, majd pár szinttel lejjebb az iskolából. Hatodik óra után már csak pár velem egy évfolyamon járó iskolatársam szabadult ki az iskola falai közül, bár voltak olyan diákok is akik csak azért vártak egy órát, hogy a barátaikat láthassák, de olyanok is voltak akik már iskolatáska nélkül csücsültek az iskola előtt, vagy a buszmegállóban. Általában ilyenkor én is ott várom a buszomat, de most kivételes alkalomból a legjobb barátnőimmel gyaloglók hazafelé, mert az egyikőjüknél pizsi party lesz. Mielőtt még oda mentünk volna előbb hozzám ugrottunk be, mivel nem voltam hajlandó egész nap cipelni a másnapi cuccomat. Mikor végre megérkeztünk hozzájuk először megebédeltünk, majd a barátnőm szobájába felbaktatva a szokásos 'sötétesdit' kezdtük el játszani. Isten igazából a szem bekötős a játék eredeti neve, de ők inkább átnevezték erre, nem tudom miért, de ha nekik így jó! Persze egyértelműen én nekem volt legtöbbször bekötve a szemem mivel én nem tudok halkan levegőt venni és ezek a kis szobában mindig megtalálnak, de én órákig kereshettem őket az amúgy tényleg kicsi szobában, bár egyszer kirohantak a szobából én meg a szobában köröztem 10 percig és közben a levegőhöz beszéltem, hogy "nem hiszen el hol lehetek?" meg "héj a lyukba nem ér bújni!", mivel a barátnőm a falba fúrt lukban alszik, de ez most nem
teljesen lényeg. Mikor már én meguntam a játékot - hiszen minden második körben én voltam az akinek a szemfedőjére került a kendő - a wii elé települtünk és táncolni kezdtünk, majd Mario kart került be a gépbe. Ezek után még teniszezni is kezdtünk és mikor a barátnőm apukája hazaért és benyitott hozzánk megemlítette a 'kellemes' illatunkat.
 - Fú de behagymásítottatok! - kezdte rázni a kezét az orra előtt.
 Ezen csak nevetni kezdtünk és gyorsan a szobában lévő két ablakot kinyitottuk, majd tovább folytatunk bowlinggal a kis versenyzést. A játék közben eszembe jutott, hogy Harryékkel milyen jól elvoltunk azon a napon, de én főleg Harryvel, feltörtek belőlem az emlékek sorozata, Harry illata, érintése, tekintette és ezek után a gurításaim csak romlottak addig amíg én kerültem az utolsó helyre és a játéknak nem lett vége. De amikor annak vége lett a tudatomig eljutott, hogy holnap fognak érkezni hozzánk és én holnap tényleg találkozni fogok vele, látni fogom őt és egy pár napig egy fedél alatt leszek vele összezárva. Nem dicsekedésből, de nagy házunk van, bár ha ők nálunk vannak hirtelen kicsi lesz és nincs hova bújni a problémák elől, a mezőn pedig nem tölthettem le az egész életemet.
 A lányok észre vették, hogy valami nincs rendben velem és erre rá is kérdeztek, de én csak a fáradtságra kentem mindent ami egy kicsit igaz is volt. 8 órakor leültünk vacsorázni ami biztos finom lehetett csak én egy falatot se kívántam belőle, elment szinte mindentől a kedvem.
 A vacsi után én kezdtem meg a fürdést és a hideg zuhany valamennyire eltüntette a másnapi gondjaimat, így valamennyire újra a mának éltem és nem a holnapom rágódtam. Amikor mindenki végzett a fürdő szobai teendőivel ismét bezártuk magunkat a szobába és sötétesdit kezdtünk újra játszani. Hajnali kettőkor meguntuk a kis szobát, ezért a kertbe mentünk ki ahol a legőrültebb játékokkal játszottunk. Szépen lassan - hajnali 5 körül - álmosan, de annál hangosabban botorkáltunk fel a lépcsőn és ahogy betakaróztunk már mindenkit elnyomott a mély álom.

 Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtünk. Anya hívott.
 - Szia! - szóltam bele a rekedt álmos hangomon és egy ásítást is elengedtem a mondat végén.
 - Szia! Még csak most keltél, én már itt vagyok a ház előtt! - ahogy ez ki mondta, kipattantak az összeragadt szemeim és egy órást keresve a szobába kíváncsiskodtam a pontos idő után. Fél tizenkettő?
 - Úr isten! Már ennyi az idő?! - szemeim majdnem kiestek a padlóra annyira kinyitottam őket a csodálkozástól. - Mindjárt összeszedem magamat és lemegyek! - bújtam ki a meleg takaró alól és letettem a telefont. - Lányok anya már itt van értem!
 - Persze! - fordult a másik oldalára Adri.
 - Ha nem hiszed nézz ki az ablakon! - húztam fel a rolót és a hirtelen erős fény forrása padlóra terített és perceken keresztül csal foltokat láttam.
 Amennyire csak gyorsan tudtam összepakoltam az össze holmimat és lerohantam a lépcsőn barátnőimmel a nyomomban.
 - Jó reggelt hétalvók! - köszöntött Adri anyukája. - Mi van már érted itt is vannak? - kérdezte már az előszoba ajtajából.
 - Aha. - bólintottam még mellé és a kabátomért nyúltam.
 Mikor azt fölvettem gyorsan megöleltem az összes bolondot és kimentem az ajtón. Anyának köszöntem a kocsiban és meg se várva, hogy bekössem magamat, indultunk haza.
 - És milyen volt, mit csináltatok? - kíváncsiskodott mint mindig.
 - Sötétesztünk, mint mindig és még kint is játszottunk, ja meg a wii-vel is játszottunk. - nehezen szedtem össze a gondolataimat, mert egy álmos voltam, kettő már most aggódni kezdtem a Harryvel való találkozáson. Az egy héttel ez előtti kérdések újra ellepték az agyamat és ugyan úgy válaszolatlanul bolyongtak körbe-körbe oda bent. Valamelyiken több ideig eltöprengtem és volt amin gyorsan tovább ugrottam. Nem tudom meddig töprenghettem mind ezen, de mikor föleszméltem már a szobámban ültem és a telefonomban Harry üzeneteit olvasgattam, anya térített vissza a valóságba.
 - Olívia! Te még nem csináltál rendet? Hamarosan itt lesznek a vendégek és most fogunk ebédelni! Mit csináltál azóta amióta haza hoztalak? - lepet el mindennel.
 - Hát... - kerestem valami elfogatható érvet, de semmi. -, semmit.
 - Két és fél órán keresztül ültél itt a szobádban és a telefonodat nyomkodtad? - atya-gatya ennyi idő telt el?
 Erre csak bólintani tudtam.
 - Jaj, ne csináld ezt! És a házi, azt majd mikor akarod megírni? - anya most komolyan?
 - Azt is majd megfogom csinálni, nyugi! - álltam föl és rendet kezdtem tenni.
 - Ne most kezdj el rendet csinálni, most ebédelünk, majd utána csinálhatod! - és a mondat végén kiment a szobából.
 Egy ideges levegő kifújás után utána mentem a konyhába. Már nagyon éhes voltam, hisz tegnap este óta semmi nem csúszott le a torkomon ami tápláléknak nevezhető. Két tányér leves és egy nagyobb adag rántott husi után, teli hassal cammogtam föl a szobámba. Ablakot nyitottam hisz a hideg, borzalmas tél után, csodás tavaszi idő járás volt oda kint. Zenét kapcsolva elkezdtem a rend rakás, ami csak abból állt, hogy mindent elsüllyesztettem a szekrényembe, azután pedig a tanulással próbálkoztam, de nem sikerült koncentráljak a leckékre. Eszem helyét Harry foglalta el és az a találkozás amit végtelen módszerrel lejátszottam már az agyamban. Tenyereim izzadni kezdtek, ahogy minden gondolatom ráállt a témára, hiszen feladtam a küzdelmet ellene. Éreztem ahogy elönt a forróság és a hajam is idegesített így felfogtam a fejem tetejére, szívem egyre gyorsabban vert és már a homlokom is gyöngyöződött az izzadság cseppektől, már attól, hogy ezen gondolkoztam.
 Újra eszembe jutott minden pillanat amit vele töltöttem, minden kis részlet ami szinte a legfontosabbak számomra. A hangja búgása, selymes érintése - amitől kiráz a hideg -, mély zöld tekintette és az a mosoly ami leírhatatlanul tökéletes és felejthetetlen. Hiányzott. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon, de gyorsan oda nyúltam érte és letöröltem azt. ''Ilyen fiúért nem érdemes sírni!' - mondtam magamban.
 Megráztam a fejemet és közben összeszorítottam a szemeimet, reménykedve, hogy kitudom rázni a gondolatokat amik az előbb foglalták el a fejemet.
 -Na jó, tanuljunk verset! - kaptam az irodalom könyvemért.
 Magam elé téve egy határozott mozdulattal kinyitottam egy 'töréspontnál' a könyvet. Egyből egy soron akadt meg a szemem: "Hiányod átjár, mint húzat a házon". Juhász Gyula versére ismerve gyorsan becsuktam a könyvet és eldobtam magam elől, az hangosan jelezte a földre érkezését és tisztán ki lehetett belőle venni, hogy a parkettán csúszott addig amíg valamelyik szőnyeg nem állt az útjában. Nagyon nyeltem miközben arra az egy pillanatra lehunytam szemeimet, majd egy nagy levegő vétellel kinyitottam azokat és egy gyors döntést hozva. leindultam a konyhába. A teás bögrémért nyúltam és inni kezdtem, mint aki már három napja nem ivott volna. Több bögre tea csusszant már le a torkomon - és most épp egyel küzdöttem - amikor a testvérem kiabált le.
 - Itt vannak!
 A torkomon lévő nagy kortyot félre nyeltem, úgy hogy köhögésem közben a szemeim bekönnyeztek és a pultba kellet kapaszkodjak, hogy ne essek ott össze. Fulladozásom közben még anya szólt nekem, hogy ha kopognak nyissak ajtót, mivel ő épp teregeti a ruhákat a túl oldalon, a testvérem pedig körmöt fest. Persze, mindent nekem kell csináljak! Még mindig görcsösen kapaszkodva fulladoztam, de szerencsére nem kopogtattak az ajtókon. Kezeim újra izzadni kezdtem, amitől egyre lejjebb csúsztam a föld felé. Köhögésem enyhült és a könnyeim is felszívódtak, így egyre tisztábban láttam a körülöttem történő dolgokat. Nagy nehezen az ajtó elé mentem és vártam, hogy mikor kopognak rajta. Mély levegőket vettem amíg nem hallottam a várt a hangot, de mikor az is elérkezett, csúszós kezemmel a kulcshoz nyúltam és nagy nehezen, de sikerült kinyitnom az ajtót ahol a vendégeink jöttek be.

2013. november 1., péntek

30.rész

Sziasztok!:') Hú ha, megérkezett a 30-dik rész!:DD Számomra szinte hihetetlen, nektek nem? Hát én még mikor elkezdtem a blogolást izgatottan vártam ennek a következményét. Emlékszem mikor az első kritikámra vártam és a barátnőmnek meséltem, hogy mekkora idióta vagyok, így csak el fog menni a kedvem az egésztől, de nem! Sokkal több kedvem lett hozzá mivel csak a blog külsejét húzták le - nem is csodálom -, de az is már régen volt! Sok reményt tápláltak belém és ez azóta se fogyott ki!:D Ja és még valami: 15 rendszeres olvasó!:DDD Köszönöm, köszönöm, köszönöm!<3<3<3 Na jól van véget ért a mese délután, inkább hagylak olvasni benneteket!;)
Rose X


 Teljes koncentrációmat a képernyőnek szenteltem, mivel holtversenyben álltam a mellettem lévő ellenfelemmel. Szinte már mind a ketten vért izzadtunk karjainkból, lábainkból, hogy győzelem ízét érezhessük. Nem volt sok hátra, így minden tőlem telhetőt bele kellet adjak, hogy az ellenfelemet vesztesként láthassam. Én már ismertem a játékok és tudtam, hogy mi fog következni, ez előny is lehetett számomra, de ugyan úgy hátrány is! Már csak pár lépés és...
 A zene véget ért mi pedig a fáradságtól összeesve bámultuk árgus szemekkel a képernyőt. Ahogy a csillagok egyszerre gyűltek mindkettőnknek az összeszámolásnál, úgy nőtt mind kettőnkben az izgalom, vajon kigyőzött? Ahogy láttam, hogy megáll az egyik számláló kerek szemekkel néztem a másikra ami még mindig számolt, de hirtelen megállt és a korona megjelent fölötte, gyorsan megnéztem a szerencsés játékos nevét és mikor megbizonyosodtam róla, hogy az ismerős név szerepel ott, megújult erővel ugrottam föl győzelmi táncot járni.
 - Na ki a király? Olívia! - ráztam a csípőmet jobbra-balra mint valami szerencsétlen és közben a tengelyem körül is forogni kezdtem. - Ez az, én kapom azt a süti! - örvendeztem magamnak.
 Niall fáradtan állt föl a földről, majd szomorúan nézte végig ahogy az utolsó cookies a számban landolt.
 - Hm, de finom! - szórakoztam még vele.
 - Ez nem ér! - szólalt meg.
 - Mi nem ér? - kérdezte Louis tőle.
 - Miért kell itt álljak és nézzem őt ahogy felfalja azt a finomságot, nem így volt megbeszélve! - hozta föl a problémáit.
 - De Niall ezeket a szabályokat pont te hoztad be! Sajnálom, de nem tehetsz arról, hogy nincs tánc tehetséget. - tette a vállára a kezét Zayn.
 - Mi is veszünk ilyet! - morgott egyet az orra alá.
 - Just dance 3! Csak, hogy ne hogy rosszat vegyetek! - mosolyogtam rá és közben reklámként mutogattam a CD dobozát.
 Niall kinyújtotta rám a nyelvét, mint valami sértődött óvodás, de én ezen csak nevetni kezdtem. Hirtelen felcsillantak a szemei és valamit nagyon el kezdett nézni mögöttem. Furcsállva néztem hátra és mikor megbizonyosodtam, hogy nincs semmi érdekes ami mögöttem lenne, visszafordultam, de addigra a szőkeség csikizni kezdett.
 - Ne Niall! - próbáltam a kezeit eltávolítani a hasamról, de valahogy mindig ügyesebb volt nálam. - Srácok segítsetek! - kiabáltam segítségért.
 Mikorra a fiúk ideértek én már a földön fetrengtem és Niall elől próbáltam elgurulni, több-kevesebb sikerrel. A 'segítőim' valamin nagyon elkezdtek nevetni, így csak fölöslegesen jöttek vissza nekem segíteni. Menekülésem közben próbáltam rájuk szólni, hogy ide jövetelük ne legyen fölösleges számomra.
 - Se..segítsetek már! - nyögtem ki nevetés közben.
 - De olyan viccesen nevetsz! - röhögött Zayn.
 Hogy eddig miért nem esett le?! Ezen szinte mindenki nevetni szokott.
 - Basszus Niall mindjárt bepisilek! - még mindig a menekülős technikát választottam. - Ne már! Most komolyan beszéllek! - visítoztam.
 - Persze, persze! - csikizett tovább a bordáimnál.
 - Liam, segítsetek! - próbáltam feléjük kúszni, de Niall mindig visszahúzott.
 A következő visszarántásnál hanyatt fordultam és Niall kezeit próbáltam lefogni, de ez csak egy-két másodpercre sikerül, ebben sosem voltam jó, túl kicsik a kezeim. Mikor ezt a technikát is a 'szemétbe dobtam' a "szemet, szemért" elvet használtam amit itt csak annyit jelentett, hogy visszacsikizem Niallt. Ahogy egyből hozzáértem kezei elhúzódtak és ő is a földön kötött ki. Kihasználva a helyzetet felültem és csikiztem tovább, hol a bordáinál, hol a hasánál, esetleg a '7 fogásnál' ismert technikát is alkalmaztam néha-néha. Niall próbált visszacsikizni, de akkor mindig elhúzódtam egy kicsit tőle, hogy tovább folytassam a tervemet. Amikor már láttam rajta, hogy teljesen kikészült abbahagytam a bosszúhadjáratomat és felállva a földről ott hagytam őt, bementem a konyhába egy kis folyadékért az előbbi visításom miatt kiszáradt torkomnak. Jól esett, mint az elismerés, amit Liamtől kaptam.
 - Látod, nem is kellet a segítségünk! - csapta a vállamra a nagy tenyerét. - Amúgy itt a korzetted, hogy megvédjen. - adta át a műanyagot.
 Elvettem tőle és gyorsan magamra kaptam mielőtt Niall ismét letámadna.
 - Kérsz valamit inni? - kérdeztem tőle miután becsatoltam a fűzőmet.
 - Igen, azt megköszönném. - bólintott egyet és én már fordultam is meg a szekrény felé ahonnan egy szimpatikus poharat leemelve töltöttem neki a kívánt szörpiből. Egy levegő vétellel eltüntette az egészet és az asztalra téve a poharat, újra egymás tekintetét fürkésztük.
 - Szerinted most mennyire sértettem meg Niall egoját? - törtem meg a kis csendet.
 - Túl fogja élni, hidd el! - tette két kezét a vállaimra.
Kicsit felnevettem, de utána mentünk is vissza a tömbiek társaságát keresve. A nappaliban leltünk közéjük és mikor helyet foglaltam Niall mellett éreztem szúrós tekintetét magamon. Sunyin oda fordítottam a fejemet és pár másodperc után egyszerre nevettük el magunkat a másik arc kifejezésén. A srácok csak értetlenül néztek ránk, de mi magyarázat nélkül csak tovább folytattuk a vihorászást. A nevetésünkre a testvérem is megjelent és a maradék fél órát kihasználva beszélgettünk amiről csak tudtunk.
 Az a bizonyos fél óra hamar elszállt és a fiúktól szomorú búcsút véve integettünk az elhaladó taxinak, amiben az a négy csodálatos fiú indult haza.

2013. október 29., kedd

Segítség!

 Sziasztok!:D Indultam egy fejléc versenyen, mert ki akarom próbálni magamat, hogy mennyire vagyok jó benne. Na szóval két kategóriában indultam, de az egyikben nem tudom eldönteni, hogy melyiket küldjem el, kérlek segítsetek. Itt vannak a fejlécek.:) Amúgy hogy tetszenek?:D
Rose X

Hideg színek

Pasztel ( ez legyen?)

Pasztel (vagy ez?)
Kérlek szavazatok!!!

2013. október 23., szerda

29.rész

Elnézést, elnézést, elnézést!! Tényleg nagyon sajnálom, hogy hétvégén nem hoztam olvasni valót, de most itt a friss! Jó olvasást,
Rose X

Olívia szemszöge

 Reggel Niall volt az ébresztőm. A vállamnál fogva ráncigált és közben a nevemet ismételte egymás után.
 - Olívia! Olívia! Kelj már föl! Oli!
 Morogtam egy sort és közben próbáltam magamról lerázni a kezeit, de túl erős volt a szorítása.
 - Oli, valamit mutatni szeretnénk neked! - ébresztgettet tovább.
 - Jó-jó, majd később! - tartottam csukva a szememet.
 - Csikizd meg! - hallottam Zayn hangját.
 - Mégis hogyan? - Niall kérdezte és hangjában egy kis felháborodás is volt.
 - Ott a lyuk az oldalán! - Louis világosította föl.
 Mikor meg hallottam azt az egy szót egyből kinyitott szemekkel ültem az ágyamon és közben mondtam is, hogy 'Ébren vagyok!', de evvel a produkciómmal sikeresen lefejeltem Niallt.
 Mind a ketten sziszegni kezdtünk a fájdalom miatt és a friss érzékeny területhez kaptunk.
 - Na jó, most már tényleg fent vagyok! - fogtam a sajgó fejemet. - Mi olyan sürgős, hogy nem tudtátok megvárni azt amíg felkeljek? - szálltam ki az ágyból.
 - Ezt nézd! - mutatott a gépem képernyőjére Liam.
 - Hogyan kapcsoltátok be? - lepődtem meg hisz le van jelszavazva.
 - Anyukád beírta a jelszót, de most nem ez a lényeg! Nézd inkább a cikket! - mutogatott Louis.
 De jó, cserélhetem le valami újra! Nagyot sóhajtva lehajoltam az asztalhoz és rávettem magamat, hogy elolvassam a szalag címet.

 "Taylor Swift és Harry Styles románcának vége?"

Több se kellet, egyből felálltam és menekülni próbáltam a gépem elől, pontosabban a cikk elől.
 - Nem, nem! Olívia olvasd el! - utasított Liam.
 - De nem érdekel! - néztem fel rá.
 - Szinte csak a címet olvastad el, abból még semmi sem derül ki! - Zayn győzködött.
 - A címben benne van a lényeg! Szakítottak és? - tettem szét a két kezem.
 - Olvas tovább és rájössz! - fordított vissza Louis a gép felé.
 Nagyot sóhajtottam, majd tovább folytattam az olvasást.

 A friss párosunk (Taylor és Harry) románca véget ért? Taylor egyedül látták haza menni Virgin-szigetekről nem éppen a legjobb kedvében. A románc végét azt is bizonyítja, hogy a szállásukon törött tárgyakat találtak miután Harry kihívta a takarítókat és ezek után a bárban töltötte a nap maradék részét. Ma reggel ő is elhagyta a szigetet, de Anglia helyet Sir Richard Branson magánszigetén ért földet. Szemtanúk szerint Harry ott is helyett talált a bárpult mellett és jelen percekben is ott tölti idejét.

 Taylor szóvivője már megerősítette, hogy a kapcsolatnak vége, de kitudja mit hozz a jövő?

 

 Mikor kiegyenesedtem egyből a telefonomra kaptam a tekintetemet. Szóval Harry ezért akart tegnap beszélni velem és a második üzenete pedig már azért volt értelmetlen, mert teljesen lerészegedett. Döbbenten néztem a tárgyat ami épp rezegni kezdett. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér, mert lehet hogy ő hív, de mikor Niall oda adta a kezembe, megnyugodtam, bár még mindig gyorsabban vert a szívem, mint ahogyan kelet volna neki.
 - Szia! - vettem föl a telefont.
 - Szia kicsim! Minden rendben, hogy vagy? - kérdezte apa.
 - Öhm jól, csak nem rég keltem és még kicsit kómás vagyok! - próbáltam lerázni.
 - Ó, én keltettelek? Sajnálom csak most van egy kis szabadidőm beszélgetni és gondoltam felhívlak.
 - Nem, nem keltettél csak tényleg pár perce keltem.
 - Gépezel? - kérdezte.
 - Hát, végül is igen. - jutott eszembe a cikk.
 - Akkor ne zavarjalak? - húzta az időt.
 - Majd később hívj vissza oké? - nem akartam lerázni, de ez most pont nem az az időpont volt amikor traccspartizhatunk volna.
 - Oké este felé hívlak. Szia és hiányzol!
 - Te is nekem szia! - gyorsan kinyomtam a telefont.
Visszafordultam Niallék felé akik még mindig a gép előtt álldogáltak. Épp mikor mögéjük értem már toltak is a gép elé. Jaj, egy újabb cikk.
 - Ezt is olvasd el! - utasított Zayn.
 A következő cikkben is róluk volt szó amiben már megerősítették, hogy a románcnak tényleg vége. Harryről is volt pár szó, hogy most épp az egyik bárt fogyasztja éppen ki és közben valami lányról beszél, biztos látott valakit a szigeten és azért szakítottak! A cikk olvasását az újabb telefon csörgés zavarta meg.
 Harry neve villogott a képernyőn. A telefont eldobtam az asztalra, mintha valami fertőző dolog lenne. A srácok meglepődve néztek rám és mikor látták, hogy leakarom tenni Louis elvette onnan és felvette.
 - Szia Harry.
 - Lou? - hallottam meg a hangját amitől már majdnem összeestem. - Olívia hol van? - nem volt magánál, biztos a sok pia.
 - Itt van mellettem. - válaszolt neki.
 Gyorsan megfordultam és próbáltam valahogyan elmutogatni neki, hogy 'Nem, ez nem igaz, tagad le!'. De Louis nem tett az ügy érdekében, inkább tovább feszítette a húrt nálam.
 - Nagyon akar veled beszélni, adjam?
 'Nem valószínűleg azért hívott engem, mert az anyukájával akar beszélni!' - gondolkodtam. Próbáltam elmenekülni, de Liam lefogott és ott tartott a telefon közelében. Louis kihangosította a készüléket és beszédre késztetett. A fejemet rázni kezdtem tiltakozás képen.
 - Haló! - szólt bele Harry és az 'ó' egy kicsit elhúzta.
 Eszembe jutott amikor én hívtam őt, de nem mertem beleszólni a készülékbe, mert attól féltem, hogy nem ő az, pedig ő volt.
 - Olívia?! Oli? - itt is elhúzta az 'i'-t.
 Próbáltam ellenállni a kísértésnek, de nem sikerült.
 - Ha ilyen állapotban vagy nem beszélek veled! - jött ki a számon.
 A srácok csak összehúzott szemöldökkel néztek rám, hogy mégis hogy mondhattam ilyet neki.
 - Hiányzott a hangod! - nem törődött kijelentésemmel.
 Próbáltam ismét szabadulni, de nem ment, Liam túl erős.
 - De most komolyan srácok! - próbáltam szabadulni. - Ha most mégis beszélni próbálnék vele másnap már úgy se emlékezne rá, mert annyira részeg, hogy szerintem az előző percekre sem emlékszik! - adtam ki mindent magamból és közben nem törődtem a vonal túlvégén lévő személlyel. - Sajnálom Harry, de ha beszélni akarsz velem akkor józanon és szemtől szembe, nem pedig telefonon.
 A srácok annyira ledöbbentek, vagy talán megértettek, hogy Liam elengedett én pedig végre kiszabadultam a fogságából.
 - Most ha megbocsájtotok, fogy a pénzem. - kikaptam Louis kezéből a telefonomat és befejeztem a hívást. - Lementem enni. - hagytam ott őket.
 - Én mondtam hogy először enni kéne hagyni! - hallottam Niallt még a lépcső fordulóból.
 Isten igazából nem a kaján múlt volna ez az egész. Szerintem teljesen igazam volt abban, hogy ez nem telefon téma és ha komolyan akar velem beszélni Harry akkor nem részegen fogja azt megtenni. Srácokkal most meg nem tudom mi van, mintha szívtak volna valamit!
 Lent anya melegszendviccsel készült nekünk, szerencsére mikor oda értem pont kész volt a finomság.
 - Jó reggelt! A fiúk hol vannak? - kereste a szemével őket.
 - Még fönt, szerintem hamarosan lejönnek ők is. - vettem el egyet a tányéromra.
 A finomság mellé paradicsomot és uborkát is ettem hiszen így volt tökéletes. Én a ketchupot nem szeretem, se a majonézt és még a mustárt se, ja igen vannak fura dolgaim. Hamarosan Niall is megjelent és utána a többi fiú is. Próbáltam kerülni a szemkontaktust az előbbi tettük miatt, így nem láttam ki foglal helyet a mellettem lévő széken. A szótlan reggeli után fölmentem a szobába és az ágyam szélén helyet foglalva gondolkodni kezdtem.
 Nem vagyok boldog. Lehet hogy Harry és Taylor szakítottak, de ettől még nem oldódtak meg a dolgok. Harry attól még számomra ugyan olyan fiú aki ha meglát egy neki tetsző lány utána megy és megszerzi és ez ugyan így történik a következő lánnyal is, nem törődik az előzővel csak szépen lecseréli és számára megy tovább az élet, míg az előző lány utána sírdogál és keres új értelmet az életének. Ha pedig az egyik ilyen 'szerencsés' lány nem óhajt Harry legújabb barátnőjének lenni, a fiú nem totojázik, keress tovább míg nem lel valami újra. Sajnos nem értem, hogy ez számára miért okoz boldogságot, hisz hogyha már arra nem gondol, hogy az a szegény lány az össze szavát elhitte - amit ő csak felelőtlenül ejtett ki az ajkai közt -, legalább arra gondolna, hogy evvel végül is nem ér el semmit, de semmit! Nem tudja meg mi az amikor mind a ketten kimutatják a másiknak, hogy őt tényleg szeretem és vigyázok rá addig amíg az idő el nem veszi tőlem, vagy még akár azon is túl, hogy milyen érzés amikor megtalálod az igaz szerelmet és végre nem érzed magadat elveszettnek a nagy világ hisz megtaláltad az akit mindig is neked lett teremtve, a nagy Ő-t. Akinek mindig önmagamat adhatom és nem kel féljek attól, hogy elutasít amiért én más vagyok.
 Igen, már többször elgondolkoztam ezen az egészen és nem csak Harry miatt. Ahogy az utcán sétálok és látom ahogy a szerelmes párok egymáshoz bújva élvezik az együtt töltött pillanatokat és másra nem gondolva keresnek újakat, vagy amikor az esőben állva lehelnek egymás ajkára őszintébbnél őszintébb csókokat, vagy amikor csak egymás szemébe néznek és megtalálják a teljes harmóniát, a megnyugvást, valahogy rám jön ez a hiány érzett és ezen kezdek el gondolkodni egymagamban.
 Harryben én is reménykedtem, reménykedtem hogy majd megkaphatom tőle ezt a hiányt, de mindig is ott számomra a félelem ami visszataszított ettől. Féltem a megbánástól, a megalázástól, a csalódástól és a felejtéstől, szerencsére nem hiába.
 A gondolataim közül Zayn zavart meg ahogy leült mellém és az egyik kezét a combomra helyezte. Felegyenesedtem, hogy szemébe tudjak nézni és mikor megláttam mogyoróbarna szemeit lehetett benne látni azt a fényt amit semmivel nem lehet összetéveszteni, amit Perrie hozott elő neki. Szemeiben nem csak ezt lehetett felfedezni, hanem a megbánást is és egy kis sajnálatot is.
 Kérdőn néztem rá és fel nem tett kérdésemre választ is kaptam.
 - Valamit el kel hogy mondjak, de kérlek ne haragudj meg rám.
 - Mond csak bármi legyen. - fordultam jobban felé.
 - Tudod mielőtt Harry és Taylor összejöttek volna - nevek hallatán elment a kedvem a beszélgetéstől, de a téma ellenére minden erőmet összeszedtem és próbáltam rá figyelni. - először Taylor engem vett célba.
 - Ezt hogy érted? - vontam fel szemöldökeimet és próbáltam visszajátszani az előbb elhangzottakat. 'Taylor engem vett célba.' - Már mint úgy? - a megvilágosodás sokkjában értelmesebb mondat nem csúszott ki a számon.
 Bólintott egyet válaszul és folytatta a történetét.
 - Szerencsére hamar felfogta, hogy nekem számomra nincs fontosabb személy a barátnőmnél, így a következő emberhez ment aki épp Harry volt. - szóval nem csak a fiúk lehetnek ilyenek.
 - És miért nem szóltál Harrynek erről? - kérdeztem tőle mivel sajnálni kezdtem a fiút.
 - Próbáltam, de Harryvel nem lehetett beszélni. - rázta a fejét jobbra-balra visszaemlékezve az egészre.
 - És most már tudja? - félve kérdeztem meg tőle.
 - Nem, de szerintem nem is fogom elmondani neki, csak magát hibáztatná ahogy most is teszi és..- nem bírta befejezni, Niall rontott be.
 - Ó gyerekek én tele ettem magamat evvel a finom meleg szendviccsel! - helyezte kezeit a hasára és elballagott a gurulós székemig ahol helyett is foglalt. - Miről maradtam le? - nézett ránk megújult erővel.
 Nem szóltam semmit inkább Zaynre hagytam a válasz adást.
 - Erről-arról. - intézte el egyszerű válasszal.
 - Na és ma mit csinálunk? - csillantak fel Niall szemei.
 - Pakolnunk kel, de utána bármit. - állt föl Zayn és a bőröndje felé vette az irányt.
 Niall öröm kedve elszállt a pakolás hallatán, de szemei hamar felcsillantak.
 - Utána menjünk le a Wii-vel játszani! - pattant ki a székből.
 - Rendben! Amíg ti pakoltok én összeszedem magamat és utána ha mindenki végzett mehetünk játszani! - én is felugrottam a helyemről és a szekrényemből kiválasztva valami kényelmeset indultam meg a fürdő szobába.

2013. október 15., kedd

28.rész

Hello belló pókháló! Mi a dörgés, spidergés?:D És igen, itt az új rész! De kivételes alkalom! Ezt most csak azért tettem ki, mert az előző résszel 3 hétig késtem és gondoltam, ha már úgy is készen van ez a nyúlfaroknyi részecske meg is osztom veletek! (Na ugye, hogy nem vagyok gonosz?)
Jó olvasást,
Rose X

Harry szemszöge


 A szobában körül nézve újra végig zajlott a fejemben az előző percek. Semelyikünk se beszélt szépen a másikkal, de mégis mind a ketten megérdemeltük azokat a szavakat. Bár a földön fekvő párnák és tárgyak amik épp a kezünk be akadtak, nem érdemelték meg, hogy oda kerüljenek ahol épp helyezkednek, de mind a kettőnknek le kellet vezetni valahogyan a düht.
 Egy párnát megfogva vissza dobtam az ágyra, majd a többivel is hasonlóképpen tettem. A törött tárgyakkal nagyon nem tudtam mit tenni, ezért a recepciót hívtam segítségül. Addig a pár percig amik azok fölértek a lakosztályba Olinak írtam egy sms-t.
 'Beszélnünk kell, kérlek! Harry xx'
 Még mindig reménykedtem benne, hogy reagálni fog levelemre, de legbelül tudtam az igazat, nem fog. A takarító bringád mikor megjelent mosolygós arcukból hirtelen meglepet és ijedt is lett. Csodálkozva néztek rám, majd a földön lévő dolgokra. Nem akartak hinni a szemüknek, pedig én egy kis rendet is raktam jöttük előtt. Mikor már szóhoz is tudtak jutni megkérték, hogy ameddig visszaállítják az eredeti kinézetre a lakosztályt, addig szíveskedjek elhagyni azt.
 A pénztárcámat és a telefonomat fölkapva, a szálloda bárját céloztam meg. Ott egy erősebb italt választva leültem egy szimpatikusabb helyre és a telefonomon kapott sms-t néztem meg. Reménykedtem benne, hogy Olívia az, de hiába minden reménnyel, csak Zayn küldött egy videót nekem, avval a kis szögek részlettel 'Ma ilyen volt'. A videót elindítva rögtön a lány jelent meg a képernyőn. Szívem kicsit összeszorult mikor láttam milyen boldog és nem attól, mert én ott vagyok neki, hanem mert más tette boldoggá és ez fájt. Más részről jó volt tudni, hogy végre vidám és egészséges. Nevetése megmosolyogtatta a szívemet, lelkemet és a mindig piros arcától hiányom lett. Sajnos a videó leállt egy idő után és üresség tátongott bennem. Borzasztóan hiányzott. Most azonnal mellette akartam lenni, de tudtam avval csak mindent tönkre tennék. Nem találtam más utat, egy régi barátot felhíva próbáltam a problémáimat megoldani.

Olívia szemszöge


 Minden hálám a srácoknak, hogy elterelték az összes gondolatomat ami csak róla kavargó a fejemben, de este felé kaptam tőle egy újabb sms-t 'Beszélnünk kell, kérlek! Harry xx'.
 Remélem egyszer fel fogja fogni, hogy már nem érdekel bármit is akar tőlem.
 Este mikor már a srácok elaludtak nekem minden álom kiment a szememből. Csak Harry járt a fejemben. Mi lehet vele, bocsánat velük? Mit csinálhatnak azon a szigeten? Biztos jól érzik magukat, hisz ők a tökéletes pár, de akkor miért írta Harry azt az sms-t? Válaszoljak neki, vagy inkább nem kéne? Tényleg, hány óra van most náluk?
 Negyed óra vacillálás után twitteren írtam Harrynek.
 'Mi lenne olyan fontos?' - mielőtt még elküldtem volna neki akkor is gondolkoztam azon, hogy megtegyem-e, de egy gyengébb pillanatban megnyomtam a gombot.
 'Ez remek! Nem vagyok normális' - gondoltam magamban.
 Amíg magamat szidtam választ is kaptam a kis levelemre.
 'Na véfte civa bsba!' - kerek szemmel néztem a telefonom kis képernyőjét. 'Ez meg mi lehet?' - tettem föl magamban a kérdést. 'Talán részeg? Nem! Tuti, hogy az!' - vitatkoztam magammal. 'Istenem, de fáradt lehetek! Na jó inkább alszok!'.
 A telefonomat lehelyeztem az éjjeli szekrényemre, majd a baloldalamra fordulva álomba merültem.

2013. október 12., szombat

27.rész

Hát sziasztok!:) NAGYON SAJNÁLOM A SOK-SOK KÉSÉST, DE ITT AZ ÚJ RÉSZ!:DD
 Köszönöm szépen a kommenteket az előző részhez annyira boldog lettem tőlük!:D<3<3<3 Ehhez a részhez is várom őket! Lassan elérjük az 5000 oldal megjelenítést amit nagyon köszönök!:D A 100 hozzászólást is már túl léptük ami szintén nagyon boldoggá tett.:DD Az előző részt több, mint 100-an nyitottátok meg ami számomra hihetetlen, bár ebbe szerintem az is segített, hogy később hoztam a frisset. 13 rendszeres olvasóval büszkélkedhetek aminek a száma remélem nőni fog továbbra is!:D Bocsánat, de ezeket muszáj volt megosztanom veletek!:))
 Sajnálom, de a rész vége 'kicsit' lapos lett, de nem akartam tovább húzni a rész írását, remélem azért nem baj! Jó, nem húzom tovább a szót: Jó olvasást kíván, 
Rose X

Olívia szemszöge


 - Oli, ne mondj ilyeneket! - szólt rám Niall. - Harry szeret! Lehet, hogy megbántott a döntésével, de attól ő még ugyan úgy szeret mint az előtt!
 Igaza lehet, de akkor is megbántott.
 - De miért játszott velem? - kérdeztem meg. - Miért volt jó az neki?
Erre a fiúk se tudtak válaszolni. Csendben ültünk a szobában, talán mindenki gondolkodott. Nem volt jó ez a csönd! Nekem valakivel mindig ki kel beszélnem ezeket a dolgokat, nem tudom őket magamba fojtani, erre képtelen vagyok. Jó lett volna, ha a lányok is eltudtak volna most jönni, velük ezt a problémát meg lehetne oldani.
 A nagy csend hatására újra sírni kezdtem. Nem volt semmi olyan dolog ami elterelte volna a gondolatomat a témáról. A srácok nyugtattattak ami egy kicsit segített, de csak egy kicsit.
 A telefonom újra  csörögni kezdett, de nem törődtem vele, mivel volt egy olyan érzésem, hogy ismét Harry keres. Louis oda csúsztatta a lábamhoz a csörgő készüléket amin Perrie neve villogott. Felkaptam a fejemet és az ágyból kipattanva felvettem a telefont.
 - Szia Perrie! - hagytam el a szobát és a hangomból is próbáltam eltüntetni a bánatot.
 - Szia Oli! Minden rendben? Zayn írta, hogy nincs valami jó kedved. - most már értem az időzítést.
 - Hát - gondolkoztam hogyan is mondhatnám el - szerintem tudod mi a baj. - szipogtam.
 - Jaj Oli, Harryvel ne törődj! Most úgy sincs ott! Szerintem az lenne a legjobb ha a srácokkal kihasználnád azt a kis időt amíg nálatok vannak, ők úgy is eltudják terelni a figyelmedet.
 - Rendben, megpróbálom.
 - Na azért! Bocsi de most mennem kell, mert így is próbán vagyunk és gyorsan felhívtalak az 5 perces szünetben.
 - Oké és köszönöm. Szia! - köszöntem el.
 - Nincs mit. Szia! - rakta le a telefont.
 Mikor visszamentem a szobámba a srácok kíváncsian néztek fel rám, szinte már majdnem egyszerre.
 - Öhm, Perrienek próbára kellet mennie. - törtem meg a csendet. - Gyorsan fogat mosok és átöltözök, utána csinálhatnánk valamit! - ajánlottam az ötletet.
 - Oké, rendben, majd valamit addig kitalálunk. - mondta Liam.
 A szekrényemhez lépve kivettem egy bő pólót, ujjatlan pólót a korzett alá, a fehérneműimet és egy zoknit. A fürdőbe szaladtam és mikor ott végeztem, vissza a fiúkhoz.
 - Na, mit csinálunk ma? - álltam meg az ajtóban.
 -Meglepetés! - mondták szinte egyszerre.
 Kicsit durcás fejet vágtam, de csak poénból. Louis oda jött hozzám és összeborzoltam a hajamat, amitől egyből eltűnt az arcomról a sértődés, helyette a meglepődöttség maradt és egy kis felháborodás. Kérdőn néztem rá.
 - Én ezt nem hagynám a helyedben! - Zayn szólalt meg mielőtt én tettem volna meg.
 - Persze, mert neked mindened a hajad! - Niall bökte meg a vállát.
 - Nem is! - mentegetőzött Zayn.
 - Na jó! - előre dobtam a hajamat és gyorsan felfogtam egy laza kontyba - Inkább mondjátok el mi az a meglepetés! - egyenesedtem vissza.
 - A meglepetés az továbbra is meglepetés maradt! - magyarázkodott Niall.
 - Aj! - adtam föl.
 Lementünk a földszintre ahol az előtérbe mentünk. Ezek szerinte ki megyünk! Mindenki felkapta a kabátját és a cipőjét, én még a korzettemet is és a srácokkal elhagytuk a házat. A kert előtt még bekötötték a szememet és úgy vezettek el az úti célhoz. Sétáltunk. Most ugye csak viccelnek, hogy végig bekötött szemmel kel elmenjek? Remélem nem fogok elesni! Egész úton kérdezgettem tőlük, hogy "Ugye most nem fogok kutya ürülékbe lépni?", vagy "Ugye nincs előttem gödör?". Így is majdnem elestem egy patkában, mert Niall röhögni kezdett valamin, a többiek nem figyeltek és majdnem összeestem.
 - Mikor érünk már oda? - álltam meg.
 - 3 lépés és ott vagyunk. - Louis világosított fel.
 - Komolyan? Minek kel megtenni 3 lépést, itt nem jó? - háborodtam fel.
 - Nyugi csak vicc volt!
 - Na azért! Levehettem a kendőt? - nyúltam a csomó felé.
 - Most már igen. - Zayn adta meg az engedélyt.
A csomót kikötve a kendő lecsúszott a szemem elől és mikor kinyitottam a szememet a mezőn álltunk, szinte majdnem ugyan ott ahol tegnap voltam. Eszembe jutott miért is jöttem ide akkor, de az érzelmeimet próbáltam takarni amennyire csak lehetett. Aztán eljutott az agyamig, hogy egy mező miatt volt bekötve a szemem.
 - Egy mező miatt kellet bekötni a szememet? - lóbáltam a kendőt.
 - Így mókásabb! - kuncogott Louis.
 - Oké, és itt mit csinálunk? - tártam szét a kezemet.
 - Amit csak akarunk! - eredt futásnak Niall, majd szinte rögtön utána Zayn is. Gondolom Niallt kergette.
 - Mit csinált? - tudakolóztam Louistól.
 - Szerintem hozzáért a hajához. - tippelgetett, miközben a két fiút nézte.
 - De most komolyan, mit csinálunk itt a mezőn? - törtem meg a csendet pár perccel később.
 - Forogjunk! - fordult felém.
 - Hogy mit? - estek ki majdnem a szemeim.
 - Forogjunk! - nyúlt a kezeimért.
 - Minek?
 - Hogy csináljunk valamit! - adta meg rá az egyszerű választ.
A válaszán szemöldököm felszökött az égre, de végül is forogni kezdtünk. Úgy éreztem magamat, mint 6 évesen amikor a barátnőmmel forogtunk körbe-körbe, csak mi a szobába a parkettán, ahol a végén mind a ketten a földön landoltunk.
 Louisval is majdnem elestünk, de még mi előtt bekövetkezett volna megálltunk. Ezen mind a ketten nevetni kezdtünk, hisz engem Niall kapott el, őt pedig Zayn.
 - Ti meg mit csináltatok? - Niall kérdezte meg miután egy kicsit lenyugodtunk.
 - Forogtunk! - vágta rá Louis.
 - És most mit csináljunk? - kérdezte Liam.
 - Ti hoztatok ide nektek kéne tudnotok! - mentegetőztem.
 - De te mit akarsz csinálni? - Niall kíváncsiskodott.
 - Nem tudom. - mondtam meg az igazat. - Menjünk sétálni, majd közben kitaláljuk! - adtam egy ötletet.
 - Rendben. - bólintott Zayn.
 A nagy mező közepe felé indultam meg, ami igazából magán terület, mert kukoricát termesztenek rajta, de ez szinte senkit sem szokott érdekelni. Sokszor szoktam itt sétálni, de eddig semmi sem volt, sose buktam még le. Miközben mentünk zenét hallgatunk és srácok énekeltek hozzá, én pedig bénán táncoltam rá. Az egyik szám alatt valami furcsa lett számomra. Megálltam és hogy rájöjjek mi is az a szokatlan dolog a hangszórót is befogtam Liam telefonján.
 - Ti nem halljátok? - kérdeztem tőlük.
 - Mit? - ráncolta össze a szemöldökét Niall.
 A fiúk mögé néztem ahol egy traktort pillantottam meg ami épp felénk tartott. Ijedtemben magyar ordítottam el magamat, de szerintem a fiúk egyből rájöttek, hogy mit ordítottam nekik.
 - Futás! - rohantam a traktor elől be a kukoricás közepébe.
 Pár másodperccel később már hallottam ahogy mögülem a fiúk is törik maguknak az utat. Mikor már úgy éreztem elég bent vagyunk megálltam és ahogy tudtam leguggoltam a korzettben. A fiúk is így tettek és csak hallgattuk mikor megy el a traktor.
 - Csak nem magán területen vagyunk? - Zayn kérdezte.
 - Hogy jöttél rá? - kérdeztem vissza 'csodálkozva'.
 Zayn telefonján megakadt a szemem. Egész úton azt szorongatja és a kameráját valahogy mindig felém tarja. Reménykedtem benne, hogy nem vette fel az egész sétát, de nagyon kíváncsivá tett.
 - Csak nem kamerázol Zayn Malik?
 - Még csak most veszed észre? - kérdezte Louis.
 - Szóval te is benne voltál! - mutogattam rá.
 - Nem csak ő. - Liam köhécselt.
 - De mi a? - akadtam ki. - Niall ugye te nem?
 - De-de. - bólintott.
 - Milyen kis izék vagytok!
 - Nem is igaz, mi csak megakartuk mutatni neked, hogy milyen vicces amikor táncolsz. - Liam magyarázott.
 - Meg az internetnek is! - tett halk megjegyzést Louis.
 - Hogy mi? Ti ezt felakarjátok tenni a Youtube-ra?
 - Igen. - mosolygott Louis.
 - Ti nagyon, nagyon, nagyon... - szerencsére, vagy inkább sajnos nem tudtam befejezni, mivel a kukorica levelek susogását hallottam meg a fiúk mögül.
 A rémülettől nem gondolkodva felálltam és láttam, hogy egy negyvenes éveiben járó pasi közelít felénk. Lefagytam.
 - B*zd meg. - csúszott ki a számon a szó.
 A férfi valószínüleg meghallotta és rám kapta a tekintetét.
 - Ti mocskos kölykök! - mutogatott ránk. - Elkaplak benneteket! - fenyegetőzött.
 A srácok hirtelen felálltak, majd magukkal rángatva futni kezdtünk. Mit mondhatnék, nem a legjobb program az amikor a kukoricáson keresztül utat kel törnöd magadnak futva, mert egy magán területre léptél be. Egy perccel később ritkulni kezdett a növényzet és pár méterrel később meg már az útra kötöttünk ki. Tovább futottunk egy pár utcával lejjebb, míg a kis erdő sorhoz nem jutottunk el. Lihegve dőltünk az egyik fának, majd egy másikra. Szerintem egyikünk se futott ennyire, pedig én régen versenyszerűen sportoltam!
 - Többet nem megyek mezőre! - jelentette ki Louis két levegő vétel között.
 - Zayn ugye mindent felvetél? - kérdeztem tőle.
 Csak bólintani bírt. Huncutul mosolyogni kezdtem és mikor ő is észre vette ezt, a telefonért nyújtottam a kezemet. Zayn is mosolygott, majd erőt véve elindította a videót. Bele tekertem ahhoz a részhez ahol meg hallom a traktor hangját. Mindenki szinte végig röhögte az egészet, de mindenki máson röhögött. Én például saját magamon, míg Niall azon, hogy Zayn nem tud kamerázni, Zayn Louis őrült arc kifejezésein nevetett, míg Louis pedig mindenkin és Liam pedig azon, hogy milyen viccesen futunk. A videó végére már a hasunk fájt a sok nevetéstől, sőt én még könnyezni is kezdtem.
 Lassan eltudtuk engedni a fát - amihez mindenki neki dőlt - és haza felé indultunk. A pár utcán amin végig sétáltunk csak a hülye videóról tudtunk beszélni, vagy épp nevetni.
 Nem tudom miért kaptam ezt a négy fiút, de nagyon örülök, hogy ilyen jó barátokat kaptam az élettől.

2013. szeptember 27., péntek

Sziasztok!:)

 Sziasztok!:)

Jaj nagyon sajnálom ezt a rengeteg kését, de van egy rossz hírem!:( Valószínűleg ezen a héten se hozom az új részt.://
 Nekem is hiányzik az írás, de tegnap este jött haza apa és ma vásárolni megyünk vele, holnap meg tanulni fogok, de ha lesz rá időm géphez ülök és írom ezerrel a részt!:DD
 Előző héten azért nem hoztam, mert Scoli-bulin voltam, ami annyit jelent, hogy Korzettes nap.: )
 Hú, ott nagyon jól éreztem magamat!:DDD De ez most nem lényeg!
 Sajnos nem tudom mikor fogom hozni az új részt, mert hétköznap ugye suli van, mint mindenkinek+még nekem gyógytorna. Nem tudom miért, de ez a rész nehezen íródik.:/
 Sajnálom sajnálom és sajnálom!<3<3<3 Talán jövő héten megérkezik a friss!:)
  Még egy valami: A blognak megérkezett az új kritikája azt is nézzétek meg!;)
Üdv, Rose X

2013. szeptember 14., szombat

26.rész

Hát sziasztok!:D Úristen!:DD Köszönöm szépen a szebbnél szebb kommenteket!<3<3<3 Csodálatosak vagytok!:D Hagyj dicsekedjek, indultam egy versenyen ahol 2. helyezést értem el!:D A képet oldalt megtaláljátok!;) Tudom, tudom mostanában nagyon gonosz voltam, de néha muszáj ilyennek lenni!;)) Nem is húzom tovább a szót, itt az új rész és jó olvasást kíván:
Rose X


 - Olívia! - ölelt meg Niall.
 Viszonoztam az ölelését.
 - Hogy vagy? - kérdezte Louis.
 - Már jobban. - erőltettem mosolyt az arcomra. - És ti hogy vagytok? - kérdeztem tőlük és közben Liam ölelt meg.
 - Most már jól, hogy látunk téged! - Zayn válaszolt.
 Rájuk mosolyogtam, majd Zaynnel és Louisval is ölelkeztünk. Mikor kibújtam az ölelésükből összeszedtem magamat és nagy levegőt vettem.
 - Ő... - nyeltem egy nagyot és még egyszer vettem egy nagy levegőt. - Ő hol van? - remegett a hangom.
 A srácok összenéztek majd Louis válaszolt nekem.
 - Taylor elvitte a Brit Virgin-szigetekre, csak tegnap tudtuk meg, hogy elutazik.
 Próbáltam nem reagálni az előbb hallottakra és a téma terelésen gondolkoztam.
 - Akkor az egyik 'ágyat' lehúzom és utána akármit csinálhatunk! - erőltettem mosolyt az arcomra és elindultam lehúzni az ágyat.
 Mire lehúztam az ágyat és elraktam a cuccokat addigra a fiúk nagyjából elrendezkedtek a szobámban. Louis és Niall például már párna csatáztak.
 - Szóval mit csináljunk? - kérdeztem tőlük.
 Válaszul csak egy párnát kaptam az arcomba.
 - Ó igen? - szedtem föl a párnát a földről. - Még visszakapjátok! - gyorsan fölvettem a korzettemet védelmezés képen és Louisnak visszaadtam az előbbit.
 - Héj! Ez nem ér! - háborodott fel. - Kettő egy ellen!
 - Én egyedül vagyok! - Niall tagadta és hátulról fejbe vágott a kezében lévő párnával.
 - Áú! - fogtam meg a fejemet és én is visszaadtam neki.
 Niall-lel egymás püföltük még Louis Zaynt is beállította a játékba úgy ahogy engem az előbb, ugyan ez Liammel is megtörtént.
 - Vedd le a páncélodat, így csaló vagy! - Niall üvöltözött.
 - Nem fogom levenni! - ütögettem tovább.
 - Csaló! Csaló vagy! - üvöltözött.
 - Nem vagyok az! - álltam le egy pillanatra amikor Zayn hátulról fejbe talált egy párnával.
 - Héj! - fordultam meg.
 - Bocs véletlen volt! - ejtette ki a kezéből a párnát és maga elé emelte a kezét. - Louist akartam! - mutatott az említettre.
 - Persze, persze! - ütöttem meg a párnámmal.
 Niall és Zayn kezdett el ütögetni a párnájukkal én meg őket próbáltam. Végül Louis segített nekem, de Liam pedig Niallék mellé állt be.
 - Ááálj! - visítottam fel.
 - Mi van? - kérdezték meg egyszerre.
 - Semmi! - ütögettem tovább őket.
 A párna csata vége pedig az lett, hogy Louisval a földön kötöttünk ki és ennek következtében veszítettünk.
 Istenem a srácok annyira aranyosak! Nem olyan vagyok, mint amikor elmentek és nem voltak itt, olyan vagyok mint előtte. Vidám és őrült! Már nagyon hiányoztak és szerintem sokkal jobb, hogy Harry nincs itt, úgy is csak mindent elrontana.
 Mikor kipihentük magunkat a párna csata után, lementünk vacsorázni a fiúkkal. Az ebédről maradt húslevesből ettünk és Niall-lel még a milánóiból is falatoztunk. Vacsi után én mentem elsőnek fürödni és miután mindenki alvásra kész volt aludni mentünk.

  Másnap reggel mire kinyitottam a szememet már csak én voltam a szobában. Meglepődtem, hiszen korán kelő vagyok. Az órámra néztem ami 9:34-t mutatott. Jézusom, ez nem én vagyok!
 Kikászálódtam az ágyból és lefelé indultam a konyhába. Már a lépcső fordulóban lehetett érezni a finom illatokat és ahogy az utolsó lépcső fokhoz értem már szinte rohantam a konyhába a finomság felé.
 - Jó reggelt! - mosolyogtam rájuk. - Mi lesz a reggeli, mert nagyon jó illata van! - ültem le az asztalhoz.
 - Tojásrántotta. - válaszolta 'szakácsunk' Zayn.
 Amíg készült a reggeli addig a telefonomat kezdtem el nyomkodni. Fölmentem Twittere ahol kaptam egy privát üzenetet. Kíváncsian néztem meg, de amikor láttam, hogy Harry az, idegesen szinte már lehajítottam a telefonomat az asztalra. A fiúk és anyáék kérdőn pillantottak rám.
 - Csak bénázik a telefonom. - magyarázkodtam először anyáéknak. - Semmi csak hülye a telefonom. - majd a srácoknak.
 - Biztos minden rendben? - kérdezte Niall.
 Csak bólogattam és közben a telefont néztem. Miért? Miért ír nekem? Szarjon már le! Ott van neki Taylor, foglalkozzon vele! - gyűltek a gondolatok a fejembe.
 - Mindjárt jövök! - álltam föl az asztaltól amikor már majdnem a sírás határán voltam.
 - Hova mész? Épp kész a reggeli! - Zayn szólt utánam.
 - Csak egy pillanat! - szóltam vissza.


Niall szemszöge

 Olívia felviharzott az emeletre és az ajtó csapódása után, a páncélja koppanását hallottuk. A telefonját
magával vitte, de a srácokkal mind tudtuk mi volt a baja. Harry. Reggel hívott minket, hogy fent van-e már Oli, mert szeretné hallani a hangját, de miután elárultuk a tegnapi reakcióját a Tayloros utazással kapcsolatban, ő sem tartotta igazán jó ötletnek, de azt még említette, hogy Twitteren fog neki írni. Hát lehet, hogy miután letette a telefont egyből megtette.
 Miután a reggelit befejeztük Olívia anyukája egy tálcára helyezte az ő adagját és elénk helyezte. Valamit magyarázni kezdett nekünk és mikor befejezte kíváncsian néztünk Annere.
 - Azt kéri, hogy valamelyikőtök vigye fel neki. - fordított.
 Mindenki rám nézett én pedig szem forgatva megfogtam a tálcát és felfele indultam vele. Az ajtó elé érve a könyökömmel nyomtam le a kilincset, hogy bejussak a szobába. Olívia hirtelen kapta a tekintetét rám és a telefont az éjjeli szekrényére rakva letörölte a könnyeit az arcáról.
 - Felhoztam a reggelidet! - emeltem meg egy kicsit a tálcát.
 - Köszi, de anya meg fog ölni, ha itt eszek! - állt föl az ágyról.
 - De ő küldött föl. - álltam elé.
 Halvány mosoly terült az arcára, majd visszaült az ágyra. Megvártam amíg elhelyezkedik és csak utána raktam az ölébe a tálcát. Leültem mellé és megvártam amíg megeszi reggelijét. Ahogy láttam ízlett neki.
 - Hm, Zayn tud főzni! - tette arrébb a tálcát.
 - Tudom! - nevettem fel.
 Erre csak mosolygott egyet.
 - Köszi, hogy felhoztad. - folytatta a mosolygást.
 - Nincs mit. - legyintettem egyet a kezemmel.
 Elfordította felőlem a tekintetét és hátra döntve a fejét, a plafont kezdte vizsgálni. Nagyon gondolkodhatott valamin, talán Harryn? Talán azon ami reggel történt vele, talán az előző heteken, vagy valami teljesen más jár a fejében? Ki tudja, csak ő. Mellkasa egyenletesen mozgott föl és le, de hirtelen egy nagyobb levegőt vett, mert a telefonja csörögni kezdett. Megijedt, ahogy én is. Oda hajolt az éjjeli szekrényéhez és pont úgy emelte föl a telefont, hogy láttam kihívja. Harry. Ezek szerint nem bírta ki, hogy ne hívja fel. Oli valamit morgott de azt nem értettem, majd elhúzta a letevő gombot. Mikor visszafordult a szekrénytől ideges volt. Szemébe lassan könnyek gyűltek és amikor az első utat tört magának lehajtotta a fejét az ölébe. Két lábát átkulcsolta és mély levegőket véve próbálta lenyugtatni magát. Simogatni kezdtem a hátát, hogy tudja rám
mindig számíthat, hogy mindig itt vagyok neki. Pár perc múlva a srácok is megjelentek, de Oli csak tovább sírt. Rossz volt így látni, borzasztó volt. Louis leült Olívia másik oldalára, míg Liam Louis mellé, Zayn csak az ágy elé ült, pont Olival szembe. Csendben ültünk, csak Oli szipogását hallgattuk. Mindannyian tudtuk, hogy ha beszélni kezdenénk csak rosszabb lenne. Liam elvette a zsepis dobozt a szekrényről és Oli mellé helyezte. Kicsit felemelte a fejét és egy zsepit kihúzva kifújta az orrát, majd egy másikkal a könnyeit törölte le. A faltól
kicsit eldőlve a zsepiket a kukába célozta, mind a kettő bele ment. Mennyit gyakorolhatta? A falhoz vissza dőlve a térdét kezdte kaparni. Egy-egy könny még végig folyt az arcán, de azokkal már nem törődött. Szakadozottan vett egy nagy levegőt, majd szólásra nyitotta a száját.
 - Miért csinálja ezt velem? - remegett a hangja. - Szerintetek miért? Miért hívogat? Miért keress egyáltalán? Ott van neki Taylor, törődjön vele! Most épp nyaralnak, vagy mit csinálnak, foglalkozzon avval, ne pedig velem! Hagyjon már békén hagy élhessem a saját életemet! - fogyott el a levegője, vagy talán nehezére esett kimondani.- Az lenne a legjobb..., ha elfelejtene!

2013. szeptember 13., péntek

Happy Birthday!:DD

Sziasztok!:DD
Tudom, tudom! Niall úgy se látja, na és?:D
Szóval Niallnek nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon boldog szülinapot kívánok!<3<3<3<3 És ami a legfontosabb: SZERETÜNK NIALL!!!<3<3<3

Ennyi lettem volna mára!:)

Rose X

Ui.: Holnap érkezik a rész!:))

2013. szeptember 8., vasárnap

25.rész

 Sziasztok!:) Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de szerintem csak hétvégente tudok majd frisset hozni. NAGYON KÖSZÖNÖM a kommenteket és ahogy ígértem ez most hosszabb lett!:))
Rose X

Olívia szemszöge

 Eljött a nap. Az a bizonyos nap. Kikelve az ágyból az ablakon kezdtem el kinézni, még szerencsére nem érkeztek meg. A nap sütött és néhol egy két felhő volt az égen, egy madárka szállott a szilva fánkra, majd mikor észre vette a szomszéd macskáját, gyorsan tovább szállt. A tavasz első napjait éljük meg. Tegnap előtt volt a testvérem születésnapja amit, majd jövő héten ünneplünk meg a nagy családdal. Jön majd a mama, papa, másik mama, unoka testvéreim, tesóm kereszt szülei és az enyéim is. Apa is meglátogat minket, hiszen mégis a lány a születésnapja lesz. Szeret minket és próbál velünk minél több időt tölteni amennyit a távolság és a munkája engedi.
 Lefelé tartottam a konyhába ahol a reggelink már elkészült. Anya elém helyezte a meleg szendvicset, amit jó ízűen elfogyasztottam. Kéz mosás után anya a kezembe nyomta a paplanokat és a takarókat, hogy ágyazzak meg a fiúknak, mivel az én szobámba fognak aludni, de jó lesz nekem. Fent meg csináltam a fiúk alvó helyét, majd a fürdőbe mentem elkészülni. Minden percben azon tanakodtam vajon, hogy fog történni az egész találka és milyen lesz amíg itt lesznek. Több féle képen eljátszottam a gondolattal, de mindig próbáltam elfelejteni a témát, sose sikerült.
 A fürdő szobai teendőimmel sokára végeztem, de a srácok még mindig sehol. Idegességemet úgy próbáltam csillapítani, hogy zenét hallgattam, de a telefonomon egy idő után One Direction számok kezdtek lejátszódni. Egyből kikapcsoltam és idegesen lerohantam a konyhába enni. Anya épp kész volt az ebéddel, ezért gyorsan megterítettem magunknak és már ebédelhettünk is.
 - A fiúk mikor jönnek? - kérdezte meg anya ebéd közben, persze egyből izzadni kezdett a kezem idegességemben, de próbáltam visszafogni magamat.
 - Csak annyit mondtak, hogy ma érkeznek. -mondtam el az információimat.
 - Mikor beszéltettek utoljára? - faggatott tovább.
 - Két napja. - próbáltam az evésre koncentrálni.
 - Értem.
 Innentől kezdve csendesen telt az evés, már mint a kinti világban, de az agyam újra zakatolni kezdett a témán. 'Vajon, hogy lesz a "nagy találkozás"? Mi fog történni? Mindent hozzá vágok a fejéhez, vagy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? Elkezdek majd sírni, vagy elrohanok onnan ahol ő van? Talán megütöm, vagy teljesen lefagyva fogok előtte állni és várni fogok a csodára?' - merültek föl bennem újra a kérdések és csak egyre több és több született meg a fejemben. Idegesen dobtam el az evőeszközt a kezemből vissza a tányéra.
 - Köszönöm szépen nem kérek többet, finom volt. - álltam föl, a sablonos szöveget közben elhadarva és kiviharoztam a konyhából. Előkerestem egy vastagabb pulcsit, a korzettemért még gyorsan fölszaladtam és arra fölvéve a pulcsit az előtérbe mentem.
 - Elmentem sétálni. - vettem föl a cipőmet.
 - Mikor jössz és kivel mész? - anya kérdezett vissza a konyhából.
 - Fél óra és egyedül. - válaszoltam és már mentem is ki az ajtón.
 Futni kezdtem, nem akartam vele találkozni. A sétáló utcában már lassítottam a tempómon és gyaloglásba kezdtem. Egy mező felé mentem, nem oda ahol vele voltam, hanem annak a túloldalára, ahova többen is szoktak menni.
 Mikor kiértem az egyik kisebb buckánál megálltam és nézni kezdtem a világoskék eget, ami már majdnem fehér volt. Szememmel hunyorítottam az erős fény miatt, néha-néha pár másodpercre is lecsuktam. Jó érzés volt itt lenni, egyedül a semmi közepén, elhagyva a várost kisebb-nagyobb gondjait, szeretek itt lenni. Most a problémák ott maradtak mögöttem nem volt senki aki megzavarhatott volna. Egyedül voltam ez kellet nekem. Elkezdtem gondolkodni a múltamon, hogy akkor milyen is voltam, milyen hibákat követtem el a cselekedeteimmel és mik azok a dolgok amiket jól csináltam. Egyes dolgokban az okokat kerestem, hogy miért történt velem meg az adott dolog például Harry. Miért jött az életembe? Miért kellet ez tenni-e? Miért rontotta el az életemet? Ha nem találkozok vele most boldog lennék és élném a minden napjaimat a szokásos gondjaimmal, bajaimmal. Most nem izgulnék a találkozást miatt, hanem otthon lennék és talán tanulnék, vagy inkább a blogokat olvasnám és arról abrándoznék, hogy bárcsak találkozhatnák velük egyszer az életben.  Próbáltam elterelni a gondolataimat vissza a mezőre. Egyszer szívesen leülnék ide és lerajzolnám ezt a tájat. A fények, a formák olyan egyediek, mint egy emberé, ahogy a szél megfújja a búzát, olyan mintha Harry hajába kapna bele. Ne ne ne ne! Mit csinálok? Csak rá tudok gondolni, el kel felejtenem, így nem mehet tovább az életem! El kel engednem!
 Negyed óra álldogálás után vissza felé indultam. Pár perc alatt ismét az utcánkban találtam magamat. A nagy fekete kocsi még mindig ott pihent a kertünkben és anya kicsi kocsija hozzá képest egy porszem volt. A házba visszaérve csend fogadott, szóval még nincsenek itt. Elüvöltöttem magamat, hogy haza érkeztem, amire csak egy 'jó' választ kaptam. Felmentem a szobámba és a tanulásnak neki állva próbáltam elterelni a gondolataimat. Az ablakom egy résnyire nyitva volt, így hallottam a házunk előtt eljövő autókat, gyalogosokat. Pár óra múlva egy kocsi állt meg, valószínűleg a házunk előtt. Gyorsan felpattantam az asztalomra - mivel tetőtéri ablakom van - és kinéztem rajta. Egy taxi állt a házunk előtt. Ijedtemben gyorsan leszálltam róla. Tenyerem izzadni kezdett, a szívem hevesen kezdett verni, szinte már a torkomban, kapkodtam a levegőt, a kezeim lábaim remegni kezdtek ahogyan meghallottam a nevetésüket. Legszívesebben megint elrohantam volna, de nem lehet, egyszer túl kel esni mindenen. Idegesen föl-alá mászkáltam a szobámban és a légzésemet próbáltam visszaállítani a normálisra, de amikor hallottam, hogy kopognak ismét zihálni kezdtem és a földre is összeestem. A hideg parketta valamennyire megnyugtatott, de mikor a srácok hangját meghallottam ijedtemben felpattantam a földről és megint mászkálni kezdtem ide-oda a szobámban. Hallottam, hogy lent kiejti valamelyikőjük a nevemet és idegesen a korzettemet gyorsan levettem, mert nagyon szorítani kezdett és véletlenül levágtam a földhöz. Idegesen a hajamba túrtam a zaj keltés miatt. Meghallottam a lépcső fordulóban lévő parketta reccsenését és akkor tudtam, hogy itt a pillanat amit azóta nem vártam. Már milliószor lejátszottam a fejemben, de sosem tudtam elképzelni igazán, a pillanatot amit sosem akartam, hogy elérkezzen, de most eljött. Az ajtómon kopogni kezdtek, de nem bírtam megszólalni helyette inkább úgy csináltam mintha épp valamin dolgoznék. Benyitottak. Hirtelen feléjük fordultam.
 - Olívia! - ölelt meg...

2013. augusztus 30., péntek

24.rész


 Sziasztok!:D Most minden kiderül, lehull a lepel a nagy titokról, hogy Harry miért is jött össze Taylorral! Sajnálom, hogy rövid lett, de ígérem a következő sokkal hosszabb lesz. Az előző részhez köszönöm a kommenteket, ehhez is várom!:)

Jó olvasást kíván, Rose X


Harry szemszöge


 Eddig azt hittem szerelmes vagyok belé, de az út alatt volt időm gondolkodni és rájöttem, mások iránt még sosem éreztem így. Szeretem őt, de nem úgy mint bárki mást, valahogy ez most teljesen más. Talán ő lesz majd a legjobb barátom, nem tudom. Annyit tudok, ha biztos akarok lenni benne akkor újra kell látnom őt.
 Taylorban biztos voltam. Amit iránta érzek azt már éreztem mások iránt is, csak nem ilyen erősen. Szeretem őt.
 A srácokat most nem értem. Miért baj ha összejöttem Taylorral? Igen lehet, hogy nem kellet volna Olívia érzéseivel játszanom, de akkor nem tudtam, hogy ez hiba és nem kéne. Nem gondoltam volna, hogy evvel a döntésemmel ennyire megbántom, de hiányzik és fáj, hogy nem akar velem beszélni. Nem így ismertem meg, most teljesen más lett. A hangjában nincsen élet és ezt úgy érzem nem csak a betegség okozta.
 Ezekkel a gondolatokkal töltöttem el az időmet miután Olívia kinyomta a telefont és a srácok plusz Perrie szépen lecsesztek. Kénytelen voltam felhívni hiszen hiányzik számomra is. Mondjuk lehet, hogy nem kellet volna szó nélkül 'elkérnem' Niall telefonját, de tegnap az enyémet szépen elintéztem amikor a falhoz vágtam, mert Oli kinyomott még mielőtt felvette volna a telefont. Tényleg szereznem kéne egy újat.
 Fölálltam az ágyamról és a kijárat felé tartottam. Mikor a cipőmet és a kabátomat is fölvettem, Perrie kocogtatta meg a vállamat.
 - Hova mész?
 - Telefont venni. - válaszoltam hanyagul. - Srácok a próbán találkozunk! - üvöltöttem nekik, majd leléptem.
 Beszálltam a kocsimba és már London utcáin hajtottam.
 ***

 Fáradtan érkeztem haza. A próbán nem volt meg a srácokkal az összhang, így addig próbáltunk, míg összhangban nem estünk össze. Otthon még Taylort felhívtam, hogy halljam ma a hangját, majd gyorsan lefeküdtem és aludni mentem.
 Másnap reggel Perriebe ütköztem bele a konyhába.
 - Jó reggelt! - köszöntem neki álmosan.
 - Neked is. - hangjából kivéve nem hinném, hogy így gondolja.
Perrie a kávé gépbe merült el, míg én a hűtőből elő kerestem egy kis reggelire valót. Gyorsan összedobtam magamnak egy szendvicset, amiből egy falatot el is tüntettem a számba. Kínos volt ez a csönd.
 - Perrie én... - kezdtem bele.
 - Igen? - nézett rám.
 - Sajnálom ezt az egészet, de én Taylort szeretem.
 - Én is sajnálom, hogy nem vagy tisztában az érzéseiddel! - mondta, majd két pohár kávéval el is tűnt.
 Nehogy már ő jobban tudja, hogy ki iránt, mit érzek. Felment bennem a pumpa, ezért idegesen hagytam el a konyhát. A folyosón összefutottam Niall-lel, de nem foglalkoztam vele különösebben. Egy 'jó reggelt'-et mind a ketten eldörmögtünk, majd mentünk tovább a saját dolgunkra.


Olívia szemszöge

  A napok szépen lassan múltak el, aminek nagyon örültem, hisz ez akkor azt jelenti, hogy később jön el az a pillanat, hogy találkozok vele. Szépen lassan meggyógyultam - bár a hangom még mindig nem volt az igazi - és a következő héten már az iskolát is látogattam. A barátaim körében szinte újra a régi lettem, hiszen az összes hülyeségükkel elfeledtették velem, min is mentem keresztül az előző héten, de otthon, minden olyan volt mint akkor. A délutánjaim kész szenvedések voltak kivétel azokon a napokon amikor tornára mentem, ott nem volt időm ilyenek gondolkodni, koncentrálnom kellet a feladatokra, hogy jól csináljam.
 A srácok két-három naponta telefonálnak, de vele egyszer se beszéltem azóta. Velük nagyon szeretnék találkozni, de vele soha többé, egyszerűen megutáltatta velem magát, amihez csak gratulálni tudok neki.
 Nagyon nem vártam azt a pillanatot, de tudom, hogy egyszer elfog érkezni...

2013. augusztus 25., vasárnap

Egy új blog...:)

 Sziasztok kedves olvasóim!<3

Mint már írtam lesz egy új blogunk a barátnőmmel amit közösen fogunk írni. Na, ma eljött az idő, hogy megnyissuk a blogot, szóval itt a link!:D A prológus már fent van és az első rész is hamarosan érkezni fog!;) Reméljük tetszeni fog ez a blog is nektek, szeretettel várjuk a feliratkozókat és a hozzászólásokat is!:DD

Rose X

Ui.: A 24.rész már íródik!;)

2013. augusztus 24., szombat

23.rész

 Sziasztok!:))
Sajnálom, hogy késtem, de apáéknál voltam kis babázni!:)):$ A részhez itt egy kis zene. A szövegre nagyon ne figyeljetek, mert azért amit Olívia átél nem ennyire nyomasztó, szóval inkább csak a hangulatát. Amúgy ez ismerős lehet annak aki látta az Új holdat!;) És még nem fogom sokáig húzni az időtöket, de nagyon rosszul esik, hogy ilyen kevés hozzászólás érkezik egy-egy részhez. April-nek meg nagyon, nagyon, nagyon köszönöm, hogy rendszeresen irkál a részek alá!<3 Szóval csak ennyi lett volna az elejére a mondóka.:)


Jó olvasást kíván nektek, Rose X.



  Olívia szemszöge

 

 Pár perc múlva a telefonom újra csörögni kezdett, Harry volt az. Egyből kinyomtam, majd tovább folytattam a sírást.
 Aznap este nem sokat aludtam. Szinte végig sírtam, hapciztam, köhögtem, orrot fújtam, reszketem, vagy épp megsültem és az éjszaka közepétől meg rendszeresen használnom kellet a WC-t. Fogalmam sincs mitől, mivel alig eszek valamit.
 Reggelre a könnyeim elfogytak, így szerencsére tudtam aludni húsz percet, de utána a WC-re rohantam.
 A nap további részében gondolkoztam a telefon beszélgetésről és a képről. Harry nevetett amikor telefonban hallottam és a képen is boldognak tűnt. Szóval, ha igazán szeretem őt, akkor elkel fogadnom, hogy Taylor az igazi neki, nem pedig én. Sajnos nem először kell ezt átgondoljam.
 Régen volt egy fiú aki nagyon tetszett, annyira hogy még most is tetszik, de ez most egy másik történet.
 Bekapcsoltam a gépemet és miután sikerült neki teljesíteni a kívánságomat twitterre mentem fel. Megkerestem Taylort rajta, ami nem is volt olyan nehéz ahogy először gondoltam, hiszen tele volt a kezdő lap az ő neki szánt fenyegetésekkel amit a 'Harry fanok' írtak neki. Vettem egy nagy levegőt és írni kezdtem.
 "Remélem sokáig boldogak lesztek! :)"
 Megnyomtam a küldés gombot és megvártam amíg megosztja a twittet, majd lehajtottam a gép tetejét.
 Leindultam a konyhába egy kis pirítóst enni, hogy mellé betudjam venni a szén tablettákat a hasmenésem ellen. Evés után egy kis teával indultam fel a szobámba. Az órára nézve láttam, hogy lassan hívhatom a barátnőimet a leckékért. Gondoltam facebook-on fogom tőlük elkérni, mert így olcsóbb, mintha körbe telefonálnék, hogy "bocsi megtudod adni a leckét?" mondattal.
 Amikor újra életre kelt a gépem a twitter jelent meg. Sokan hozzászóltak a twittemhez, hogy egyet értenek velem, de volt aki azt írta, hogy ugyan olyan k*rva vagyok, mint Taylor. Nem törődtem vele csak annyit mondtam rá, hogy 'Oké' és beléptem a facebookomba. Írtam a közös csoportunkba, hogy mi volt a lecke amire fél óra múlva megkaptam a választ, ami mellet még az is ott volt, hogy mi van velem és mikor jövök suliba. Visszaírtam egy 'köszi'-t és válaszul csak annyit írtam, hogy 'fogalmam sincs mivel ma fosni is kezdtem://'. Nem vártam meg a reakciókat kiléptem facebookról és a gépet is kikapcsoltam. Próbáltam neki állni a leckének, de nem sikerült, így a verseket kezdtem tanulni. Remélem nem fogok kapni négy darab egyest a hónap végén!
 Szóval József Attila. Kiválasztottam a négy legkönnyebbet, majd olvasgatni kezdtem őket, persze, hogy szerelmes versek voltak, szóval ezzel se húztam sokáig az időt. Lementem még egy kicsi teáért amikor megint utolért az az érzés, hogy sürgősen WC-re kell menjek.
 Mikor végeztem elmentem a teámért, majd vissza a szobámba. Fogalmam sem volt mit csináljak, de végül a rajzolgatás mellet döntöttem. Annyira belebambultam az egészbe, egy idő után arra eszméltem fel, hogy szívecskéket rajzolgatok amikbe Harry neve szerepel. Egyből eldobtam a kezemből a ceruzát és a papírt is elrejtettem az asztalomon lévő kupi alá. Belekortyoltam a kihűlt teámba és mikor lenyeltem az utolsó kortyot csörögni kezdet a telefonom. A képernyőn Niall neve villogott. Bátortalanul vettem fel a telefont, valami rossz érzésem volt.
 - Szia! - suttogtam bele a telefonba, mivel még mindig alig volt hangom.
 - Olívia?! - nem Niall volt. - Jól vagy? - kérdezte aggódva.
 Teljesen le voltam fagyva. Nem tudtam megmozdulni, hogy letegyem a telefon, de meg szólalni se tudtam. A könnyek újra előtörtek belőlem és végig folytak az arcomon egyesével.
 - Oli ott vagy még? - a vonal másik végén a válaszomra vártak.
Valahogyan a hangom visszatért, de nem hagytak szóhoz jutni, a vonal másik végén folytak az események.
 - Harry, mit csinálsz a telefonommal? - Niallt hallottam meg. - Ugye nem? Add ide most azonnal! - szólt rá.
 Harry nem törődött vele.
 - Oli kérlek mondj valamit! - könyörgött.
 A szavak ismét belém fagytak.
 - Harry add ide! - Niall próbálta visszaszerezni a tulajdonát. - Srácok! - emelte föl a hangját.
 - Kérlek Oli szólalj már meg! - nem törődött Niall-lel.
 - Add ide Niallt! - törtek ki belőlem a szavak.
 - Nem! - vágta rá.
 - Add ide kérlek Niallt! - próbáltam hangosabban beszélni.
 - Harry! - hallottam meg Zayn hangját. Remélem most már elveszik tőle a telefont.
 - Vele beszél? - kérdezte Louis.
 - Oli nyomd ki a telefont! - Perrie utasított a vonal másik végéről.
 Valahogy nem ment, nem tudtam, valami belülről nem engedte. Megint lefagytam.
 - Oli. - hangja nyugodt volt bár kicsit remegett, talán a sírás határán lehetett.
 - Hagyj békén! - záporozni kezdtek a könnyeim és a hangom is egyre jobban ismerhetetlené vált. - Kérlek. - csuklott el a hangom.
 - Oli!
 - Hagyj békén! - emeltem fel a hangomat ismét és végre a kezem megmozdult és kinyomta a telefont.
 Ideges voltam, de közben mégis összetört. Nem értettem miért keres engem, ha ott van neki Taylor. Foglalkozzon vele, ha már engem így kihasznált, így mindenkinek sokkal jobb lesz!

Sajnálom..

Kedves Olvasóim!

 Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam már egy ideje az új részt, de kis babáznom kellet. A helyzet a következő: a rész hamarosan érkezni fog és nagyon örülnék neki, ha hozzászólások is érkeznének hozzá, vagy akár pipák is.:) Ennyi lettem volna.
Rose X

P.S.: A barátnőmmel hamarosan nyitunk egy közös blogot, majd annak a címét is kiteszem és kérlek titeket, hogy nézetek, be oda is!:)))

2013. augusztus 15., csütörtök

22.rész

Hát újra itt!:D Tudom, hogy gonosz voltam az előző résznél, de most is az leszek!:D Háhá azt titok, hogy miért, de ha elolvassátok megtudjátok, hogy mire gondoltam!;) Jó olvasást kíván nektek Rose:))


  

 - Igaz? - kérdeztem meg tőle elcsukló hangom.
 - Oli figyelj ..
 - Perrie! Igaz? - könyörögtem neki.
 Egy nagy levegőt vett és ki mondta.
 - Igen!
 Kinyomtam a telefont és eldobtam az asztalra. Sírni kezdtem újra, de most fájdalomból, nagyobb fájdalomból mint eddig valaha.
 Nem hiszem el, hogyan bízhattam meg benne? Olyan dolgokat mondtam el neki amit senki másnak még a szüleimnek sem. Szinte az egész életemet megismerte, mert bíztam benne, de csak bíztam. Arcomat eltemetem a tenyeremmel és úgy mentem be az ágyamba. Magamra húztam a takarót és az utolsó lámpát is lekapcsoltam. A telefonom csörögni kezdett, de nem törődtem vele. Hamarosan abba hagyta a csörgést, de pár másodperc múlva újra csörögni kezdett. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és egy zsepit vettem elő, letöröltem az arcomat, majd egy másik zsepivel az orromat is kifújtam. Oda mentem a telefonomhoz és kinyomtam. A könnyektől nem láttam, hogy ki volt, de tudtam, hogy valamelyikük lehetett. Telefonomat kikapcsoltam, majd vissza feküdtem az ágyba sírni.
 Másnap reggel fáradtan keltem, de kénytelen voltam kikelni az ágyból. Mint egy zombi úgy mentem le a konyhába reggelizni. A kikészített tej és müzli már ott várt rám, mint minden hétköznap reggel. Csak pár falatott ettem és vissza mentem a szobámba. Az első cuccokat kiszedtem ami a kezem közé került és a fürdőbe mentem. Hamarabb kész lettem mint ahogy szoktam, mivel próbáltam a tükröt kerülni és nem pedig nézegetni magamat benne. Lassan mentem le a lépcsőn a táskámmal együtt, majd a konyhában is lassúra fogtam a tempót. Az órára néztem ahol láttam, hogy még van fél órám a buszt elérni, nem érdekelt felvettem egy pulcsit és az egyik cipőmet, majd elindultam a buszhoz. Kint erősen fújt a szél, majd szét fagytam a pulcsiban és a fülem is fázott. A busz is késet, szóval 'örömteli' percek teltek el amíg rajta ülhettem. Az osztályban én voltam az első aki megérkezett. Egyedül ültem az üres, sötét teremben mivel nem kapcsoltam föl a lámpát. Szépen lassan az osztálytársaim is megérkeztek, egy kettő jól megbámult, de most nem érdekelt. A barátnőim aggódtak értem, főleg azért mert nem mondtam el nekik, hogy mi nyomja a szívemet. Egy-két rendes tanár is megkérdezte, hogy jól vagyok-e, de csak bólintottam és mentem a következő órámra. Az órák után hazaérve már remegtem annyira fáztam otthon, pedig jól beöltöztem és még 5 takarót is magamra húztam. Anya felhívta az orvos aki azt mondta, hogy menjünk be a rendelőjébe, hogy megvizsgáljon.
 Az orvos kiírt egy hétre és erre a hétre az összes gyógytornát lemondtuk.
 Fájt a torkom, a fejem, a szívem, a fülem, az orromat percenként kellet kifújni, a hangom is elment, ezek következtében éjszaka alig aludtam és másnap reggel korán már lila karikák foglaltak helyet a szemeim alatt. Mintha most jöttem volna ki egy horror filmből. Egyedül töltöttem az egész napomat zsepik között amik vagy taknyosak voltak, vagy a könnyektől voltak elázva. Tegnap óta amióta haza értem a suliból nem ettem semmit, csak a gyógyszereket veszem be. A telefonom egész nap csörgött, csak anyának és apának vettem föl, de nekik se mindig. Azt mondtam nekik, hogy aludtam, vagy épp a WC-n ültem. Ő hívott szinte a legtöbbször, de mindig kinyomtam, Perrieéket meg csörögni hagytam. Tudatni akartam vele, hogy nem vagyok rá kíváncsi.
 Délután felé járt az idő, ilyenkor érek körülbelül haza. A telefonom már egy ideje megnémult aminek nagyon örülök. Egy fél kiflit megettem ebédre, de csak azért, hogy valami legyen bennem. Fönt a szobámban az osztály társamtól elkért leckét írtam, de inkább csak bele firkantottam.
 A telefonom újra csörögni kezdett. Most már nagyon idegesített ezért megnéztem ki az. Niall neve villogott a képernyőn. Kicsi gondolkozás után elhúztam a felvevő gombot és a telefont a fülemhez emeltem.
 - Szia. - szóltam bele a rekedtes hangommal.
 - Oli te vagy az? - hallottam meg Niall hangját.
 - Igen. - válaszoltam letörten.
 - Jól vagy? Miért nem veszed fel a telefont senkinek sem? - ijedt volt a hangja, nagyon aggódhatott értem.
 - Őszintén? Borzalmasan vagyok! Alig tudok beszélni, mert meg vagyok fázva. - köhögtem még egy kicsit a végén, hogy hitelesebb legyen a mondatom.
 - Oli! - nem hitte el.
 - Ugye nincs melletted? - nem törődtem vele.
 - Nincs, de rajta kívül mindenki itt van. Kihangosíthatlak?
 - Biztos nincs ott? - nem hittem neki.
 - Nincs itt, bízz bennem! - hangja maga biztos volt amitől kénytelen voltam neki hinni.
 - Hangosíts! - a vonal másik végén zörögni kezdtek és egy pittyegés is hallottam.
 - Szia Oli! - hallottam a kórust a vonal végéről.
 - Khm - fulladoztam egy sort. - Sziasztok! - próbáltam valami életet bele vinni a hangomba több kevesebb sikerrel.
 - Mi van veled? Hogy vagy? - hallottam Perrie aggodalmas hangját.
 - Biztos akarod tudni? - nem hittem, hogy ezt akarja hallani.
 - Kérlek! - azt hiszem Jade volt az.
 - Hát jó. - vettem egy nagy levegőt és neki kezdtem. - Itt ülök a székemen kisírt szemekkel, amik alatt lila karikák foglaltak helyet. Az orrom piros, mint Rudolfé, mert megvagyok fázva és a sok zsepi ki is dörzsölte azt. A szám ki van repedezve, ennek tetejében piros is és fel van dagadva, mert szét harapdáltam. Jelen helyzetben így festek. A hangom, mint a repedt fazék, borzasztóan fáj, de nem annyira, mint ott belül. Egyre kevesebbet eszek, ennek következtében a korzettem mindjárt leesik rólam. Suliba szerencsére nem járok, mivel a doktor nő írt nekem egy igazolást a hétre. A barátaim azt hiszik, hogy nagyon megfáztam, közben nem csak erről van szó.
 Néma csend lett a vonal túloldalán először azt hittem, hogy megszakadt a vonal, de nem. Egy ajtó csapódás után nevetgélést hallottam. Tudtam, hogy ő az.
 - Bocsi de most mennem kell anya hívott! - kapcsoltam gyorsan és a telefont elemeltem a fülemtől.
 Még hallottam pár ellenkezést, de gyorsan kinyomtam. A telefon az asztalra dobtam és ahogy a kezem kiürült, úgy a szemeim gyűltek meg könnyekkel. Az első könny cseppek már el is hagyták a szemeimet és én automatikusan már a zsepiért nyúltam. Gyorsan letöröltem vele a könnyeket, de ez mind hiába volt, mintha egy folyó lenne ami sohasem ürül ki, folytak tovább a könnyek az arcomon.


 Niall szemszöge

 Két órán keresztül nem zaklattuk Olit. A nővérével beszéltünk és ő mondta, hogy tegnap beteg lett, de többet nem tud róla. Megkértük, hogy majd értesítsen ha még mindig nem veszi föl a telefont nekünk.
 Azt még megértjük, hogy Harryt kinyomja, de nekünk miért nem veszi föl a telefon? Igen, Harry nagyon megbánthatta és senki sem érti Harry miért tette ezt vele.
 Harry már egy jó ideje eltűnt a házból, ezért Olit ismét megpróbáltuk föl hívni. Nem tudom, hogy jött az ötlet, de azt mondták, hogy próbáljam meg én fel hívni. Megkerestem Olívia számát majd rányomtam a hívás gombra és a fülemhez emeltem. A harmadik csöngés után vette fel.
 - Szia. - vette fel a telefont nem éppen a legéletvidámabb hangján, amit alig ismertem föl.
 - Oli te vagy az? - megakartam bizonyosodni róla.
 - Igen. - válaszolta élettelen hangon.
 - Jól vagy? Miért nem veszed fel a telefont senkinek sem? -kíváncsiskodtam utána.
 - Őszintén? Borzalmasan vagyok! Alig tudok beszélni, mert meg vagyok fázva. - köhögött a végén nem túl meggyőzően.
 - Oli! - szóltam rá.
 - Ugye nincs melletted? - tudtam kire gondol.
 - Nincs, de rajta kívül mindenki itt van. Kihangosíthatlak? - kérdeztem és közben a többiekre néztem.
 - Biztos nincs ott? - nem hitt nekem, de ezek után nem nagyon csodálkozom.
 - Nincs itt, bízz bennem! - mondtam neki az igazságot.
 - Hangosíts! -szinte már elhalt a hangja.
 - Szia Oli! - köszöntek neki a többiek miután letettem az asztal közepére a telefont.
 - Khm - tört rá a köhögési roham, de ez már igazinak tűnt. - Sziasztok! - lehetett hallani a hangján, hogy próbál valami életet bele vinni, hát nem sok sikerrel.
 - Mi van veled? Hogy vagy? - Perrie hajolt kicsit közelebb a telefonhoz.
 - Biztos akarod tudni? - kérdezte.
 - Kérlek! - Jade is oda hajolt a telefon közelébe.
 - Hát jó. - vett egy nagy levegőt. - Itt ülök a székemen kisírt szemekkel, amik alatt lila karikák foglaltak helyet. Az orrom piros, mint Rudolfé, mert megvagyok fázva és a sok zsepi ki is dörzsölte azt. A szám ki van repedezve, ennek tetejében piros is és fel van dagadva, mert szét harapdáltam. Jelen helyzetben így festek. A hangom, mint a repedt fazék, borzasztóan fáj, de nem annyira, mint ott belül. Egyre kevesebbet eszek, ennek következtében a korzettem mindjárt leesik rólam. Suliba szerencsére nem járok, mivel a doktor nő írt nekem egy igazolást a hétre. A barátaim azt hiszik, hogy nagyon megfáztam, közben nem csak erről van szó.
 Mindenki csöndben dolgozta fel magában az előbb hallottakat. Ahogy végig néztem az arcokon senki sem tudta elképzelni így, az élet vidám lányt akit az előző héten ismertünk meg igazán. Harry tényleg nagyon megbántotta azzal a tettével, döntésével amit tegnap hozott. Ezen mindenki nagyon meglepődött főleg Perrie, aki mérges is rá, mert nem Perrie akaratából mentünk el Magyarországra és kerestük fel Olíviát. A vonal túl oldaláról sem jött válasz, amíg nem érkeztek meg.
 - Bocsi de most mennem kell anya hívott! - tette le a telefont.
 - Ne! - tiltakozott Jade.
 - Oli várj! - Perrie is.
 Én is a telefonért nyúltam, hogy újra normál hang erőn hallhassam Olit, de akkor már csak a pittyegést hallottam. Letette.
 Harry is megjelent Taylorral az oldalán és kíváncsin nézett ránk. A telefont elemeltem a fülemtől és megnyomtam rajta azt a bizonyos gombot.
 - Oli volt az? - kérdezte Hazza.
 Senki sem válaszolt, még mindig az előbbieket próbálták magukban feldolgozni, ahogy én is.
 - Szólaljatok már meg! - emelte föl a hangját Harry.
 - Ő volt az! - Louis vett egy levegőt.
 - És? Mit mondott, jól van? Miért nem vette föl a telefont eddig? - halmozott el kérdéseivel minket.
 - Nekünk most menni kell próbára. - állt föl Leigh-Anne és utána a többiek is. - Perrie nem jössz? - néztek vissza a lányra.
 - De mindjárt, menjetek csak. - mondta nekik.
 - Héj válaszoljatok már a kérdéseimre! - Harry lóbálta a kezét.
 Taylorra pillantottam, ideges volt egy kicsit, mivel Harry nem rá figyelt és zavarban is volt, mivel nem tudhatta miről lehet szó.
 - Sziasztok nekünk mennünk kell. - adott egy puszit Perrie Zaynnek majd felállt és Harry mellet ment el. - Ennél nagyon barom nem is lehetnél. - ment neki a vállának.
 - Miért? - fordult felé Harry. - Elmondanátok végre? - és utána vissza ránk.
 - Szerintem gondolkozz el magadban és mindenre választ kapsz! - Perrie emelte föl a hangját.
 - Perrie nyugi! - ment oda hozzá Zayn.
 - Akkor nyugszom meg, ha Olit épségben látom, vagy újra hallom az élet vidám hangját!
 - M-miért? - akadt el Harry hangja - Mi van Olival? - nézett újra felénk.
 Perrie szólásra nyitotta a száját, de Zayn közben szólt.
 - Perrie próbára kell menned, még elkéstek a lányokkal! - Perrie próbált lenyugodni, majd amikor ez sikerült nagyjából Harryre nézett.
 - Ezt még nem fejeztük be! - és ment a lányok után Zayn kíséretével.
 - Szóval mi van Olival? - nézett ránk Harry.
 Én ilyenkor gyenge célpont vagyok, ezért a konyhába mentem, hogy egyek valamit, addig is betömöm valamivel a számat. Hallottam ahogy Harry még faggatja őket, de Harry hangján kívül csak Taylorét hallottam. Aztán csend lett. Gondoltam Harry megunta és Taylorral eltűnt a szobájában, de nem. Épp a szendvicsembe haraptam bele amikor Harry jelent meg a konyha ajtóban.
 - Mi van Olival? Mondd el! - emelte föl a hangját.
 - Én én öö.. - nyeltem le a falatott.
 - Niall! - jött oda Liam és Louis. - Mondd el neki, ha akarod.
 - Miért pont én? - mutattam magamra. - Én nem akarok Perrievel összeveszni!
 - Perrie azt üzenni, hogy hagyj tudja meg! - jött Zayn.
 - De miért én?
 - Csak mondjátok kérlek! - Harry háborodott fel.
 - Oli beteg lett. - mondta halkan Louis.
 - Hogy mi? És mi a baja? - Harry kezdett aggódni.
 - Erősen megfázott, de nem csak ennyiről van szó. - Liam válaszolt rá.
 - Még is miről? - hogy lehet ekkora hülye.
 - Harry te játszottál az érzéseivel! - jött föl belőlem.
 Mindenki rám kapta a tekintetét. Harry lefagyott, nem szólt egy szót sem, csak akkor amikor Taylor jelent meg.
 - Minden rendben? - jelent meg az ajtóban.
 - Persze-persze! - Harry reagált. - Menj vissza szobába én is mindjárt megyek.
 - Oké! - mosolygott és elment.
 Mikor becsukódott az ajtó folytattam.
 - Bízott benned, erre te másnap összejössz egy lánnyal! - vágtam mindent a fejéhez.
 - És ez neked miért probléma? Meg nektek is? - ideges lett.
 - Mert ő nem olyan, mint a többi! Nehéz múlton kellet átesnie, elvesztett csomó embert az életéből akikre azt hitte, hogy a barátai! Harry, hogy lehettél ekkora barom? - Liam mondta a tényeket amikről nem is tudtam, de ezzel szerintem nem csak én voltam így. - És amikor sportolt akkor is őt bántották meg mindig! Sírva jött haza és amikor egyik nap közlik vele, hogy egy műanyagban kell letöltenie a kamasz korát?
 - És most minden az én hibám? - akadt ki. - Ja ezek szerint igen, hibáztassuk Harryt mindenért, mert végre boldog.
 - Harry nem erről van szó! - szólt rá Louis.
 - Akkor mégis miről? - förmedt rá.
 Senki sem szólt semmit.
 - Ja sejtettem. - és kisétált a konyhából.
 Az étvágyam is elment az előbb lezajlott eseménytől ezért letettem a konyha pultra a szendvicset. Mindenki Liamre nézett kíváncsian, hogy honnan tudta ezeket az információkat.
 - A testvérétől, ő mesélte. - magyarázta meg.
 Egy koppanást hallottunk, majd Harry káromkodását és nem sokkal később ajtó csapódást. Nem tudtuk mi lehetett az, de rá hagytuk. Hamarosan szét széledtünk a lakásban, mindenki el volt a saját szobájában, míg én a konyhában ügyködtem. Vacsorát csináltam magunknak és Taylornak is, bár Harry nem említette, hogy itt fog vacsorázni, de ha mégis akkor legyen neki is mit enni.
 Taylor végül nem maradt vacsira, de helyette Eleanor evett. Harry külön vacsorázott a szobájában, de megköszönte, hogy csináltunk neki is.
 Az este további részében ha valaki találkozott Harryvel akkor ott feszült lett a hangulat. Én csak akkor találkoztam vele amikor a konyhába vissza hozta a tányérját amiről alig tűnt el a kaja. Azt mondta elmosogat helyettem és én egyből át is adtam neki a helyemet. A fürdőbe indultam és amikor ott végeztem a szobámba mentem lefeküdni.
 Nehezen aludtam el és az éjszaka is borzalmas volt és ezen az éjszakai vihar sem segített.